Budapest, XIV. kerület, Bosnyák tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Álló nő

Budapest
XIV. kerület, Bosnyák tér
A Rimanóczy Gyula-féle Bosnyák téri templom és a Kartográfia Vállalat...Teljes szövegA Rimanóczy Gyula-féle Bosnyák téri templom és a Kartográfia Vállalat magas betonépülete közötti részen áll a szobor. A hozzátöltött archív kép pontosan a szobor mai helyét mutatja.Kevesebb szöveg

Felállítás1970

Csuhai István
2007.01.21. 00:00
Péter Zsuzsa első (és mint utóbb kiderült, egyetlen) budapesti köztéri szobrát 1970-ben állították fel, Zuglóban, a Bosnyák téren, a templom melletti területen, úgy, hogy a szobor a Nagy Lajos király út felé nézett. A szobrász a korábbi vagy az ezt követő korokhoz mérten nagyon fiatalnak számított még ekkor is: 33 éves volt. Az egyszerű, sallangmentes zsánerszobor éppen póztalanságával hat, és számomra feltétlenül az egyik legvonzóbb nő-ábrázolás a korabeli Budapesten.

Környezete eléggé lehangolódott az elmúlt évtizedekben, ezen részben segített, amikor a Bosnyák téri templomot körbekerítették, később pedig a Kartográfiai Vállalat épületének földszintjén megszüntették a postát és ezzel tehermentesítették a szobor melletti parkolót. Sajnos, utóbb átestünk a ló túloldalára: a zöldterület megőrzése és rendbetétele helyett a szobor környéke nemrégiben burkolat-felületet kapott, a járórészbe épített szökőkúttal. Hamarosan kiderül, hogy ezt a változást a szobor miképpen viseli.

Érdekes módon olyan darab, ami valahogy eggyé vált a Szoborlap/Köztérkép lényegével: a lapalapító Pál Tamás töltötte fel eredetileg, a lentebb olvasható hozzászólásokból pedig kiderül, hogy néhai tagtársunk, a rendkívül termékeny és kiváló fotós, Neszták Béla kolléganője volt a szobor modellje, aki aztán férjével együtt külföldre disszidált.

Pál Tamás készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
374
Feltöltve
2007.01.21.

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 07.01.21.

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375

376

377

378

379

14204
Feltöltve
2009.02.22. 18:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.02.22. 18:28

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14205
Feltöltve
2009.02.22. 18:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.02.22. 18:29

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14206
Feltöltve
2009.02.22. 18:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.02.22. 18:30

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
64250
Fotózva
2009. március
Feltöltve
2010.08.23. 22:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ16/1 • 1/250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.08.23. 22:00
2009. március

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Oldalvást, árnyékkal
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79350
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2011.03.03. 16:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.03.03. 16:39
2010. április
Oldalvást, árnyékkal

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Egy esti felvétel a szoborról.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
100010
Feltöltve
2011.11.17. 10:22
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/2 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 11.11.17. 10:22
Egy esti felvétel a szoborról.

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
133818
Feltöltve
2013.03.18. 08:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/120 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.03.18. 08:53

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
133819
Feltöltve
2013.03.18. 08:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.03.18. 08:58

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
133820
Feltöltve
2013.03.18. 08:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.03.18. 08:59

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
133822
Feltöltve
2013.03.18. 09:00
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/90 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.03.18. 09:00

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
142135
Feltöltve
2013.07.02. 06:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/280 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.02. 06:31

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
318256
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2018.07.17. 20:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ8/1 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 18.07.17. 20:04
2014. január

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
142729
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2013.07.10. 20:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.07.10. 20:53
2010. április

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
266897
Feltöltve
2017.02.12. 17:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ80/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.02.12. 17:15

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
266898
Feltöltve
2017.02.12. 17:15
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ53/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.02.12. 17:15

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
266899
Feltöltve
2017.02.12. 17:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ71/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.02.12. 17:21

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
266900
Feltöltve
2017.02.12. 17:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ50/10 • 1/1600 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.02.12. 17:21

"Kendős lány" c. alkotás fotói

A címadó kendő.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
266901
Feltöltve
2017.02.12. 17:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/2000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 17.02.12. 17:21
A címadó kendő.

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
413192
Feltöltve
2020.08.14. 13:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/640 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.08.14. 13:36

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
524838
Feltöltve
2023.05.08. 17:40
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/623 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.05.08. 17:40

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
524839
Feltöltve
2023.05.08. 17:40
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/889 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.05.08. 17:40

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527251
Feltöltve
2023.06.01. 07:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 23.06.01. 07:32

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527252
Feltöltve
2023.06.01. 07:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/200 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 23.06.01. 07:33

"Kendős lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
527253
Feltöltve
2023.06.01. 07:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ43/10 • 1/100 • 12.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 23.06.01. 07:33

Archív fotók

"Kendős lány" c. alkotás fotói

A képen a szobor helye - az 1946 után készült felvételen még itt működik a Bosnyák téri kofapiac.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137474
Évszám
1946
Feltöltve
2013.05.04. 21:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.05.04. 21:32
1946, Archív felvétel
A képen a szobor helye - az 1946 után készült felvételen még itt működik a Bosnyák téri kofapiac.

"Kendős lány" c. alkotás fotói

"XIV. kerület, Zugló régi képeken" Fb csoport
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
523288
Forrás
https://scontent.fbud7-4.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/342838889_1204388553596177_3209726860716490925_n.jpg?stp=dst-jpg_s960x960&_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=5cd70e&_nc_ohc=fVOsIbDlkLkAX8ImZpk&_nc_ht=scontent.fbud7-4.fna&oh=00_AfAXW_Q7y_tqtaZpyVjQeEdFkQ9Dk9FLMTs_Xe6VnocNTA&oe=6449B826
Évszám
1970
Feltöltve
2023.04.22. 21:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.04.22. 21:04
1970, Archív felvétel
"XIV. kerület, Zugló régi képeken" Fb csoport
Összesen 32 fotó

Műlap története

23.06.01. 07:33
1 új fotót töltöttem a "Kendős lány" műlaphoz

23.06.01. 07:32
1 új fotót töltöttem a "Kendős lány" műlaphoz
23.05.08. 17:40
2 új fotót töltöttem a "Kendős lány" műlaphoz
23.04.22. 21:04
1 új fotót töltöttem a "Kendős lány" műlaphoz
20.08.14. 13:36
1 új fotót töltöttem a "Kendős lány" műlaphoz
20.06.22. 18:16
Megérintettem a "Kendős lány" alkotást
19.02.20. 16:55
Megérintettem a "Kendős lány" alkotást
16.10.24. 16:12
Megérintettem a "Kendős lány" alkotást
16.05.28. 14:11
Megérintettem a "Kendős lány" alkotást
15.10.18. 13:06
Megérintettem a "Kendős lány" alkotást
15.02.25. 11:59
Megérintettem a "Kendős lány" alkotást
14.12.12. 13:38
Megérintettem a "Kendős lány" alkotást
13.07.02. 06:31
1 új fotót töltöttem a "Kendős lány" műlaphoz
13.05.04. 21:01
A "Kendős lány" műlap gondozása átadásra kerültCsuhai István tagunknak
13.03.18. 09:00
1 új fotót töltöttem a "Kendős lány" műlaphoz
13.03.18. 08:59
1 új fotót töltöttem a "Kendős lány" műlaphoz
13.03.18. 08:58
1 új fotót töltöttem a "Kendős lány" műlaphoz
13.03.18. 08:53
1 új fotót töltöttem a "Kendős lány" műlaphoz
11.11.17. 10:22
1 új fotót töltöttem a "Kendős lány" műlaphoz
10.11.12. 16:44
A "Kendős lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.02.22. 18:30
1 új fotót töltöttem a "Kendős lány" műlaphoz
09.02.22. 18:29
1 új fotót töltöttem a "Kendős lány" műlaphoz
09.02.22. 18:28
1 új fotót töltöttem a "Kendős lány" műlaphoz
07.01.21.
A közösség publikálta Csuhai István "Kendős lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.