1848–49-es emlékmű

Törökszentmiklós, Vécsey utca
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Honvéd-emlékmű

A római katolikus temető végében áll az emlékmű.

Felállítás1898

Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2010.12.10. 22:17
'A síremlék Eigner Nándor akkori törökszentmiklósi katolikus káplán kezdeményezésére közadakozásból épült sóskúti kőből, a kivitelező a Gerendai Antal és Fia cég volt. A síremlék felirata: 'Az 1849. szolnoki csatában megsebesült és itt eltemetett honvédek emlékének állítá T-Sz-Miklós közönsége 1898.' A költségek 746 forint 96 krajcárt tettek ki. A síremlék alatt 46 honvéd alszik örök álmot, köztük egy olasz katona is nyugszik.'
Forrás: http://www.varosvedo-tmiklos.hu/2009.html

Másik forrásból: http://1848.vfmk.hu/torokszentmiklos.html
'A síremlék az 1849. március 5-i szolnoki csatában elesett honvédek hamvai felett áll a római katolikus temetőben.
Az 1. és 2. hadosztály az ütközet után Törökszentmiklóson táborozott. Ezalatt a sebesült és a járvány következtében megbetegedett honvédeket az Almásy-szegényházban berendezett kórházban helyezték el. A plébániai anyakönyvek tanúsága szerint 46 honvédet temettek el az itteni sírkertben. Gerenday Antal és Fia sóskúti kőből készült kőoszlopát 1898. novemberében állították fel közadakozásból. A síremlék márványlapján a következő felirat olvasható:
'Az 1849. szolnoki csatában/ megsebesült /és itt eltemetett honvédek/ emlékének állítá /T.-Sz.-Miklós közönsége/ 1898. évben.'

Az emlékművet az ottani Városvédő- és szépítő Egyesület újította fel 2009-ben, társadalmi munkában, illetve támogatók segítségével. Ezért a tevékenységükért 2010-ben Podmaniczky-díjat kaptak.
A hivatalos indoklás az Értékmentő című lap 2010/3. számában jelent meg:
Fontos munkát végeztek a település 1848/49-es szabadságharc-béli szerepét bemutató helyek, emlékek ápolásában, rendben tartásában, felújításában.
...Felkutatták, s rendbe tették a város '48-as honvédeinek temetői sírhelyeit, felújították a Katolikus temetőben központi helyen álló Honvéd-síremléket.

Sajnos az augusztusi önkéntes törökszentmiklósi utazásom után november elején egy szomorú családi esemény kapcsán jártam ismét a városban. Nemrég olvastam Pató Róza törökszentmiklósi születésű szobrászművészről egy könyvet, és eszembe jutott, hogy vannak alkotásai az ottani temetőben. Aztán azokat nem találtam meg, mert kiderült, hogy a településen még a mai napig sincs köztemető, hanem mindenkit a külön felekezetek szerinti temetőben helyeznek örök nyugalomra. Ez pedig nem volt feltüntetve a könyvben, hogy melyik temetőben vannak a keresett síremlékek.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"1848–49-es emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Törökszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
73486
Feltöltve
2010.12.09. 23:36
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 23:36

"1848–49-es emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Törökszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
73487

73488
Feltöltve
2010.12.09. 23:37
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 23:37

"1848–49-es emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Törökszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
73489
Feltöltve
2010.12.09. 23:37
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 23:37

"1848–49-es emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Törökszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
73490
Feltöltve
2010.12.09. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 23:38

"1848–49-es emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Törökszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
73491
Feltöltve
2010.12.09. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/500 • ISO125

73492
Feltöltve
2010.12.09. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 23:38

"1848–49-es emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Törökszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
73493
Feltöltve
2010.12.09. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.09. 23:39

"1848–49-es emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Törökszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
103735
Feltöltve
2012.01.27. 01:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/2500 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.01.27. 01:29

"1848–49-es emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Törökszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
103736
Feltöltve
2012.01.27. 01:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/2500 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.01.27. 01:35

"1848–49-es emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Törökszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
103737

Archív fotók

"1848–49-es emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Törökszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
189279
Forrás
Képeslap részlet
Feltöltve
2014.12.04. 13:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.04. 13:57
Archív felvétel
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.07.05. 23:22
A "1848–49-es emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.04. 13:57
1 új fotót töltöttem a "1848–49-es emlékmű" műlaphoz
12.01.27. 01:35
1 új fotót töltöttem a "1848–49-es emlékmű" műlaphoz
12.01.27. 01:35
1 új fotót töltöttem a "1848–49-es emlékmű" műlaphoz
12.01.27. 01:29
1 új fotót töltöttem a "1848–49-es emlékmű" műlaphoz
10.12.10. 22:17
TundeK62 publikálta "1848–49-es emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.