Hajdúhadház, Bocskai tér 6.

Hajdúhadház
Bocskai tér 6.
Az iskola dísztermének falán látható.

Felállítás1999


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2010.12.05. 23:21
A dombormű a Szilágyi Dániel Gimnázium dísztermének falát díszíti.
Gipszből készült, és 95x65 cm nagy.

Szilágyi Dániel 1831. január 15-én született. Apja prédikátor volt Hajdúhadházon. Dániel hat éves volt, amikor édesapja meghalt. Ezután az anya 1841-ben beköltözik Debrecenbe, és újabb házasságot köt. Az új család továbbköltözik Hajdúböszörménybe, de Dániel 1845-46-os tanévben már ismét Debrecenben él, mint a Református Kollégium diákja. Kitűnő és jeles osztályzatokat ért el magyar irodalomból és német nyelvből. Mindeközben görögöt és latint is tanul.
1848 őszén a szabadságharc katonája lesz, s huszár őrmesterként harcol Dél- Magyarország csataterein. A szabadságharc utolsó napjaiban lesz hadnagy, ami azt is jelenti, hogy neki is menekülnie kell hazájából. A Kossuthot kísérő magyar bujdosókkal együtt török földre lép. Többé nem térhet haza. Utazásai után Konstantinápolyban antikváriumot nyitott, és ő adta meg az impulzust a török kormánynak a Corvinák visszaadására. Erre 1869-ben került sor, amikor Ferenc József a Szuezi-csatorna megnyitásáról hazatérve Konstantinápolyba ellátogatott. A szultán a legdíszesebb Corvinát neki ajándékul felajánlotta, őfelsége pedig azt a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.
Szilágyi Dániel 1885. november 22-én halt meg.

A kisváros két jelentős oktatási intézménye egymással szemben áll. A Szilágyi Dániel Gimnázium, és a dr. Földi János Általános Iskola.
Mindkét intézménynek igen szép díszterme van, melyet városi rendezvényekre is igénybe vesznek. Annál is inkább, mert a ma polgármesteri hivatalként ismert épület eredetileg szállodának épült, és nem voltak meg a közös terek a településen.
Az őszi Torzsás Napok nyitórendezvénye előtt pár órával voltam fotózni, és éppen a gimnázium egyik tanárnője adott mellém kíséretet, és a két fiatal lány mutatta meg nekem az intézményeket. Kinyitották számomra a péntek délután már zárva tartó gimnáziumot, hogy elkészíthessem a fotókat. Köszönet a segítségért.
További linkek
http://www.szilagyigimn.sulinet.hu/

Az alkotóról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hunyadi_L%C3%A1szl%C3%B3_(szobr%C3%A1sz)

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Szilágyi Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
71344
Feltöltve
2010.11.14. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.14. 18:04

"Szilágyi Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
71345
Feltöltve
2010.11.14. 18:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.14. 18:04

"Szilágyi Dániel" c. alkotás fotói

Hunyadi László szignója
Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
71346
Feltöltve
2010.11.14. 18:05
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.11.14. 18:05
Hunyadi László szignója

"Szilágyi Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hajdúhadház
Feltöltő
Azonosító
420440
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.10.16. 10:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.16. 10:03
2019. október
Összesen 4 fotó

Műlap története

20.10.16. 10:03
1 új fotót töltöttem a "Szilágyi Dániel" műlaphoz
10.12.05. 23:21
TundeK62 publikálta "Szilágyi Dániel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.