Hunyadi János-dombormű

Sopron, Hunyadi János utca 8-10.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A törökverő Hunyadi

Sopron
Hunyadi János utca 8-10.
A Béke út Borsmonostori út kereszteződésétől pár háznyira, az utcafronton látható.

Felállítás1958


Szabolcs Erzsébet
2010.08.06. 14:46
Az iskola ahol a dombormű látható, a Lővérek alján nagyon szép környezetben nagy tágas telken helyezkedik el. A főbejárat melletti emléktáblán olvasható az iskola története, ugyanis a tábla szövege szerint ezen a telken állt a Líceumi Diákotthon ami 1944-ben bombatalálatot kapott. 1956-ig romos állapotban maradt az épület. 1956 szeptemberére helyreállították, s megnyitotta kapuját a Hunyadi János utcai Általános Iskola. Az épületnek ez a része ma az iskola régi szárnya. 10 éve működik evangélikus intézményként mint Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola. A mozgalmas dombormű a csatába induló lovas alak Hunyadi Jánost az iskola névadóját ábrázolja katonáival. A régi és az új épületet összekötő üvegezett folyosó előtt kialakított téglalap alakú kis térnek a belső szegélyén, magasított beton tömbön helyezkedik el a dombormű.



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Hunyadi János-dombormű" c. alkotás fotói

Három táblából álló dombormű
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
62625
Feltöltve
2010.08.05. 23:01
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.08.05. 23:01
Három táblából álló dombormű

"Hunyadi János-dombormű" c. alkotás fotói

Harcba induló katonák fegyverükkel
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
62626
Feltöltve
2010.08.05. 23:02
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ36/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.08.05. 23:02
Harcba induló katonák fegyverükkel

"Hunyadi János-dombormű" c. alkotás fotói

Hunyadi János alakja lóháton
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
62627
Feltöltve
2010.08.05. 23:02
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ36/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.08.05. 23:02
Hunyadi János alakja lóháton

"Hunyadi János-dombormű" c. alkotás fotói

Harmadik tábla, hívó irányt mutató alakkal.
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
62628
Feltöltve
2010.08.05. 23:03
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ36/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.08.05. 23:03
Harmadik tábla, hívó irányt mutató alakkal.

"Hunyadi János-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
62629
Feltöltve
2010.08.05. 23:07
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ36/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.08.05. 23:07

"Hunyadi János-dombormű" c. alkotás fotói

A két épületet összekötő folyosó előtt.
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
62630
Feltöltve
2010.08.05. 23:07
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ50/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.08.05. 23:07
A két épületet összekötő folyosó előtt.

Adalék vagy máshol

"Hunyadi János-dombormű" c. alkotás fotói

Emléktábla az iskola történetéről.
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
62631
Feltöltve
2010.08.05. 23:42
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 10.08.05. 23:42
Emléktábla az iskola történetéről.
Összesen 7 fotó

Műlap története

20.05.29. 18:52
Megérintettem a "Hunyadi János-dombormű" alkotást
16.08.02. 14:38
A "Hunyadi János-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.08.02. 14:38
A "Hunyadi János-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.26. 21:52
A "Hunyadi János-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.25. 18:26
A "Hunyadi János-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.08.06. 14:46
Szabolcs Erzsébet publikálta "Hunyadi János-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.