Mezőtúr, Kossuth Lajos utca 7-11.

Mezőtúr
Kossuth Lajos utca 7-11.
A Kórház területén, a kerítés mellett; az utcáról jól látható módon

Felállítás1948


TundeK62
2010.09.10. 22:18
'Az 1848-as események nagy hatással voltak a városra. A túriak ott voltak a délvidéki, a kassai harcokban, a szolnoki csatában Damjanich mellett, ahol a rendkívüli hősiességgel csatázó túri 'fehértollasok' közül 52 honvéd esett el. De ott voltak a Budai Vár visszafoglalásánál is. Kossuth Lajos kétszer fordult meg a városban, és a róla elnevezett Czebe-Teleki-ház vendége volt. A '48-as szabadságharcban nagy volt e vidék embervesztesége és a megtorlás elől bujdosók száma.'

A mezőtúri nagy hőségben való szoborkeresgetésünk egyik olyan alkotása ez az emlékmű, amely mellett az adatok biztos hiányában sétáltunk el. Aztán mégis jött az a bizonyos kisördög, és én visszaléptem lefotózni.
És miután elég nagy képeket szoktam készíteni, ki tudtam szerkeszteni belőle külön az emlékmű dombormű-részét, amin még az alkotó neve is látszik.
Eszerint a domborművet az a Várady Lajos szobrász készítette az emlékműre, aki 1938 és 1950 között a mezőtúri gimnáziumban tanított. Sajnos ez a mű is hiányzik a forrásul sokszor használt oldalról.

A kórház területén, udvarán áll az a ház is, amely a város legrégibb műemlék kúriája, és arról nevezetes, hogy Kossuth alföldi toborzóútja során kétszer is megszállt benne. A ház falán ugyancsak Várady Lajos keze munkáját dicséri a Kossuth domborműves emléktábla, amit azonban mi nem fotóztunk le.

Ezt az emlékművet az 1848-as forradalom centenáriumán avatták fel. Egy nagyon egyszerű, négyzetes hasáb alakú mű lépcsőkön elhelyezve, rajta egy Petőfit, és Kossuthot ábrázoló portrédomborművel.
Források:
http://bodokifodor.hu/elemei/mezotur.html
További linkek
A szobrászról: http://www.lexikon.katolikus.hu/V/V%C3%A1rady.html

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"1848-as emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
64996
Feltöltve
2010.09.02. 13:50
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.02. 13:50

"1848-as emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
64997
Feltöltve
2010.09.02. 13:51
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.02. 13:51

"1848-as emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
64998
Feltöltve
2010.09.02. 13:51
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.02. 13:51

"1848-as emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mezőtúr
Feltöltő
Azonosító
64999
Feltöltve
2010.09.02. 13:52
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.02. 13:52
Összesen 4 fotó

Műlap története

21.10.08. 16:54
Megérintettem a "1848-as emlékmű" alkotást
20.08.06. 18:20
Megérintettem a "1848-as emlékmű" alkotást
19.10.21. 10:47
Megérintettem a "1848-as emlékmű" alkotást
10.09.10. 22:18
TundeK62 publikálta "1848-as emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.