A béke védelmében (alkotóelemek)

Kecel, Rákóczi Ferenc utca 141-171.

Kecel
Rákóczi Ferenc utca 141-171.
A Hadipark bejáratánál

Avatás2003
Avatás1979

Szórád Péter
2010.12.13. 19:32
Már a címadásnál elakadtam, mivel a Hadipark bejáratánál az eredeti emlékmű elemei vannak ugyan felállítva, de a kompozíció mégsem ugyanaz. Aztán a hely leírása is gondot okozott. Az eredeti emlékművet a Tanácsköztársaság 60. évfordulójára Budapesten, a Magyar Néphadsereg Művelődési Központja előtt állították fel, ami köztulajdon volt ugyan, de nem volt szabadon körbejárható. A jelenlegi elhelyezése látszólag közterület, mert a Hadipark kerítésén kívül van, körbe lehet járni, még a belépőt sem kell megvenni hozzá, mégis magánterületnek számít.

Összehasonlítva az alakokat úgy tűnik, mindenki megvan, csak a pozíciójuk változott, az öklüket köszöntésre emelő szocdemek pedig egészen távol kerültek, mintegy ötven méterre a bejárattól. Jól látszanak az egykori plakátok domborműves ábrázolásai. A kerítés felöli oldalon pedig a katonai eskü szövege, valamint Váci Mihály legismertebb versének sorai olvashatók acélbetűkből kirakva. A néphadsereg és a dolgozó népet jelképező alakok mögött felröppenő békegalambok sokasága némileg megfogyatkozott az emlékmű vándorlása folyamán. A kor jellemző jegyeinek bemutatása egyfajta modernizált szocreál stílusnak értelmezhető, amihez Kiss István a nehezen megmunkálható krómacél anyagot választotta. A monumentális alkotás kivitelezésében résztvevő munkatársak nevei is kivehetők:
Czinkóczy Alajos, Hiris György, Lovas József, Mészáros György, Nagy Jenő, Petrányi Sándor, Paulovics Tamás, Rácz Miklós, Szabó Lajos, Szalaba Károly, Ifj. Szalaba Károly, Tóth Antal.

A Hadipark területén elhelyezkedő harci eszközök arzenálja (ha működőképesek lennének) egy közepes méretű afrikai ország meghódítására is elegendő haderő felszerelését biztosíthatná. Szerencsére a múzeum jelmondatában szerepel a „A BÉKÉÉRT, ÉS A TÁRSADALMI HARMÓNIÁÉRT” kifejezés.
További linkek
A Hadipark: http://www.pintermuvek.hu/hadvezer.htm

Kapcsolódó
Béke

Cím alapján hasonló

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
73676
Feltöltve
2010.12.13. 17:13
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.12.13. 17:13

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
73677
Feltöltve
2010.12.13. 17:14
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.12.13. 17:14

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
73678
Feltöltve
2010.12.13. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.12.13. 17:16

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
73679
Feltöltve
2010.12.13. 17:18
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ100/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.12.13. 17:18

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
73680
Feltöltve
2010.12.13. 17:21
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.12.13. 17:21

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
73681
Feltöltve
2010.12.13. 17:27
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.12.13. 17:27

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
73682
Feltöltve
2010.12.13. 17:28
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.12.13. 17:28

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
73683
Feltöltve
2010.12.13. 17:30
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.12.13. 17:30

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
73684
Feltöltve
2010.12.13. 17:32
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ90/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.12.13. 17:32

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
262989
Feltöltve
2016.12.30. 22:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.30. 22:20

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
262991
Feltöltve
2016.12.30. 22:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.30. 22:21

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
262992
Feltöltve
2016.12.30. 22:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.30. 22:22

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
262993
Feltöltve
2016.12.30. 22:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.30. 22:23

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
262994
Feltöltve
2016.12.30. 22:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.30. 22:23

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
308332
Feltöltve
2018.04.05. 18:57
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.04.05. 18:57

"A béke védelmében (alkotóelemek)" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecel
Feltöltő
Azonosító
308333
Feltöltve
2018.04.05. 18:57
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.04.05. 18:57
Összesen 16 fotó

Műlap története

18.04.05. 18:57
1 új fotót töltöttem az "A béke védelmében (alkotóelemek)" műlaphoz

17.05.28. 13:11
Megérintettem az "A béke védelmében (alkotóelemek)" alkotást
16.12.30. 23:05
Az "A béke védelmében (alkotóelemek)" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.12.30. 22:23
1 új fotót töltöttem az "A béke védelmében (alkotóelemek)" műlaphoz
16.12.30. 22:23
1 új fotót töltöttem az "A béke védelmében (alkotóelemek)" műlaphoz
16.12.30. 22:22
1 új fotót töltöttem az "A béke védelmében (alkotóelemek)" műlaphoz
16.12.30. 22:21
1 új fotót töltöttem az "A béke védelmében (alkotóelemek)" műlaphoz
16.12.30. 22:20
1 új fotót töltöttem az "A béke védelmében (alkotóelemek)" műlaphoz
15.09.12. 21:24
Az "A béke védelmében (alkotóelemek)" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.12.13. 19:32
Szórád Péter publikálta "A béke védelmében (alkotóelemek)" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.