Sopron, Bajcsy-Zsilinszki u.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:dr. Winkler Oszkár 1907-1984

Sopron
Bajcsy-Zsilinszki u.
A soproni Egyetemi Botanikus kert.

Avatás2002. május 13.

Tarjáni Antal
2010.09.14. 23:40
Dr. Winkler Oszkár (Sopron, 1907.- Sopron, 1984.) építészmérnök, a műszaki tudományok kandidátusa (1963), egyetemi tanár, Ybl-díjas (1953). A bp.-i műegy.-en 1930-ban kapott oklevelet. Sopron város ösztöndíjával tanulmányutat tett Olaszországban és Németországban. Ezután Bp.-en helyezkedett el, majd 1934-ben visszatért Sopronba, ahol tervezőirodát nyitott. 1948-ban megszervezte az első vidéki állami tervezőirodát, és annak vezetője lett. 1957-62 között a Győri Tervező Váll. főépítésze. 1947-75 között az Erdészeti és Faipari Egy. építéstani tanszékének egy.-i tanára. Igen jelentős a faipari építészettel kapcsolatos tevékenysége. Fontosabb építészeti művei Sopronban: kilátótorony a Károly magaslaton (1936), az ev. tanítóképző internátusa (1942), Ady Endre Kultúrház (1951-52); más városokban: Kecskemét, OTI-székház (Hegedüs Bélával és Schall Józseffel közösen, 1948-49), Bp. Mátyásföld, Ikarusz gyár kultúrháza (1952- 54), Zalaegerszeg, filmszínház (1956-60), Keszthely, egyetemi üdülő (1966). 'Pro Urbe Sopron' éremmel tüntették ki; a Soproni Egy. 1981-ben tiszteletbeli doktorrá avatta.
Sajnos oktatóként nyugdíjba vonulása miatt már nem ismerhettem,l nekünk erdészeknek a nála nem kisebb tudású Kubinszky professzor úr adta le az építéstant.

Kapcsolódó
Fekete Zoltán
Kapcsolódó
Feistmantel Rudolf
Kapcsolódó
Stasney Albert
Kapcsolódó
Dr. Botvay Károly
Kapcsolódó
Jankó Sándor
Kapcsolódó
Illés Nándor
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai
Tagi gyűjteményben
Soproni Egyetem oktatói

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Winkler Oszkár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
66152
Feltöltve
2010.09.14. 22:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1000fd
ƒ320/100 • 1/160 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 10.09.14. 22:45

"Winkler Oszkár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
66153
Feltöltve
2010.09.14. 22:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1000fd
ƒ320/100 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 10.09.14. 22:45

"Winkler Oszkár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
66155
Feltöltve
2010.09.14. 22:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1000fd
ƒ330/100 • 1/120 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 10.09.14. 22:46

"Winkler Oszkár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246593
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2016.07.21. 23:15
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.21. 23:15
2015. július

"Winkler Oszkár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246594
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2016.07.21. 23:16
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.21. 23:16
2015. július

"Winkler Oszkár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246595
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2016.07.21. 23:16
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.21. 23:16
2015. július

"Winkler Oszkár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246596
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2016.07.21. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.21. 23:17
2015. július

"Winkler Oszkár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
246597
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2016.07.21. 23:18
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.07.21. 23:18
2015. július

"Winkler Oszkár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
512795
Feltöltve
2023.01.02. 09:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.02. 09:52

"Winkler Oszkár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
512796
Feltöltve
2023.01.02. 09:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/60 • 18mm • ISO100

512797

512798
Feltöltve
2023.01.02. 09:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/13 • 200mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.02. 09:52

"Winkler Oszkár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
512799
Feltöltve
2023.01.02. 09:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.02. 09:52

"Winkler Oszkár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
512800
Feltöltve
2023.01.02. 09:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 18mm • ISO100

512802
Feltöltve
2023.01.02. 09:57

Bertha János 23.01.02. 09:57

Adalék vagy máshol

"Winkler Oszkár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
512801
Feltöltve
2023.01.02. 09:57
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.02. 09:57
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.02.27. 10:17
A "Winkler Oszkár" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.01.02. 09:57
2 új fotót töltöttem a "Winkler Oszkár" műlaphoz
23.01.02. 09:52
6 új fotót töltöttem a "Winkler Oszkár" műlaphoz
21.10.17. 19:32
A "Winkler Oszkár" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.07.21. 23:18
1 új fotót töltöttem a "Winkler Oszkár" műlaphoz
16.07.21. 23:17
1 új fotót töltöttem a "Winkler Oszkár" műlaphoz
16.07.21. 23:16
1 új fotót töltöttem a "Winkler Oszkár" műlaphoz
16.07.21. 23:16
1 új fotót töltöttem a "Winkler Oszkár" műlaphoz
16.07.21. 23:15
1 új fotót töltöttem a "Winkler Oszkár" műlaphoz
10.09.14. 23:40
Tarjáni Antal publikálta "Winkler Oszkár" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.