Nepomuki Szent János-szobor

Dunaharaszti, Fő utca

Állapot: Veszélyben

Dunaharaszti
Fő utca
Templomkert

Felállítás1716

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Dr. Pinczés Sándor
2010.07.19. 11:50
Nepomuki Szent János-szobor Dunaharaszti.

Ma ez a második – ha nem szabad ilyet csinálni, leveszem.

Nem volt túl nagy szerencsém ezzel a szoborral. A 2010-es Duna túránkon a Dunaharaszti sporttelepen vertük föl sátrainkat egy éjszakára. Abban biztos voltam, hogy vacsora-hely keresgélés közben szobrokat fogok fényképezni – ezt már tudja, az egész társaság, meg sem várnak, majd megtelefonálják, hol vannak. Dunaharasztiban – azon a tájon, ahol mi jártunk – nincs túl sok szobor. Lényegében a „főúti” templom kertjében találtam egy feszületet és egy Nepomuki szobrot.

Pontosan egy képet készítettem róla, – kissé átbújtam a növényzeten pozíciót keresni – amikor kifogyott az aksim. A szobrot azért körül néztem alaposabban.
Nos, egy csónaktúrán nem túl könnyű az ilyen aksi helyzeteket megoldani, persze van tartalék, ám azt a feleségem elvitte. A vacsoránál sikerült a csere – ekkora meg beesteledett. Az még nem is baj, de a templom kertet meg bezárták. Így aztán sikerült írd és mondd 2, azaz kettő képet készítenem, de nem baj, egyszer elmegyek Dunaharasztiba és pótlom a képeket…

Nepomuki Szent János Dunaharaszti védőszentje, tehát itt fontos szent.
Darabok hiányoznak a szoborból és a talapzatból is.
Erőteljes felületi erózió tapasztalható.

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Dunaharaszti
Feltöltő
Azonosító
60990
Feltöltve
2010.07.19. 11:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.07.19. 11:40

60991
Feltöltve
2010.07.19. 11:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ30/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.07.19. 11:40

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Dunaharaszti
Feltöltő
Azonosító
60992
Feltöltve
2010.07.19. 11:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ28/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.07.19. 11:42

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Dunaharaszti
Feltöltő
Azonosító
72474
Feltöltve
2010.11.25. 14:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.11.25. 14:31

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Dunaharaszti
Feltöltő
Azonosító
72475
Feltöltve
2010.11.25. 14:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.11.25. 14:32

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Dunaharaszti
Feltöltő
Azonosító
72476
Feltöltve
2010.11.25. 14:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.11.25. 14:33

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Dunaharaszti
Feltöltő
Azonosító
204729
Feltöltve
2015.05.05. 05:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.05.05. 05:06

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Dunaharaszti
Feltöltő
Azonosító
204730
Feltöltve
2015.05.05. 05:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.05.05. 05:07

204731

204732
Feltöltve
2015.05.05. 05:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.05.05. 05:08

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Dunaharaszti
Feltöltő
Azonosító
204733
Feltöltve
2015.05.05. 05:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.05.05. 05:09
Összesen 11 fotó

Műlap története

15.05.05. 05:09
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
15.05.05. 05:08
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
15.05.05. 05:07

15.05.05. 05:06
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
14.09.12. 17:27
A "Nepomuki Szent János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.07.19. 11:50
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Nepomuki Szent János-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.