Mezőtúr, Szolnoki u. 5.
Archív képek

Angol cím:Relief

Mezőtúr
Szolnoki u. 5.
A Klíma Ipari Centrum területén, a bejárati kaputól jobbra lévő,...Teljes szövegA Klíma Ipari Centrum területén, a bejárati kaputól jobbra lévő, központi épületen. A kerítéstől mindössze néhány méteres előkert választja el, jól látszik.Kevesebb szöveg

Felállítás1949


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Berci
2010.09.09. 23:51
Céltudatosan, hosszú listákkal felszerelkezve járta Mezőtúr utcáit a Szoborlap főszerkesztői csapata, elfeledett alkotások után kutatva. Varga Miklós Őzikék c. szobrát kerestük és találtuk meg éppen, majd a városközpont felé visszaindulva megpillantottam egy épület falán ezt a domborművet. Felordítottam, hogy 'hééé, azt nézzétek, ott a falon!', padlófék és tolatás.

A listákat utólag átnézve valószínűnek tartom, hogy Kocsis András alkotásáról van szó (kizárásos alapon, mivel szinte minden mást megtaláltunk, azonosítottunk). Jelölést nem leltünk rajta, egy részét növényzet takarja, tehát nem kizárt, hogy mégis szignálták. Az 1949-es évszámot valószínűsíti, hogy az alkotást még nem feltétlenül jellemzik szocreál jegyek, inkább Búza Barna ózdi, egész épülethomlokzatnyi reliefjének stílusára emlékeztet. Itt megnézheted. http://www.kozterkep.hu/~/2284_ Tehát az 1949-50-es fordulat előtt készülhetett, de ez csak feltételezés. A szocreálból megszokott daliák nincsenek a képen, ellenben jó kedélyű öreg parasztok paroláznak az ásóra támaszkodva - de azért a háttérben a traktor már ott figyel. Ott a kenyér is, a jobb oldalon pedig szoknya villan, de a nőalakot, ahogy a traktoros fejét is, már eltakarja a kúszónövény.

Mielőtt felleltük, már végigkérdeztem a várost az a listámon szereplő ismeretlen alkotásokat illetően, így érdeklődtem a Kocsis-alkotásról is, de nem tudtak ilyenről, sehol. Az életrajzi adatokban lévő 'kultúrház' épületében biztosan nem volt - ezt a volt vezetőjétől tudtuk meg. Nem ismerték. Ez az épület, aminek a falán található, irodaház volt, ma is az. Kultúrterem lehetett benne. De az is elképzelhető, hogy eredetileg máshová szánták, végül ide került.
Mi így, Kocsis András alkotásaként azonosítottuk. Kérem a mezőtúriakat, elszármazottakat, ha valaki bármit tud, öregszüle, akárki, írjon. :] Köszönöm.

Ami az alkotás anyagát illeti, vöröses színű kő. Sajnos közelebbit nem tudunk mondani.
Angol leírás, sztori
Berci
2010.09.09. 23:51
The interesting relief, with old peasants and a tractor is presumably the work of Kocsis, and it was issued straight before the hungarian stalinist art era.

Berci műlapja


Cím alapján hasonló

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
65728
Feltöltve
2010.09.09. 23:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.09.09. 23:48

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
65729
Feltöltve
2010.09.09. 23:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.09.09. 23:50

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
65730
Feltöltve
2010.09.09. 23:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.09.09. 23:51

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
65813
Feltöltve
2010.09.10. 23:37
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.10. 23:37

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
65814
Feltöltve
2010.09.10. 23:37
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.10. 23:37

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
65815
Feltöltve
2010.09.10. 23:37
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.10. 23:37

Archív fotók

"Dombormű" c. alkotás fotói

Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
kép - 101170
Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
242658
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.06.10. 11:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.06.10. 11:40
Archív felvétel
Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
kép - 101170

"Dombormű" c. alkotás fotói

Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
kép - 101179
Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
242659
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.06.10. 11:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.06.10. 11:41
Archív felvétel
Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
kép - 101179

"Dombormű" c. alkotás fotói

Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
kép - 101171
Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
242660
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.06.10. 11:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.06.10. 11:42
Archív felvétel
Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
kép - 101171

"Dombormű" c. alkotás fotói

Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
kép - 101145
Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
242661
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.06.10. 11:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.06.10. 11:43
Archív felvétel
Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
kép - 101145

"Dombormű" c. alkotás fotói

Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
kép - 101177
Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
242662
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.06.10. 11:45
Képinfó
Alkotó a képen
(Kocsis András)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.06.10. 11:45
Archív felvétel
Orig: Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András felvétele
kép - 101177
Összesen 11 fotó

Műlap története

16.06.10. 11:45
1 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz
16.06.10. 11:43
1 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz
16.06.10. 11:42
1 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz
16.06.10. 11:41
1 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz
16.06.10. 11:40
1 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz
10.09.10. 23:37
1 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz
10.09.10. 23:37
1 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz
10.09.10. 23:37
1 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz
10.09.09. 23:51
Berci publikálta "Dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.