Oroszlános kopogtató

Drezda (Dresden), Schlosstrasse 25.


Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

ATTILA SISKOVITS
2011.01.01. 23:54
Drezda középkori városközpontja a Világörökség részét képezi.
A városközpont egyik legjelentősebb épülete a fejedelmi palota.
Az eredeti, jóval kisebb palotát 1533-1535 között építették, mely 1701-ben leégett. Ezután újjáépítették és kibővítették. Erős Ágost tette meg a palotát állandó lakhelyévé, amely ezután a szász fejedelmek rezidenciája volt. Mai neoreneszánsz külsejét az 1900-as évek elején nyerte. Az épület 1945-ben kiégett, több találat is érte. A kastély külsejének helyreállítása a 90-es években befejeződött, a belső felújítása még tart, múzeumokat helyeztek,
és helyeznek majd el benne.
A kastély reneszánsz kapui, domborművei és szobrai igen művésziek.
(Gondolom a kapukon látható oroszlános kopogtató is ebből az időből való.)



Cím alapján hasonló

"Oroszlános kopogtató" c. alkotás fotói

Település
Drezda (Dresden)
Feltöltő
Azonosító
73074
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2010.12.04. 20:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ50/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.12.04. 20:06
2010. május

"Oroszlános kopogtató" c. alkotás fotói

A fejedelmi rezidencia bejárati kapuja.
Település
Drezda (Dresden)
Feltöltő
Azonosító
74659
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2011.01.01. 17:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ56/10 • 1/1600 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.01.01. 17:19
2010. május
A fejedelmi rezidencia bejárati kapuja.

"Oroszlános kopogtató" c. alkotás fotói

Település
Drezda (Dresden)
Feltöltő
Azonosító
91310
Feltöltve
2011.08.07. 16:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ180/10 • 1/15 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.08.07. 16:42

"Oroszlános kopogtató" c. alkotás fotói

Település
Drezda (Dresden)
Feltöltő
Azonosító
91311
Feltöltve
2011.08.07. 16:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ180/10 • 1/6 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.08.07. 16:42

"Oroszlános kopogtató" c. alkotás fotói

Település
Drezda (Dresden)
Feltöltő
Azonosító
91312
Feltöltve
2011.08.07. 16:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ180/10 • 1/15 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.08.07. 16:44

"Oroszlános kopogtató" c. alkotás fotói

Település
Drezda (Dresden)
Feltöltő
Azonosító
91313
Feltöltve
2011.08.07. 16:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ180/10 • 1/15 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.08.07. 16:44
Összesen 6 fotó

Műlap története

11.01.01. 23:54
ATTILA SISKOVITS publikálta "Oroszlános kopogtató" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.