Balsa, Szabolcs vezér utca 31.
További képek a Fotólistában

Balsa
Szabolcs vezér utca 31.
A régi iskola, ma orvosi rendelő előtt áll.

Felállítás1972

TundeK62
2010.10.28. 15:25
Az 1970-es évek elején még volt általános iskola Balsán. A mára 900 lakost sem számláló kis faluban, a Tisza partján, régen nincsen iskola. A szomszéd településekre járnak át a gyerekek tanulni.

Azért a volt iskolaépület előtt, még ma is jó állapotban látható Kovács Ferenc 1972-ben elhelyezett Térplasztikája, amely leginkább egy hajótestre hasonlít. Nem is lenne ez meglepő, hisz a lakosság egy része a halászatból élt meg ezen a vidéken. A település honfoglalás-kori, a szomszéd község neve Szabolcs, amiről a megye is kapta nevét; és ahol a földvárban országgyűlést is tartottak. A környék erdeiben vadászott egykor II. Rákóczi Ferenc, lévén ez a terület is Rákóczi birtok.
Balsán állt a Felső-Tiszavidék egyik hídja, amelyen a kisvonat Nyíregyházától egészen Sátoraljaújhelyig, és onnan a Zempléni hegyek belsejébe tudott eljutni. A hidat 1930 őszén avatták, és a második világháborúban, 1944-ben robbantották fel a falubeli katonák, hogy az ellenség ne tudjon átjutni a Tiszán Balsára. A hídról szóló wikipédiás oldal nem ezt írja le, de apám ott volt, és megélte, amikor visszatértek a falu központjába a híd felrobbantását végző katonák.

Régen tudom, hogy ez az alkotás ott van, de egy évben csak egyszer jutok el mostanában arrafelé. Úgy láttam, valamilyen egészségügyi intézmény van jelenleg a régi iskola falai közt.
A kis faluban élték le egész életüket apai nagyszüleim, és ott is nyugszanak a helyi temetőben.
Mostanában megint fejlődésnek indultak arrafelé a dolgok. A kanyargó Tisza-parton újabban a régi házakat megvásárolva, nyaralónak újítják fel az épületeket.
További linkek
A faluról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Balsa
A hídról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Balsai_Tisza-h%C3%ADd
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kovacs-ferenc

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balsa
Feltöltő
Azonosító
70080
Feltöltve
2010.10.28. 14:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.28. 14:47

"Térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balsa
Feltöltő
Azonosító
70081
Feltöltve
2010.10.28. 14:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.28. 14:47

"Térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balsa
Feltöltő
Azonosító
70083
Feltöltve
2010.10.28. 14:48
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.28. 14:48

"Térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balsa
Feltöltő
Azonosító
70084
Feltöltve
2010.10.28. 14:49
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.28. 14:49

"Térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balsa
Feltöltő
Azonosító
70085

70086
Feltöltve
2010.10.28. 14:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.28. 14:50

"Térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balsa
Feltöltő
Azonosító
421135
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.10.19. 14:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.19. 14:15
2019. július

Adalék vagy máshol

"Térplasztika" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balsa
Feltöltő
Azonosító
70087
Feltöltve
2010.10.28. 14:50
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.10.28. 14:50

"Térplasztika" c. alkotás fotói

Fotó: Hapák József
Alkotó
Település
Balsa
Feltöltő
Azonosító
214789
Forrás
http://jadox.meliusz.hu:80/?docId=398381
Feltöltve
2015.08.14. 12:07
Képinfó
Alkotó a képen
(Kovács Ferenc)
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.14. 12:07
Archív felvétel
Fotó: Hapák József
Összesen 9 fotó

Műlap története

20.10.19. 14:15
1 új fotót töltöttem a "Térplasztika" műlaphoz
13.07.01. 12:54
A "Térplasztika" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.10.28. 15:25
TundeK62 publikálta "Térplasztika" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.