A Szent István úti lakóház bejárati díszítőszobrai

Győr, Szent István út 37.
Archív képek

Győr
Szent István út 37.
A Bisinger-parkkal átellenben, éppen Kerényi Jenő Faun és nimfák című...Teljes szövegA Bisinger-parkkal átellenben, éppen Kerényi Jenő Faun és nimfák című zseniális alkotásával szemköztKevesebb szöveg

Felállítás1954

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Csuhai István
2010.09.24. 16:25
Sajnos, minden idevágó igyekezetem ellenére sem sikerült azonosítanom ezeknek az épületdíszítő szobroknak az alkotóját. Mindössze annyit tudtam kideríteni, hogy a Szent István úton álló lakóházat 1954. május 2-án adták át (a várost átszelő főutat akkor épp Sztálin útnak nevezték), tervezője pedig Lakatos Kálmán (1901-1958) volt. Lakatos már a háború előtti években is igen aktív és gyakran foglalkoztatott építészként dolgozott Győrben - ez a hétemeletes épület az első hírmondója volt a belváros déli szélén a rákövetkező években felhúzott, hatalmas vízszintes sávokban kiterjedő házaknak. Önmagában már túl van azon a koron, ami a modern épületek mindenkori pokoljárása - ám ha azt vesszük, hogy a győri Városházával szembeni kissé gigantizáló modernizmusnak a nyitánya, akkor mégsincs a purgatóriumban, és pláne nincs a paradicsomban. De masszív, erős anyagokból megépített épület, korának gyermeke, ez egyértelmű - s a négy díszítőszobor, mely sajátos felosztásban a munkásságot, a parasztságot és az értelmiséget van hivatva bemutatni, is igencsak korjelző.

A bal oldali bejáratot sűrűbben takarják a fák, ezért nem tudtam a két egymás melletti szobrot egyben fényképezni.



Cím alapján hasonló

"A Szent István úti lakóház bejárati díszítőszobrai" c. alkotás fotói

A jobb oldali bejárat feletti szobrok
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
66874
Feltöltve
2010.09.24. 15:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.24. 15:51
A jobb oldali bejárat feletti szobrok

"A Szent István úti lakóház bejárati díszítőszobrai" c. alkotás fotói

A Férfi a jobb oldali bejárat fölül
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
66875
Feltöltve
2010.09.24. 15:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.24. 15:52
A Férfi a jobb oldali bejárat fölül

"A Szent István úti lakóház bejárati díszítőszobrai" c. alkotás fotói

A Férfi a jobb oldali bejárat fölött
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
66877
Feltöltve
2010.09.24. 15:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.24. 15:55
A Férfi a jobb oldali bejárat fölött

"A Szent István úti lakóház bejárati díszítőszobrai" c. alkotás fotói

A Nő a jobb oldali bejárat fölül
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
66876
Feltöltve
2010.09.24. 15:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.24. 15:54
A Nő a jobb oldali bejárat fölül

"A Szent István úti lakóház bejárati díszítőszobrai" c. alkotás fotói

A Férfi a bal oldali bejárat fölött; ez a szobor áll a bal oldalon
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
66878
Feltöltve
2010.09.24. 16:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.24. 16:05
A Férfi a bal oldali bejárat fölött; ez a szobor áll a bal oldalon

"A Szent István úti lakóház bejárati díszítőszobrai" c. alkotás fotói

A Nő a bal oldali bejárat fölött, a bal oldalon
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
66879
Feltöltve
2010.09.24. 16:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.24. 16:06
A Nő a bal oldali bejárat fölött, a bal oldalon

"A Szent István úti lakóház bejárati díszítőszobrai" c. alkotás fotói

A Nő a bal oldali bejárat fölül
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
66880
Feltöltve
2010.09.24. 16:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.24. 16:07
A Nő a bal oldali bejárat fölül

"A Szent István úti lakóház bejárati díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Az épület főhomlokzatának saroknézete
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
66881
Feltöltve
2010.09.24. 16:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.24. 16:09
Az épület főhomlokzatának saroknézete

Archív fotók

"A Szent István úti lakóház bejárati díszítőszobrai" c. alkotás fotói

A kép 1967, a buszpályaudvar elbontása előtt készült, az egyben látható homlokzat a kérdéses épület.
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
138877
Forrás
A régi Győr - Facebook-oldal
Évszám
1967
Feltöltve
2013.05.23. 09:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.05.23. 09:04
1967, Archív felvétel
A kép 1967, a buszpályaudvar elbontása előtt készült, az egyben látható homlokzat a kérdéses épület.
Összesen 9 fotó

Műlap története

10.09.24. 16:25
Csuhai István publikálta "A Szent István úti lakóház bejárati díszítőszobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.