Mezőtúr, Szabadság tér
Archív képek

Mezőtúr
Szabadság tér
A Művelődési Ház előtt áll.

Avatás1976. május 30.


TundeK62
2010.09.17. 19:10
'Móricz Zsigmond befutott íróként szívesen járta az országot, Mezőtúrra először 1927 telén, kunsági előadókörútja alkalmával jött, és több napig tartózkodott. A túri vendéglátók 'éjjel-nappal' helyi adomákat meséltek a jegyzetelő írónak (lásd: Úri muri - Mészáros Miklós tragikus halála). A Rokonok c. 1930-ban megjelent regénye is tartalmaz helyi jellegzetességeket. Első itt tartózkodása alatt ismerkedett meg id.Badár Balázs fazekasmesterrel, akivel ezután rendszeres kapcsolatot tartott. (Erről ír a Mezőtúri csöcsös korsó c. riportjában.) 1940 nyarán részt vett a Badár-napok rendezvényén, ahol Simonyi Máriával együtt felolvasást tartott. Ezután írta meg a Mezőtúri jegyzetek riportsorozatát. Az írót a város ezután nagy becsben tartotta, utcát neveztek el róla, a könyvtár felvette Móricz Zsigmond nevét, 1976-ban szoborportrét emeltek tiszteletére a Városháza előtt.'
A forrás jelenleg nem elérhető, a város oldalán nincsenek ott a híres mezőtúriakról szóló leírások.

A város oldalát nézve ez a szobor nem az eredeti helyén van akkor most, hanem áthelyezték.
Ma az alkotás a Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Ház előtt van, ami eredetileg MSZMP-székháznak épült közvetlen a rendszerváltás előtt.
Ötnegyedes életnagyságú, és vörös gránit talapzata van.

Egy cikket találtam a szobor avatásáról, 1976-ból: http://vfek.vfmk.hu/00000115/sz_30.html
További linkek
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/somogyi-arpad
Ády
2016.05.31. 15:24
Megyei megnyitó, szoboravatás Mezőtúron

...Az ünnepi megnyitó szép pillanata volt Somogyi Árpád Munkácsy-díjas szobrászművész Móricz Zsigmond mellszobrának felavatása a városi könyvtár előtti parkban. A nagy íróra Szurmay Ernő, a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója emlékezett meleg szavakkal, majd Papp János, a városi tanács elnöke leleplezte a szobrot..."
Források:
Szolnok Megyei Néplap, 1976. június 1. (27. évfolyam, 128. szám)

TundeK62 műlapja


Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
66018
Feltöltve
2010.09.13. 16:22
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.13. 16:22

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
66020
Feltöltve
2010.09.13. 16:23
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.13. 16:23

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
66022
Feltöltve
2010.09.13. 16:23
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.13. 16:23

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
117011
Feltöltve
2012.08.24. 23:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / E-420
ƒ42/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ilyés Gábor 12.08.24. 23:30

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
117012
Feltöltve
2012.08.24. 23:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / E-420
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ilyés Gábor 12.08.24. 23:30

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
117013
Feltöltve
2012.08.24. 23:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / E-420
ƒ50/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ilyés Gábor 12.08.24. 23:30

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
231148
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2016.02.04. 10:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX10 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.02.04. 10:53
2014. április

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
231149
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2016.02.04. 10:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/105 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.02.04. 10:53
2014. április

Archív fotók

"Móricz Zsigmond" c. alkotás fotói

A szoboravatás pillanatai Mezőtúron
Fotó: T. Katona László
Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
242044
Forrás
Szolnok Megyei Néplap, 1976. június 1. (27. évfolyam, 128. szám)
Évszám
1976
Feltöltve
2016.05.31. 15:25
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.31. 15:25
1976, Archív felvétel
A szoboravatás pillanatai Mezőtúron
Fotó: T. Katona László
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.07.05. 23:23
A "Móricz Zsigmond" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.08.19. 15:01
A "Móricz Zsigmond" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.03.02. 15:46
Megérintettem a "Móricz Zsigmond" alkotást
16.05.31. 23:54
A "Móricz Zsigmond" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.31. 15:25
1 új fotót töltöttem a "Móricz Zsigmond" műlaphoz
16.02.04. 10:53
1 új fotót töltöttem a "Móricz Zsigmond" műlaphoz
16.02.04. 10:53
1 új fotót töltöttem a "Móricz Zsigmond" műlaphoz
12.08.24. 23:30
1 új fotót töltöttem a "Móricz Zsigmond" műlaphoz
12.08.24. 23:30
1 új fotót töltöttem a "Móricz Zsigmond" műlaphoz
12.08.24. 23:30
1 új fotót töltöttem a "Móricz Zsigmond" műlaphoz
10.09.17. 19:10
TundeK62 publikálta "Móricz Zsigmond" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.