Millenniumi emlékmű Pannonhalmán

Pannonhalma, Hunyadi u.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Pannonhalmi ezredévi emlékmű

Pannonhalma
Hunyadi u.
A Pannonhalmi Főapátság területén, mely általában belépti díjas, ez az...Teljes szövegA Pannonhalmi Főapátság területén, mely általában belépti díjas, ez az emlékmű azonban vezetés nélkül, ingyen látogathatóKevesebb szöveg

Felállítás1897

Csuhai István
2010.09.07. 19:55
Íme, ahogyan a mienkénél boldogabb, gazdagabb és jobb Magyarország ünnepelte 1896-ban a honfoglalás ezredik évfordulóját.

Az lenne az igazságos, ha ennek a MűLapnak Pótó János lenne a gazdája, hiszen az adalékok közé idefoglalt kiváló tanulmányt írt erről (és az ország további hat részén, valamint a budapesti Városligetben állított ezredévi emlékművekről); ezt mindenkinek ajánlom a figyelmébe. 1896 májusában az országgyűlés szentesítette az 1896: VIII. törvényt a millenniumi ünnepségekre felállítandó műalkotásokról - ennek egyik önálló tétele volt a városligeti ezredévi emlékmű, és egy további rész 400 elemi népiskola létesítéséről szólt.

Ehhez a törvényhez tartozott az is, hogy az ország hét pontján (a munkácsi várhegyen, a nyitrai Zobor-hegyen, a Morva és a Duna találkozásánál lévő dévényi várhegyen, Pannonhalmán, a zimonyi várhegyen, Pusztaszeren és a brassói Czenk-hegyen) emlékoszlopokat állítsanak. Az ötlet Thaly Kálmántól származott, a többnyire turulmadarakat, Hungária istenasszonyt, Árpád vezért, egyéb magyar miegymást ábrázoló emlékművek fő építészeti és szobrászati megtervezője kormányzati megbízottként Berczik Gyula volt. A tervek megvalósításaival már a törvény késői elfogadásakor különböző fázisokban álltak, és menet közben több elképzelés módosult is.

Pannonhalmán például éppenséggel nem szoboralakos emlékoszlop létesült, hanem az egykor itt álló Kálvária-templom helyén ez az épület, mely ráadásul a kerek évfordulóra nem is készült el - 1896 augusztusában csak az alapkövét helyezték el ünnepélyesen, és a többinél egy évvel később, 1897-ben avatták fel (a városligeti ezredévi emlékmű teljes befejezése nagyságrendekkel többet, több mint harminc évet késlekedett). Az ópusztaszeri emlékmű mellett ez a másik a hét közül, amelyik az eredeti állapotához nagyjából hasonlóban maradt fenn; a történelmi Magyarország határterületein elhelyezett többi emlékművet 1920 után mind lerombolták (a brassóit terrorcselekmény során már 1913-ban felrobbantották), és a munkácsi az egyetlen, amelyiknek a helyén, magánkezdeményezésre, az eredetit valamiképpen felidéző művet állítottak újra 2008-ban. A hét közül immár öt fenn van a SzoborLapon.

A kor felfogása szerint inkább térplasztika volt ez, mintsem kápolnaépület vagy kicsiny templom (aminek mai szemmel látjuk). Kupolájának csúcsát eredetileg a Szent Korona hatalmas mása fedte. Ez a dísz az 1945-öt követő időkben megsemmisült, mára csupán egy-két rekonstruált töredéke maradt fenn, és az épületet ma hagyományos kupola borítja. Épségben fennmaradt, és a kortárs szobrász, Lebó Ferenc munkája révén az elmúlt években megújult az épületen lévő két valóságos szobrászati munka, azok az épületdíszek, amik miatt a lapot egyáltalán fel mertem tölteni (ezek Bezerédi Gyula alkotásai): a portikusz jelenete és a timpanon nagy címere a közrefogó két figurával. Az épület teljes egészében voltaképpen sohasem készült el; üresek az oldalt lévő szoborfülkék, s az 1930-as években Aba-Novák Vilmos hozzáfogott ugyan egy nagyszabású freskó megfestéséhez, ám ez a munka a festő több ilyen vállalkozásához hasonlóan befejezetlenül abbamaradt.

A Pannonhalmi Főapátság területére jeggyel lehet belépni, vezetéssel lehet körbejárni, és nem engedélyezik fényképfelvételek készítését. Szerencsére ez az épület - az arborétumhoz, a Kálvária-templomhoz, és Török Richárd közeli, egészen kiváló, a 2000 környékén az országot elárasztó Szent István-ábrázolások dömpingjéből kiemelkedő Szent István-szobrához hasonlóan - nem esik e szigorú szabályozás alá. Az épület belsejében az apátság látogatási ideje alatt ingyenes kiállítás tekinthető meg.

János tanulmányán kívül adalékként az 1896-os millenniumi ünnepségekről szóló Wikipedia-cikket is mellékeltem, rengeteg képpel a korabeli alkotásokról (éppen ez sajnos nincs közöttük) és az ezredévi kiállítás különféle pavilonjairól.
További linkek
Pótó János tanulmánya az ezredévi emlékművekről:
http://archive.is/VeirW
A Wikipedia cikke az 1896-os millenniumi ünnepségekről:
http://hu.wikipedia.org/wiki/1896-os_millenniumi_%C3%BCnneps%C3%A9gek
Pótó János
2010.09.08. 20:59
Köszönöm István, de ez szerintem úgy igazságos, hogy a te vagy a gazdája. És csak hogy teljes legyen millennium emlékét megörökítő törvény (1896:VIII. tc.), a 7+1 emlékmű és a 400 népiskola mellett a Halászbástyán álló Szent István-szobor is ennek köszönheti létét.

Kapcsolódó
Árpád-emlékmű
Kapcsolódó
Árpád-szobor

Cím alapján hasonló

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Az épület homlokzati nézete
Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
65532
Feltöltve
2010.09.07. 18:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.07. 18:09
Az épület homlokzati nézete

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

A portikusz és a timpanon szobrászati művei, Bezerédi Gyula alkotásai
Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
65533
Feltöltve
2010.09.07. 18:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.07. 18:10
A portikusz és a timpanon szobrászati művei, Bezerédi Gyula alkotásai

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
65534
Feltöltve
2010.09.07. 18:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.07. 18:12

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
65535
Feltöltve
2010.09.07. 18:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ8/1 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.07. 18:16

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Az eredeti építmény makettje az emlékmű belsejében látható kiállításon
Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
65536
Feltöltve
2010.09.07. 18:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.07. 18:18
Az eredeti építmény makettje az emlékmű belsejében látható kiállításon

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Az épületet eredetileg díszítő Szent Korona megmaradt töredékei a kiállításon
Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
65538
Feltöltve
2010.09.07. 18:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.07. 18:20
Az épületet eredetileg díszítő Szent Korona megmaradt töredékei a kiállításon

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Aba-Novák Vilmos töredékben maradt freskójának részlete az épületen belül
Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
65539
Feltöltve
2010.09.07. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.07. 18:21
Aba-Novák Vilmos töredékben maradt freskójának részlete az épületen belül

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Aba-Novák Vilmos töredékben maradt freskójának részlete az épületen belül
Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
65540
Feltöltve
2010.09.07. 18:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ5/1 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.07. 18:22
Aba-Novák Vilmos töredékben maradt freskójának részlete az épületen belül

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Teljes nézet: hátul balra a főapátság épülete, jobbra fent a Millenniumi emlékmű
Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
65541
Feltöltve
2010.09.07. 18:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.09.07. 18:24
Teljes nézet: hátul balra a főapátság épülete, jobbra fent a Millenniumi emlékmű

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
300364
Feltöltve
2018.01.05. 17:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.05. 17:32

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
300365
Feltöltve
2018.01.05. 17:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.05. 17:33

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
300366
Feltöltve
2018.01.05. 17:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.05. 17:33

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
300367
Feltöltve
2018.01.05. 17:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.05. 17:33

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
300368
Feltöltve
2018.01.05. 17:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.05. 17:34

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
387244
Fotózva
2017. december
Feltöltve
2019.12.10. 09:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.12.10. 09:37
2017. december

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
387245
Fotózva
2017. december
Feltöltve
2019.12.10. 09:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/800 • 18.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.12.10. 09:37
2017. december

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
387246
Fotózva
2017. december
Feltöltve
2019.12.10. 09:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/1000 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.12.10. 09:38
2017. december

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
387247
Fotózva
2017. december
Feltöltve
2019.12.10. 09:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.12.10. 09:38
2017. december

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
387248
Fotózva
2017. december
Feltöltve
2019.12.10. 09:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/640 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.12.10. 09:39
2017. december

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
387249
Fotózva
2017. december
Feltöltve
2019.12.10. 09:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.12.10. 09:39
2017. december

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
387250
Fotózva
2017. december
Feltöltve
2019.12.10. 09:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/500 • 28.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.12.10. 09:40
2017. december

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
513489
Feltöltve
2023.01.08. 18:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.08. 18:30

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
513490
Feltöltve
2023.01.08. 18:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.08. 18:30

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
513491
Feltöltve
2023.01.08. 18:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/125 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.08. 18:30

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
513492
Feltöltve
2023.01.08. 18:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

513493
Feltöltve
2023.01.08. 18:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/400 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.08. 18:30

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
513494
Feltöltve
2023.01.08. 18:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.08. 18:30

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
513495
Feltöltve
2023.01.08. 18:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.08. 18:30

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
513496
Feltöltve
2023.01.08. 18:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.08. 18:30

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
513497
Feltöltve
2023.01.08. 18:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.08. 18:35

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
513654
Feltöltve
2023.01.11. 07:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.11. 07:44

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
513655
Feltöltve
2023.01.11. 07:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.11. 07:44

Archív fotók

"Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
245430
Feltöltve
2016.07.06. 16:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 16.07.06. 16:41
Archív felvétel
Összesen 33 fotó

Műlap története

23.04.08. 11:56
Megérintettem a "Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" alkotást
23.01.11. 07:44
2 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" műlaphoz
23.01.08. 18:35
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" műlaphoz
23.01.08. 18:30
8 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" műlaphoz
19.12.10. 09:40
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" műlaphoz
19.12.10. 09:39

19.12.10. 09:38

19.12.10. 09:37

18.11.02. 14:10
Megérintettem a "Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" alkotást
18.01.05. 17:34
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" műlaphoz
18.01.05. 17:33

18.01.05. 17:32
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" műlaphoz
16.07.06. 16:41
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" műlaphoz
10.09.07. 20:37
A "Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.09.07. 19:55
Csuhai István publikálta "Millenniumi emlékmű Pannonhalmán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.