Bersek József-emlékkő

Kőszeg, Táncsics Mihály u. 18.

Kőszeg
Táncsics Mihály u. 18.
A Bersek Józsefről elnevezett iskola épülete előtt

Felállítás1968

Csuhai István
2010.09.19. 22:27
Ez a szépen kidolgozott, egyszerű, korát nagy mértékben tükröző domborműves emlékkő voltaképpen áldozata valami őt felülíró városszépészeti elképzelésnek, amennyiben a képen látható abszurdumot, a forma műkő virágtartó az obeliszk elé helyezését annak tekintjük.

Bersek József (1807, más források szerint 1806-1865) huszárezredest, az 1848-49-es szabadságharc Kőszegen született katonáját főképp a partiumi részeken jobban ismerik, mint általában Magyarországon - ahogy olvasmányaimból kivettem, Élesden manapság is koszorúzott kopjafája áll, s a szabadságharc utáni életét nagy magánéleti válságok közepette Nagyszalontán töltötte, ahol szintén megemlékeznek róla. Minálunk egyedül ez a kő őrzi emlékét, mely az 1964-ben nyitott, róla elnevezett iskola épülete előtt áll, s négy évvel az iskola megnyitása után állították. Ma a virágtartótól megnyomorítva, s egyébként sem gondozottnak hatóan áll a helyén, az alighanem a lóháton ülő ezredest ábrázoló dombormű mellett a hatvanas évek szellemének megfelelően Kölcseytől és Vörösmartytól olvasható egy-egy idézet rajta - ezeket inkább közhelynek mondanám, hiszen minden elmúlt (és élő) ember emlékkövére odaillenének.

Cím alapján hasonló

"Bersek József-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
66467
Feltöltve
2010.09.19. 22:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.19. 22:06

"Bersek József-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
66468
Feltöltve
2010.09.19. 22:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.19. 22:07

"Bersek József-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
66470
Feltöltve
2010.09.19. 22:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.19. 22:08

"Bersek József-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
66471
Feltöltve
2010.09.19. 22:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.19. 22:08

"Bersek József-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
66472
Feltöltve
2010.09.19. 22:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.19. 22:09

"Bersek József-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
66473
Feltöltve
2010.09.19. 22:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ38/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.19. 22:10

"Bersek József-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
66475
Feltöltve
2010.09.19. 22:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/125 • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.19. 22:10

"Bersek József-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
454238
Feltöltve
2021.08.07. 19:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.07. 19:26

454239
Feltöltve
2021.08.07. 19:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.07. 19:26

"Bersek József-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
454240
Feltöltve
2021.08.07. 19:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

454241
Feltöltve
2021.08.07. 19:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.07. 19:26

"Bersek József-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
454242
Feltöltve
2021.08.07. 19:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/100 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.07. 19:26

"Bersek József-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
454243

454244
Feltöltve
2021.08.07. 19:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 21mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.07. 19:26

"Bersek József-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
454245

454246

Összesen 16 fotó

Műlap története

21.08.07. 19:26
9 új fotót töltöttem a "Bersek József-emlékkő" műlaphoz
10.09.19. 22:27
Csuhai István publikálta "Bersek József-emlékkő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.