Román katona emlékműve

Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe), Păiuş David u.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Monumentul Ostașului Român
Angol cím:Romanian Soldier

A város állomási lakótelepén, a Brassói (ma Paiuş David) és a Vasút út...Teljes szövegA város állomási lakótelepén, a Brassói (ma Paiuş David) és a Vasút út találkozásánál lévő kis parkban.Kevesebb szöveg

Avatás1974. szeptember 18.


Sántha Imre Géza
2010.10.20. 15:38
Az 1970-es évek elején a román hatóságok elhatározták, hogy egy hangsúlyos román emlékhelyet kell létrehozni az akkor 80 %-ban (ma 74%) magyar lakta székelyföldi városban. Ennek elsősorban nacionalista okai voltak, melyek akkorra újra felerősödtek a kommunista vezetésben, az volt az elv, hogy egy monumentális alkotással tudatosítani kell a helyi lakosságban a kissebbségi létet, ugyanakkor egy biztos 'támaszt' kell nyújtani a betelepítendő román lakosságnak, akiknek addig semmilyen emlékműve sem volt a városban. A szobor felállításához a város vasútállomás felőli, az Olt folyó baloldali teraszos magaslatát jelölték ki, mely részen már elkezdték egy új lakótelep kialakítását, ahová nagy számban érkezett román anyanyelvű lakosság más vidékekről.
Jecza Péter szobrászt, a város szülöttét kérték fel előbb a tervek elkészítésével, de ezt hamar elvetették, mert túl elvontnak tartották. A szoborbizottság, melyben szép számban voltak katonatisztek is, egy konkrét, közérthető, a várost 'felszabadító', a fasizmust leigázó román katonát akart látni. Balogh Péter, akkor Bukarestben élő és alkotó, bihari születésű szobrászt is felkérték és végül az ő tervét fogadták el. Egy több mint tíz méter magas (a talapzata is ugyanilyen mérettel rendelkezik!) szobor készült el, melyet három darabból raktak össze. Ez a több mint 20 méter magas emlékmű teljesen dominálta az akkor még többnyire beépítetlen keleti városrészt. A talapzatra egy hangsúlyos bronzfelirat került csak román nyelven: 'Örök dicsőség a román hadseregnek'. Ezeket a súlyos, szintén bronzból öntött betűket az utóbbi évek (kb. 2010-ben) kapitalista viszonyai között leszedték (valaki értékesíthette), és egy 'sporolósabb' és olcsóbb kis márványtáblával helyettesítették.
Sokan egy rejtett (?) magyar elemet vélnek látni a figurában, aki a pihenő állásban látható, a jobb lábát helyezve előre. (a román hadseregben ez fordítva van, a bal lábat pihentetik a díszállásban). A szobor leleplezésére 1974 szeptember 18-án került sor amikoris Románia tejhatalmú vezetőjének Nicolae Ceaușescunak a jelenlétében tartott népgyülés keretében hullott le a lepel a szoborról. Az avatást amugy a város "hősi, hitlerista csapatok uralma alól való szovjet-román felszabadítás" 30-ik évfordulójára ütemezték be.
A Dolgozó Nő c. korabeli romániai havilap 1975/6-ik számában egy fotón "maradandó jelkép"-ként mutatják be a szobrot egy fotón.
A város lakossága hamar nevet adott a monstrumnak, Bronz Bélának nevezve el azt (még a román lakosság is Bela-nak nevezi). Na, de miért éppen Bélának? Azért mert bé' lát a városba....
Források:
Nicolae Ceaușescu elvtárs munkalátogatása Kovászna megyében. Megyei Tükör. 1270 szám. 1974 szept. 20.
További linkek
http://www.3szek.ro/load/cikk/115029/megujul_bronz_bela



Cím alapján hasonló

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
65235
Fotózva
2009. január
Feltöltve
2010.09.04. 22:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ63/10 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.09.04. 22:52
2009. január

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
70252
Feltöltve
2010.10.30. 21:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ68/10 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.10.30. 21:17

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
70253
Feltöltve
2010.10.30. 21:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ63/10 • 1/150 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.10.30. 21:18

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Így van megbecsűlve a szobor talapzata...
Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
70254
Feltöltve
2010.10.30. 21:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ68/10 • 1/240 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.10.30. 21:19
Így van megbecsűlve a szobor talapzata...

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
70255
Feltöltve
2010.10.30. 21:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ68/10 • 1/140 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.10.30. 21:21

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

A szobor kb. 3 km.-es távolságból is jól látható.
Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
70257
Feltöltve
2010.10.30. 21:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ68/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.10.30. 21:23
A szobor kb. 3 km.-es távolságból is jól látható.

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
70256
Feltöltve
2010.10.30. 21:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ80/10 • 1/640 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.10.30. 21:22

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

A szobor kb. 5 km.-es távolságból is látható (2013 jan. 12-i felvétel).
Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
128863
Évszám
2013
Feltöltve
2013.01.13. 08:49
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ58/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.01.13. 08:49
2013
A szobor kb. 5 km.-es távolságból is látható (2013 jan. 12-i felvétel).

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

2013 okt. 26-án készített felvétel.
Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
150254
Évszám
2013
Feltöltve
2013.10.26. 15:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ87/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.10.26. 15:22
2013
2013 okt. 26-án készített felvétel.

Archív fotók

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Fotó az 1970-es évekből, amikor még nem voltak tömbházak a szobor mögött.
Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
65484
Évszám
1970
Feltöltve
2010.09.07. 09:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.09.07. 09:25
1970, Archív felvétel
Fotó az 1970-es évekből, amikor még nem voltak tömbházak a szobor mögött.

"Román katona emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsiszentgyörgy (Sfântu Gheorghe)
Feltöltő
Azonosító
65485
Feltöltve
2010.09.07. 09:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 10.09.07. 09:25
Archív felvétel
Összesen 11 fotó

Műlap története

24 perce
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
19 napja
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
03.03. 18:27
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
01.24. 09:26
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
01.07. 11:13
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
23.12.10. 18:01
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
23.11.22. 11:34
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
23.11.05. 16:20
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
23.10.18. 18:38
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
23.09.27. 17:33
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
23.09.03. 11:05
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
23.07.22. 07:56
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
23.06.20. 18:55
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
23.06.04. 08:32
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
23.04.01. 10:57
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
23.03.11. 15:29
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
23.02.18. 10:49
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
22.12.18. 10:44
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
22.12.16. 00:28
A "Román katona emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.11.25. 10:01
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
22.11.05. 16:55
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
22.09.10. 07:43
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
22.05.14. 08:29
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
22.04.10. 09:52
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
22.02.04. 10:55
Megérintettem a "Román katona emlékműve" alkotást
10.10.20. 15:38
Sántha Imre Géza publikálta "Román katona emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.