Szolnok, Fiumei út 5.
Archív képek

Szolnok
Fiumei út 5.
Fiumei úti ált.iskola belső kis pihenő parkjában.

Felállítás1973


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Tóth György-Gyigyi
2010.08.29. 23:02
Sokak által kedvelt un. két alakos szobrot állítottak fel a Fiumei úti általános iskola kis pihenő parkjában: „Kis herceg”.
Antoine de Saint-Exupéry egyik könyvéből, amelynek címe; „A kis herceg” már sok idézet vált híressé és ismertté, amely ihletet is adott a művésznek.
Ez a kedves alkotás azt a pillanatot mutatja meg, amikor a kis herceg a rókával beszélget, bölcselkedik, és ennek állít emléket.
A kis herceg rókától tudja meg azt is, hogy mi köt erős szálakkal az élethez: „örökre felelős leszel azért, mert megszelídítettél, … jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan….”

Az iskola tanulói és tanárai is nagyon szeretik és büszkélkednek ezzel az alkotással. A kis herceg jelképévé vált az iskolának, honlapjának, diákújságjának. Az iskola bemutatásában szerepel az alábbi idézet:
„Iskolánk udvarán áll Szöllőssy Enikő budapesti szobrászművész Kis Herceg szobra. A gyermekek kedvenc találkahelye a szobor körül kialakított park. Sokan mágikus erőt tulajdonítanak a szobornak, így dolgozat vagy feleltetés előtt megsimogatják a rókát, hogy az szerencsét hozzon”. (ezért olyan fényes már a róka háta)

http://www.kisherceg.eoldal.hu/oldal/hozzaszolasok
Az iskola Online oldalán olvastam egy kérdésre adott választ; (Szöllőssy Enikő, 2008. 11. 20.) A szobrot a 70-es években készítettem, s abban az időben az iskola vezetése nem tartotta elfogadhatónak a 'Kis herceg' elnevezést. Pedig a könyv akkor már megjelent, s az ihlette a szobrot is természetesen. Úgyhogy akkor inkább 'Rókázó kisfiú' néven hívták. A rendszerváltás idején egy szolnoki lapban megjelent 'A kis hercegnek rókázhatnékja van' címmel egy cikk, ami kifejezte írójának véleményét az akkori helyzetről. Örülök, hogy most már valódi nevén szerepel a szobor. „
Néhány évvel korábban a kis herceg eltűnt a talapzatról!
Sokan keresték, hiányolták, sajtóban tudakolták. Pedig csak annyi történt, hogy a felerősítés kilazult! Pogány Gábor Benő szobrászművész helyezte vissza 2010 tavaszán.



Tagi gyűjteményben
Mesehős szobrok

Cím alapján hasonló

"Kis herceg" c. alkotás fotói

A főalak - vagyis a Kis Herceg
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
217266
Feltöltve
2015.09.15. 09:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 15.09.15. 09:37
A főalak - vagyis a Kis Herceg

"Kis herceg" c. alkotás fotói

Beszélgetés - az egymásra figyelés...
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
217267
Feltöltve
2015.09.15. 09:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 15.09.15. 09:38
Beszélgetés - az egymásra figyelés...

"Kis herceg" c. alkotás fotói

Az a pillanat; amikor tanulságos beszélgetés folyik a kis herceg és a róka között.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
64651
Feltöltve
2010.08.28. 12:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 10.08.28. 12:30
Az a pillanat; amikor tanulságos beszélgetés folyik a kis herceg és a róka között.

"Kis herceg" c. alkotás fotói

A kis pihenő park a szoborral.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
64652
Feltöltve
2010.08.28. 12:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE220,X785
ƒ31/10 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 10.08.28. 12:41
A kis pihenő park a szoborral.

"Kis herceg" c. alkotás fotói

A róka mágikus erőt adó, kifényesedett háta.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
64653
Feltöltve
2010.08.28. 12:42
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE220,X785
ƒ39/10 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 10.08.28. 12:42
A róka mágikus erőt adó, kifényesedett háta.

"Kis herceg" c. alkotás fotói

Amikor kilazult a felerősítés, de nem veszett el!!
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
64654
Feltöltve
2010.08.28. 12:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 10.08.28. 12:47
Amikor kilazult a felerősítés, de nem veszett el!!

"Kis herceg" c. alkotás fotói

Szöllőssy Enikő, az alkotó fényképe.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
136283
Feltöltve
2013.04.18. 16:44
Képinfó
Alkotó a képen
(Szöllőssy Enikő)

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 13.04.18. 16:44
Szöllőssy Enikő, az alkotó fényképe.

Archív fotók

"Kis herceg" c. alkotás fotói

Bensőséges avatási ünnepség 1979. május 26-án.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
358081
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1979_05/?pg=198&layout=s
Évszám
1979
Feltöltve
2019.05.31. 16:40
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.05.31. 16:40
1979, Archív felvétel
Bensőséges avatási ünnepség 1979. május 26-án.
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.05.31. 16:40
1 új fotót töltöttem a "Kis herceg" műlaphoz
10.08.29. 23:02
Tóth György-Gyigyi publikálta "Kis herceg" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.