Nagyvárad (Oradea), Petőfi Sándor park
További képek a Fotólistában

Angol cím:Sándor Petőfi (poet)

Nagyvárad (Oradea)
Petőfi Sándor park
A Petőfi park végében, a sétálóutca kezdetéhez közel áll.

Avatás1991. március 15.
Avatás1962

TundeK62
2010.08.10. 00:47
'Az 1960-as években a Bunyitai ligetben állt a Farkas József által készített Petőfi Sándor mellszobor. 1991-ben a róla elnevezett Petőfi park Fő utca felőli bejárat közelében helyezték el, ezzel a március 15-i évenkénti megemlékezések egyik fő szinterévé vált'
Forrás: Dr. Fleisz János: Egy szobor száz esztendeje (26. p.)

Ma a park így három magyar vonatkozású szobornak ad helyet. Ezt helyezték el elsőként, majd a Bethlen Gábor szobrát, végül 2005-ben József Attila bronzalakját avatták. Ez utóbbi Wagner Nándor nagyváradi születésű szobrász, szintén kalandos történetű alkotása.
Nagy örömmel láttuk, hogy a magyarul beszélő ifjú párok múlt hét szombaton ott készíttették esküvői fotójukat József Attila szobránál.

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
József Attila
Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
62981
Feltöltve
2010.08.09. 14:59
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.08.09. 14:59

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
62982

62983
Feltöltve
2010.08.09. 15:00
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

TundeK62 10.08.09. 15:00

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
62980
Feltöltve
2010.08.09. 14:58

TundeK62 10.08.09. 14:58

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
62984
Feltöltve
2010.08.09. 15:00
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.08.09. 15:00

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
126071
Feltöltve
2012.11.30. 00:15
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.30. 00:15

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
126072
Feltöltve
2012.11.30. 00:15
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.30. 00:15

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
126073
Feltöltve
2012.11.30. 00:16
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.30. 00:16

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
126074
Feltöltve
2012.11.30. 00:16
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.30. 00:16

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
202606
Feltöltve
2015.04.19. 19:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.19. 19:07

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
202607
Feltöltve
2015.04.19. 19:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.19. 19:07

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
202608
Feltöltve
2015.04.19. 19:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.19. 19:07

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
327493
Feltöltve
2018.10.13. 21:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.13. 21:21

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
327494
Feltöltve
2018.10.13. 21:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.13. 21:21

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
327495
Feltöltve
2018.10.13. 21:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.13. 21:22

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
327496

421138
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.10.19. 14:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ42/10 • 1/400 • 10.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.19. 14:28
2019. július
Összesen 17 fotó

Műlap története

23.08.06. 15:26
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.19. 14:28
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
18.10.13. 21:22

18.10.13. 21:21

18.05.14. 16:37
Megérintettem a "Petőfi Sándor" alkotást
15.01.11. 23:33
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.30. 23:34
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.08.10. 00:47
TundeK62 publikálta "Petőfi Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.