Krakkó (Kraków), Franciszkańska 4

Alternatív, helyi címek:Adam Stefan Sapieha bíboros

Krakkó (Kraków)
Franciszkańska 4
Az Assisi Szent Ferenc emlékére szentelt krakkói ferencesrendi templom keleti főbejárata előtt

Felállítás1976


Csuhai István
2010.10.17. 11:47
A krakkói ferencesrendi templom előtt álló, 2 méter magas szobrot August Zamoyski készítette. Az 1893-ban született lengyel szobrász az 1920-as évektől kezdve sok időt töltött külföldön, elsősorban Párizsban. 1940-től Brazíliában élt, 1955-ben végleg Franciaországban telepedett le, ott is halt meg 1970-ben. Gyakran visszatért Lengyelországba, leginkább Zakopanéba, és különféle francia ösztöndíjakkal segítette fiatalabb honfitársait. Pályáját három szakaszra szokták osztani, az elsőt formalistának, a másodikat realistának, a harmadikat új expresszionistának nevezik, s ez a szobor ebbe az utolsó szakaszba tartozik; Zamoyski a halála előtti két évben dolgozott rajta. A díszítőszobor, melyet végül 1976-ban állítottak fel a helyén, valóban elmozdul kissé a hagyományos, teljesen szabályos vagy hősi alakábrázolástól valamiféle modernista leegyszerűsödés felé.

A talapzat felső részén az 'Ima a megszállás sötét éjszakájában' sor olvasható - ez az éjszaka a lengyel történelemben hat évre nyúlt, a harmadik leghosszabbra a II. világháborúban részes országok közül. A lengyel nemesi családból származó Sapieha (1867-1951) 1911-től 1925-ig Krakkó püspöke, 1925-től haláláig érseke volt, a háborús időszakban, August Hlond távollétében a lengyel egyház tényleges feje, valóban leginkább imádkozhatott, összekulcsolt kezekkel valamilyen felsőbb hatalomra gondolhatott ekkoriban: a szükséges mértékig együttműködött Hans Frankkal, a nácik kormányzójával, de a kellő pillanatokban ellen is állt neki. Az 1946-os nyári kielcei pogrom után (melyben tisztázatlan körülmények között 42 zsidót öltek meg a klasszikus vérvád ürügyén, ezzel a II. világháború utáni legsúlyosabb ilyen jellegű lengyelországi konfliktus lapját nyitva meg a történelem nagy könyvében) a zsidókat ön-provokációval vádolta, és azt az álláspontot képviselte, hogy saját maguk voltak felelősek az események alakulásáért.

Mindent összevetve, a szobor alkotója talán jóval érdekesebb, mint a tárgya. De azért a földhöz így sem vág.



Cím alapján hasonló

"Adam Stefan Sapieha" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
69090
Fotózva
2008. július
Feltöltve
2010.10.17. 10:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.17. 10:50
2008. július

"Adam Stefan Sapieha" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
69091
Fotózva
2008. július
Feltöltve
2010.10.17. 10:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.17. 10:50
2008. július

"Adam Stefan Sapieha" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
69092
Fotózva
2008. július
Feltöltve
2010.10.17. 10:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.17. 10:51
2008. július

"Adam Stefan Sapieha" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
69093
Fotózva
2008. július
Feltöltve
2010.10.17. 10:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.17. 10:52
2008. július

"Adam Stefan Sapieha" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Krakkó (Kraków)
Feltöltő
Azonosító
69094
Fotózva
2008. július
Feltöltve
2010.10.17. 10:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.10.17. 10:53
2008. július
Összesen 5 fotó

Műlap története

20.10.15. 20:09
Az "Adam Stefan Sapieha" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.10.17. 11:47
Csuhai István publikálta "Adam Stefan Sapieha" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.