Zánka, Úttörőváros Hrsz: 030/13
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Alapkő

Zánka
Úttörőváros Hrsz: 030/13
A főépület mellett

Felállítás1981


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szórád Péter
2010.11.12. 18:26
1969. augusztus 15-én került sor a Balatoni Úttörőváros ünnepélyes alapkőletételére. Közép-Európa legnagyobb úttörőtáborát 1975 május 25-én adták át hivatalosan, de már 1971-től fogadott táborozókat. 1989-ig a Művelődési Minisztérium illetékes főosztályai, a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnöksége és az intézmény vezetése által közösen elfogadott elvek alapján működött. A rendszerváltás idején válságos helyzetbe került. Több névváltoztatás és vitás működési koncepció után 1996. szeptember 1-jétől Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum, Oktatási és Üdültetési Közhasznú Társaság néven működik. A társaság 2000 júliusától az Ifjúsági-és Sportminisztérium felügyelete alá került. 2004-től a Kht.-nak két tagja van, 51 százalékban a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, illetve 49 százalékban az Oktatási és Kulturális Minisztérium. Zánka ma piacvezető pozíciót tudhat magáénak az ifjúsági turizmus területén. Évente mintegy 40-45 ezer vendéget fogad, akik 170-190 ezer vendégéjszakát töltenek el itt. Az egyéni táborkínálatban az egyszerű Balaton-parti vakációtól, valamint nagymamás és családi táborozástól kezdve a hastánc-, jóga-, média-, modell- és túlélőtáborig mindent megtalálhatnak az érdeklődők.
(Forrás: http://www.freeweb.hu/park-tabor/img/uttoro.pdf )
További linkek
Balatoni retro: http://www.youtube.com/watch?v=-RoYARXAGaA&feature=related



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Alapító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zánka
Feltöltő
Azonosító
71213
Feltöltve
2010.11.12. 15:31
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.11.12. 15:31

"Alapító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zánka
Feltöltő
Azonosító
71214
Feltöltve
2010.11.12. 15:36
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.11.12. 15:36

"Alapító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zánka
Feltöltő
Azonosító
71215
Feltöltve
2010.11.12. 15:38
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.11.12. 15:38

"Alapító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zánka
Feltöltő
Azonosító
71216
Feltöltve
2010.11.12. 15:40
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.11.12. 15:40

"Alapító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zánka
Feltöltő
Azonosító
71217
Feltöltve
2010.11.12. 15:42
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.11.12. 15:42

"Alapító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zánka
Feltöltő
Azonosító
71218
Feltöltve
2010.11.12. 15:44
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.11.12. 15:44

"Alapító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zánka
Feltöltő
Azonosító
71219
Feltöltve
2010.11.12. 15:46
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.11.12. 15:46

"Alapító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zánka
Feltöltő
Azonosító
137381
Feltöltve
2013.05.03. 10:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.05.03. 10:37

Adalék vagy máshol

"Alapító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zánka
Feltöltő
Azonosító
71252
Feltöltve
2010.11.12. 18:55
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.11.12. 18:55
Összesen 9 fotó

Műlap története

13.05.03. 10:37
1 új fotót töltöttem az "Alapító" műlaphoz
10.11.12. 18:26
Szórád Péter publikálta "Alapító" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.