Budapest, I. kerület, Vérmező

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:1919 emléke
Angol cím:Memorial of Béla Kun

A Vérmező Moszkva Tér felőli végében állt.

Felállítás1986. november 22.

Szilágyi András (építész, közreműködő)

Ády
2010.09.10. 14:19
Varga Imre által készített Kun Béla születésének 100. évfordulója alkalmából emelt emlékmű kompozícióját a vérmező sarkánál állították fel 1986-ban. A krómacél alkotás bazaltkockákból épített nagy dombon állt. 1992-ben lebontásra került, és a budatétényi Mementó parkba lett újra felállítva.

I. "Felavatták a Vérmezőn Kun Béla emlékművét

A magyar forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége, a Magyar Tanácsköztársaság vezetője, a nemzetközi kommunista mozgalom kimagasló harcosa, Kun Béla születésének 100. évfordulója alkalmából emlékművet avattak szombaton Budapesten. Az ünnepi eseményen megjelentek a párt és az állami élet vezető személyiségei, a társadalmi és a tömegszervezetek képviselői. A Vérmezőn, az Attila út és a Krisztina körút találkozásánál felállított szoborcsoportnál a Himnusz hangjai után Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke mondott avatóbeszédet.
Az avatóbeszéd után az ünnepség résztvevői koszorúkat helyeztek el az emlékműnél, Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész ás Szilágyi András építész nagyléptékű alkotásánál. Az emlékmű talapzatára a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Kun Béla emlékbizottság és a Budapesti Pártbizottság nevében Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, a Kun Béla emlékbizottság elnöke, Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára és Huszár István, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének igazgatója helyezett el koszorút.
A Hazafias Népfront Országos Tanácsa részéről Kállai Gyula és Ribánszki Róbert, a HNF OT titkára, a Minisztertanács képviseletében Somogyi László építésügyi és városfejlesztési, valamint Veress Péter külkereskedelmi miniszter rótta le kegyeletét." [1]

Többet nem írnék, inkább ajánlom figyelmetekbe a linkeket, nagyon tartalmasak. Az egyik Boros Géza cikke az emlékmű kálváriájáról, a másik a Budapest folyóirat cikke (Harangozó Márta) nem sokkal az avatás után.

II. Részlet Christa Nickel - Beszélgetések Varga Imrével című könyvéből (1995):
Sajnos ez később bebizonyosult, hogy mennyire nem értette senki, például a Kun Béla-emlékműnél, amit a politikai fordulat után azonnal leszedtek Budapesten. Holott ez volt az első kritikus szemléletű emlékmű a történelemben. Egy olyan emberről szól, aki búcsúzása pillanatában az általa kivégeztettek szellemi árnyaival találkozik, a kísértetekkel. Ott lebegnek, ott lebeg az egész a föld felett, és ott áll ez az ember, aki búcsút int, kalappal a kezében, az akasztófa alatt (amely rá vár). Van egy magyar költemény, Petőfi írta, amikor Bécsben meglincselték Latour grófot. Felhúzták egy lámpavasra az 1848-as bécsi felkeléskor. Petőfi ezt a verssort írja le: 'La tour nyakán kötél.' Nos, Latourt a lámpavasra akasztották fel. A lámpavas azóta a magyar irodalmi nyelvben nem egy világítótestet hordozó oszlopot, hanem akasztófát jelent. És Kun Béla ott áll a lámpavas mellett (éjjel-nappal égett a lámpa benne). Nahát, ezért volt ez egy kritikai emlékmű. Aki olvasni tud egy műben, annak ez kritikai emlékmű. Egy analfabétának persze nem az. Az analfabétának teljesen mindegy, hogy mi. így pusztították el tulajdonképpen annak idején, a próféta írásaira hivatkozva, az alexandriai könyvtárat: felgyújtották. Mert azt mondták, hogy 'ami benne van a Koránban, az fölösleges, ami meg nincs benne a Koránban, az azért fölösleges'... Hát mindegy, én nem akarom ezt a kettőt összehasonlítani, de a gesztus, a cselekvés ugyanilyen hamis volt. Ugye, hát ott az áldozatok láthatók szinte portrészerűen, mindazok, akik áldozatul estek ennek az őáltala megalapított magyarországi kommunizmusnak, és végül ő maga is áldozat lett: 1937-ben a Szovjetunióban valószínűleg meggyilkoIták Kun Bélát. Ennek az egész bonyolult történelmi képnek volt ez kitunően sikerült emlékműve. Sajnos nem tudok változtatni azon, ami történt; aktuál-propagandára fel lehet használni mindent, és ilyen átmeneti időkben nagyon sok olyan önmagára átmenteni akaró, úgy értem, hogy felelőtlen, felületes emberrel lehet találkozni, akik mindezt nem hajlandók végiggondolni, még ha képesek volnának is. De többnyire nem is képesek. Mert végül is volt ott egy emlékmű, amely Kun Béláról szólt - és mit számít az, hogy Kun BéIának a történelmi helyéről az akasztófa alatt és a kísértetektől való búcsúzásáról? Ugye, milyen nehéz ezt felfogni? Szóval ilyen bonyolult tulajdonképpen egy művészpálya...
Források:
[1] Somogyi Néplap, 1986. november 24. (42. évfolyam, 276. szám)
További linkek
Kun Béla életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kun_B%C3%A9la

Boros Géza cikke: http://www.artpool.hu/Galantai/sajto/99boros2.html

Budapest folyóirat cikke: https://photos.app.goo.gl/bVU5fV5RxGMBfX959

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Kun Béla emlékmű" c. alkotás fotói

1989.
Fotó: Johan van Elk
Alkotó
Varga ImreSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
193580
Forrás
https://www.flickr.com/photos/jmvanelk/3393593082/in/set-72157616036784280
Évszám
1989
Feltöltve
2015.01.23. 13:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.01.23. 13:13
1989, Archív felvétel
1989.
Fotó: Johan van Elk

"Kun Béla emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga ImreSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78193
Forrás
Saját - Budapest köztéri szobrai és emléktáblái katalógus (1985-1998)
Évszám
1985
Feltöltve
2011.02.18. 14:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.02.18. 14:57
1985, Archív felvétel

"Kun Béla emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga ImreSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
244802
Forrás
Somogyi Néplap, 1986. november 24. (42. évfolyam, 276. szám)
Évszám
1986
Feltöltve
2016.07.01. 15:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.01. 15:37
1986, Archív felvétel

"Kun Béla emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga ImreSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
65780
Forrás
Budapest folyóirat 1986/11
Évszám
1986
Feltöltve
2010.09.10. 13:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.09.10. 13:30
1986, Archív felvétel

"Kun Béla emlékmű" c. alkotás fotói

Forrás: Budapest folyóirat 1986/11
Alkotó
Varga ImreSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
65781

65782
Forrás
Budapest folyóirat 1986/11
Évszám
1986
Feltöltve
2010.09.10. 13:33

Ády 10.09.10. 13:33
1986, Archív felvétel

"Kun Béla emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga ImreSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
65783

65784

65785
Évszám
1986
Feltöltve
2010.09.10. 13:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.09.10. 13:34
1986, Archív felvétel
Forrás: Budapest folyóirat 1986/11

"Kun Béla emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó: Somfai István
Alkotó
Varga ImreSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170461
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1987. június
Évszám
1987
Feltöltve
2014.06.30. 17:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.06.30. 17:52
1987, Archív felvétel
Fotó: Somfai István

"Kun Béla emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó: Somfai István
Alkotó
Varga ImreSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170460

170462
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1987. június
Évszám
1987
Feltöltve
2014.06.30. 17:53

Ády 14.06.30. 17:53
1987, Archív felvétel
Fotó: Somfai István

"Kun Béla emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó: Somfai István
Alkotó
Varga ImreSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
170463

1990. március 18-án egy tüntetés keretén belül letakarták az emlékművet.
Alkotó
Varga ImreSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76345
Évszám
1990
Feltöltve
2011.01.24. 23:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.01.24. 23:09
1990, Archív felvétel
1990. március 18-án egy tüntetés keretén belül letakarták az emlékművet.

"Kun Béla emlékmű" c. alkotás fotói

A Kun Béla emlékmű bontása a Vérmezőn
Anheuer Tamás felvétele
Alkotó
Varga ImreSzilágyi András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198726
Forrás
Kultuszok és kultuszhelyek. Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz) • A KOLLEKTIVIZMUS BŰVKÖRÉBEN • SZŰCS GYÖRGY A „zsarnokság" szoborparkja
Évszám
1994
Feltöltve
2015.03.16. 11:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.03.16. 11:31
1994, Archív felvétel
A Kun Béla emlékmű bontása a Vérmezőn
Anheuer Tamás felvétele
Összesen 15 fotó

Műlap története

20.04.29. 16:30
A "Kun Béla emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.07.01. 15:28
A "Kun Béla emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.20. 17:59
A "Kun Béla emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.09.10. 14:19
Ády publikálta "Kun Béla emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.