Békássy Ferenc-emlékfal

Zsennye, Jókai Mór u.

Zsennye
Jókai Mór u.
A kastély északkeleti falának egyik kiteresedésében; a közútról, a...Teljes szövegA kastély északkeleti falának egyik kiteresedésében; a közútról, a kastélyba lépés nélkül is megtekinthetőKevesebb szöveg

Felállítás1996


Csuhai István
2010.07.28. 22:08
Békássy Ferenc 1893-ban született az akkor a családja birtokában álló zsennyei kastélyban. Tizenkét évesen Angliába küldték tanulni, ahol később a cambridge-i King's College hallgatója lett. Élénk kapcsolatokat ápolt Virginia Woolffal, Bertrand Russellel, John Maynard Keynes-szel. Verseire Babits Mihály is felfigyelt, bár a Nyugat hasábjain nem közölték, utóbb többen is (Tóth Árpád, Kosztolányi, mások) szépen méltatták a kétheti folyóiratban. A háború kitörésekor ugyanis a fiatalember visszatért Magyarországra, önkéntesnek állt a Monarchia hadseregébe, és az orosz fronton 1915 júniusában elesett. Sírja is a kastély parkjában található.

ifj. Blaskó János művét a leírások többnyire az architektúra szintjén is a szobrásznak tulajdonítják, a voltaképpeni dombormű anyagát pedig bronzként határozzák meg. Az adalékként idefoglalt oldal a felállításra vonatkozó adata téves, a helyes az, amit több helyen is ellenőriztem, és végül megadtam. A felirat még tömörebben foglalja össze mindazt, amit fentebb próbáltam röviden leírni: 'BÉKÁSSY FERENC / költő / 1893-1915 / Zsennye szülötte / Cambridgei diák / Irt és publikált / angol nyelven is'. A két utolsó sor daktilusai illenek egy költőhöz, a sorkezdő hosszú í rövidre cserélése nem (a követő két mássalhangzó mindenképpen nyújt).

A kastély ma alkotóházként működik.
További linkek
Békássy Ferencről és az emlékhelyről:
http://www.bdmk.hu/emlekhelyek/Emlekhelyek_html/Zsennye.htm



Cím alapján hasonló

"Békássy Ferenc-emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsennye
Feltöltő
Azonosító
62003
Feltöltve
2010.07.28. 21:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.28. 21:31

"Békássy Ferenc-emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsennye
Feltöltő
Azonosító
62004
Feltöltve
2010.07.28. 21:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.28. 21:33

"Békássy Ferenc-emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsennye
Feltöltő
Azonosító
62005
Feltöltve
2010.07.28. 21:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.28. 21:34

"Békássy Ferenc-emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsennye
Feltöltő
Azonosító
62006
Feltöltve
2010.07.28. 21:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.28. 21:34

"Békássy Ferenc-emlékfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zsennye
Feltöltő
Azonosító
62007
Feltöltve
2010.07.28. 21:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.28. 21:35

"Békássy Ferenc-emlékfal" c. alkotás fotói

"Elmegyek, talán/ Vissza se térek,/ Hamarosan elmúlik, / Fiatalon elmúlik, /Belőlem az élet," Békássy Ferenc: Ének
Alkotó
Település
Zsennye
Feltöltő
Azonosító
396296
Feltöltve
2020.02.16. 16:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/30 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.16. 16:01
"Elmegyek, talán/ Vissza se térek,/ Hamarosan elmúlik, / Fiatalon elmúlik, /Belőlem az élet," Békássy Ferenc: Ének

"Békássy Ferenc-emlékfal" c. alkotás fotói

Szignó.
Alkotó
Település
Zsennye
Feltöltő
Azonosító
396297
Feltöltve
2020.02.16. 16:03
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/30 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.16. 16:03
Szignó.

"Békássy Ferenc-emlékfal" c. alkotás fotói

...és a dátum.
Alkotó
Település
Zsennye
Feltöltő
Azonosító
396298
Feltöltve
2020.02.16. 16:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/30 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.16. 16:04
...és a dátum.
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.02.16. 16:04
1 új fotót töltöttem a "Békássy Ferenc-emlékfal" műlaphoz
20.02.16. 16:03
1 új fotót töltöttem a "Békássy Ferenc-emlékfal" műlaphoz
20.02.16. 16:01
1 új fotót töltöttem a "Békássy Ferenc-emlékfal" műlaphoz
10.07.28. 22:08
Csuhai István publikálta "Békássy Ferenc-emlékfal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.