Székkutas, Vásárhelyi utca
További képek a Fotólistában

Székkutas
Vásárhelyi utca
Művelődési Ház mellett van.

Felállítás2009. október


Cedrus
2010.08.23. 09:43
"Az ismert német író, Hugo Hartung (1902 – 1972) az 1920-as évek elején diákként egy hónapig Székkutason vendégeskedett. A faluban szerzett - akkori nevén Hódmezővásárely-kutaspusztai - élményeit az 1954-ben írt "Ich denke oft an Piroschka" című regényében osztotta meg az egész világgal. Magyarul a regény címe: Sokat gondolok Piroskára, amelyből már sejteni is lehet, hogy a német diákot a pusztai táj festői látképe mellett leginkább egy ifjú székkutasi lány szépsége ejtette rabul a vakáció során. A német diák és a bájos magyar parasztlány plátói szerelme örökre beleíródott a falu történelmébe.

A vonzalomból könyv, a könyvből film, a történetből legenda született. Hartung műve Németországban rendkívül kedvelt olvasmány volt, sokan a mai napig összekapcsolják hazánkat, és a hódmezővásárhelyi pusztát Piroska alakjával.

A Hódmezővásárhely melletti kis faluban pedig azóta is „sokat gondolnak” Hugo Hartungra. Az írónak emlékszobát rendeztek be a könyvtárban, a szobor állítása pedig közadakozásból valósult meg."
Sikerült megszereznem és elolvasni a könyvet. Fordulatos cselekményével, tájleírásával érdekes, könnyed olvasmány.
Források:
https://www.hodmezovasarhely.hu/content/index/id/12013
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Székkutas

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Hugo Hartung" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székkutas
Feltöltő
Azonosító
64133
Feltöltve
2010.08.23. 09:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.08.23. 09:24

"Hugo Hartung" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székkutas
Feltöltő
Azonosító
64134
Feltöltve
2010.08.23. 09:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.08.23. 09:25

"Hugo Hartung" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székkutas
Feltöltő
Azonosító
64135
Feltöltve
2010.08.23. 09:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.08.23. 09:26

"Hugo Hartung" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székkutas
Feltöltő
Azonosító
64136
Feltöltve
2010.08.23. 09:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ33/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.08.23. 09:27

"Hugo Hartung" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székkutas
Feltöltő
Azonosító
64137
Feltöltve
2010.08.23. 09:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.08.23. 09:28

"Hugo Hartung" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székkutas
Feltöltő
Azonosító
414170
Feltöltve
2020.08.24. 20:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/250 • 9.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 20.08.24. 20:21

"Hugo Hartung" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székkutas
Feltöltő
Azonosító
414171
Feltöltve
2020.08.24. 20:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/400 • 10.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 20.08.24. 20:22

Adalék vagy máshol

"Hugo Hartung" c. alkotás fotói

A könyv 2002-ben megjelentetett magyar kiadása.
Alkotó
Település
Székkutas
Feltöltő
Azonosító
64500
Évszám
2002
Feltöltve
2010.08.26. 09:02
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.08.26. 09:02
2002
A könyv 2002-ben...Teljes szövegA könyv 2002-ben megjelentetett magyar kiadása.Kevesebb szöveg
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.06.17. 18:10
Megérintettem a "Hugo Hartung" alkotást
20.08.24. 20:22
1 új fotót töltöttem a "Hugo Hartung" műlaphoz
20.08.24. 20:21
1 új fotót töltöttem a "Hugo Hartung" műlaphoz
19.08.10. 20:48
Megérintettem a "Hugo Hartung" alkotást
10.08.23. 09:43
Cedrus publikálta "Hugo Hartung" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.