Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája

Győr, Róth Emil u. / Kossuth u. 5.
További képek a Fotólistában

Angol cím:A Memorial Plaque for Dr Emil Róth

Győr
Róth Emil u. / Kossuth u. 5.
A Kossuth utcai cím a zsinagóga hivatalos címe, de az Újvárosban...Teljes szövegA Kossuth utcai cím a zsinagóga hivatalos címe, de az Újvárosban található épület valójában a két egykori iskolaépület közötti, nyugati oldalra eső főbejáraton közelíthető meg, melynek bal oldalán az emléktábla állKevesebb szöveg

Felállítás2004


Csuhai István
2010.09.12. 00:57
Az egykori győri neológ zsinagóga ma az ország egyik legcsodálatosabb ilyen jellegű építészeti emléke. A nyolcszög alaprajzú, háromkarzatos, két oldalt iskolaszárnyakkal megtoldott épület Benkó Károly tervei alapján épült, a teljes komplexum 1870-re készült el; az 1920-as évek közepén részben bővítették. A zsinagóga 1944-ben, mint a vidéki Magyarországon mindenütt, hívőinek döntő többségét elveszítette. Az épületet ugyan 1946-ban újraszentelték, az iskolákat azonban rövidesen elvették a hitközségtől, s az idősebb emberek távozásával, az általában vett szekularizációval a zsinagóga állaga is lassan romlásnak indult. A hitközség 1968-ban Győr városának adta el az épületet, mellyel ezután évtizedekig nem történt semmi. 1991-ben alapítvány alakult a zsinagóga megmentésére, és 2001-2006 között több ütemben nagy hozzáértéssel, gyönyörűen felújították. Az egykori téli imaterem ma is hitéleti célokat szolgál, a zsinagóga főépülete a Vasilescu-gyűjtemény kiállításainak és hangversenyeknek ad otthont, a valamikori iskolaépületeket a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézete használja.

A MűLap feltöltésére alkalmat adó, 2004-ben, a holokauszt 60. évfordulóján állított műtárgy felirata minden alapvető adatot elmond dr. Róth Emilről, akiről a zsinagóga nyugati, bejárati homlokzata felőli utcát is elnevezték. A tábla nem mondja el, hogy a kunszentmiklósi születésű fiatalember, aki a budapesti Rabbiképző Intézetben szerzett diplomája mellett filozófiai tanulmányokat is folytatott a Pázmány Péter Tudományegyetemen, s aki a judaisztika körébe tartozó aktív tudományos munkát egész pályafutása alatt végzett, e tárgykörben több könyvet is publikált, 1931-ben avatták rabbivá, először Egerben szolgált, és 1935-ben választották a győri neológ gyülekezet élére. Tisztségével együtt a város közgyűlésében is helyet kapott, négy évvel később azonban az akkor elfogadott zsidótörvények értelmében kizárták onnan. Tanításait ettől fogva az ifjúság mielőbbi elmenekítése kérdésének szentelte. A deportálások megkezdése előtt maga is ajánlatot kapott, hogy családjával együtt a leendő Izraelben keressen menedéket, ezt azonban elutasította, és feleségével, két kisgyermekével együtt a legelső győri transzport tagjaként halt meg Auschwitzban.

Csak érintőlegesen említem meg ezen a nyáron szerzett összehasonlító élményeimet, hogy míg Kőszegen a roskadozó, gyakorlatilag elhagyott és semmiféle helyi támogatást nem élvező zsinagógán kívül jóformán minden a zsidó múlttal vagy holokauszttal kapcsolatos köztéri emlék a hatvanas-hetvenes évekből származik (szinte egyetlen jelenkori kivétel az éppen ottjártamkor felavatott botlatókő az 1882-ben született és Auschwitzban meggyilkolt Bass Rezső emlékére), addig Győrben ugyanez az emlékezet mainak (korszerűnek), szépen gondozottnak és rendbenlévőnek látszik.
Angol leírás, sztori
Csuhai István
2010.09.12. 00:57
A smaller relief by Richárd Káldy, unveiled on the 60th anniversary of the Hungarian Holocaust in 2004, attached to the court facade of the recently refurbished synagogue of Győr. It commemorates Dr Emil Róth, chief rabbi of this synagogue and the Neologue Jewish community of the city between 1935 and 44, a victim at Auschwitz together with his family, two young children and a wife.



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
65865
Feltöltve
2010.09.11. 23:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.11. 23:32

"Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
65866
Feltöltve
2010.09.11. 23:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.11. 23:33

"Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
65867
Feltöltve
2010.09.11. 23:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.11. 23:34

"Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Jelzet a dombormű jobb alsó szélén
Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
65868
Feltöltve
2010.09.11. 23:35
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ8/1 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.11. 23:35
Jelzet a dombormű jobb alsó szélén

"Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
65869
Feltöltve
2010.09.11. 23:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.11. 23:36

"Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
65870
Feltöltve
2010.09.11. 23:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.11. 23:37

"Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
335776
Feltöltve
2018.12.18. 12:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.18. 12:53

"Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
335777
Feltöltve
2018.12.18. 12:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.18. 12:53

"Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
335778
Feltöltve
2018.12.18. 12:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.18. 12:54

"Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
335779
Feltöltve
2018.12.18. 12:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.18. 12:54

Adalék vagy máshol

"Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
335780
Feltöltve
2018.12.18. 12:55
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.18. 12:55
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.12.18. 12:55
1 új fotót töltöttem a "Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" műlaphoz
18.12.18. 12:54
1 új fotót töltöttem a "Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" műlaphoz
18.12.18. 12:54
1 új fotót töltöttem a "Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" műlaphoz
18.12.18. 12:53
1 új fotót töltöttem a "Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" műlaphoz
18.12.18. 12:53
1 új fotót töltöttem a "Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" műlaphoz
17.12.15. 13:00
Megérintettem a "Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" alkotást
10.09.12. 00:57
Csuhai István publikálta "Dr. Róth Emil domborműves emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.