Fehérgyarmat, Kossuth park
Archív képek
További képek a Fotólistában

Fehérgyarmat
Kossuth park
A város főterén, a Kossuth parkban áll.

Avatás1972. július 11.

Kismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)

TundeK62
2010.07.10. 19:25
Sajnos ennek az alkotásnak ebben az évben újra szomorú aktualitása van.
Fehérgyarmat a Tisza és a Szamos között fekszik egy völgyben.

Az 1970-es árvíz emlékére állíttatta a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Vízügyi Hivatal, és a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács.

Az alkotást alig az árvíz után két évvel állították. Hatalmas a mérete, de most a körülötte nagyra nőtt fenyőfák már takarják mindenhonnan.
Egy hármas osztású dombormű látható a függőleges téglatesten. Az alsónak azt a címet adnám, hogy Jön a víz! A bajban lévő nőalak, kezében a gyermekkel, ijedt arccal nézi a csónakot irányító fiatal férfit.
A középsőnek a Védekezés címet adnám. A homokzsákokat pakoló férfialakokat látjuk munka közben. Olyanok, mintha Rákóczi kuruc katonái lennének, ha nem lenne ott a modern kort jelképező emelőszerkezet.
A harmadik pedig az Újjáépítést mutatja meg. Nem maradhattak el a szocializmushoz kötődő jelképek: az ötágú vörös csillag, a békegalamb sem.
Sőt, mivel az egész emlékmű a több százéves református templom előtt áll, ezért a reformátusságot jelképező bárány is ott van a legalsó domborművön.

A dombormű-sor mögött a hatalmas víztömeget jelképező mészkőtömb 'hömpölyög'.

A majd négy méter magas emlékművet Szomor László szobrász készítette.

Emlékszem, az 1970-es hatalmas árvízre. Édesapám vízügyi szakember, építőmérnök. Az akkori árvíznél minden Tiszántúlon élő vízügyi szakember hetekig részt vett a gátaknál a munkában, és később az újjáépítésben.
Még arra is emlékszem, hogy abba az általános iskolába, ahová jártunk a tesómmal, még oda is hoztak embereket, és a tornateremben helyezték el az árvízkárosultakat, hosszú hetekig. Így aztán Debrecen is segített az idehozott emberek ellátásával.

"A süttői kemény mészkőből készült emlékmű Szomor László szobrászművész és Kismarty Lechner Kamill építész-tervező pályadíjnyertes alkotása, amely a vizet, a veszélyt, a mentést és az újjáépítést szimbolizálja"
Forrás: Fejér László–Szlávik Lajos: 111 vízi emlék Magyarországon (131. p.)
Csak három elrémisztő adat még a forrásból: 5200 lakóház semmisült meg, 2000 ház súlyosan károsodott. A területet 360 millió köbméter víz borította el...
Források:
Az egykori híradó az árvízről: http://www.youtube.com/watch?v=gaoOvw9NJLs
Személyes emlékek
http://szatmartour.hu/latnivalok/arvizi-emlekmu-fehergyarmat/
További linkek
A városról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Feh%C3%A9rgyarmat
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szomor-laszlo

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
59956
Feltöltve
2010.07.09. 12:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.09. 12:58

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
59959
Feltöltve
2010.07.09. 13:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.09. 13:00

59958
Feltöltve
2010.07.09. 12:59

TundeK62 10.07.09. 12:59

59957

59960
Feltöltve
2010.07.09. 13:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.09. 13:00

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
59961
Feltöltve
2010.07.09. 13:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.09. 13:01

59962

59963
Feltöltve
2010.07.09. 13:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.09. 13:02

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
295019
Feltöltve
2017.11.06. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.06. 23:14

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
295020
Feltöltve
2017.11.06. 23:15
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.06. 23:15

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
295021
Feltöltve
2017.11.06. 23:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.06. 23:15

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
295022
Feltöltve
2017.11.06. 23:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.06. 23:16

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
295023
Feltöltve
2017.11.06. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.06. 23:17

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
295024
Feltöltve
2017.11.06. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

295025
Feltöltve
2017.11.06. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.06. 23:17

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
295026
Feltöltve
2017.11.06. 23:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.06. 23:18

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
295027
Feltöltve
2017.11.06. 23:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO320

295028
Feltöltve
2017.11.06. 23:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.06. 23:18

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
295029
Feltöltve
2017.11.06. 23:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.06. 23:19

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
466051
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2021.11.03. 15:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/125 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.03. 15:21
2011. március

Archív fotók

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
104519
Feltöltve
2012.02.12. 19:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.02.12. 19:24
Archív felvétel
Képeslap.

"Árvízi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szomor LászlóKismarty Lechner Kamill (építész, közreműködő)
Település
Fehérgyarmat
Feltöltő
Azonosító
425629
Forrás
Pedagógiai Műhely, 1985 (11. évfolyam, 1. szám) 63. o.
Feltöltve
2020.11.27. 15:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.11.27. 15:21
Archív felvétel
Összesen 22 fotó

Műlap története

23.07.05. 18:53
Az "Árvízi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.11.03. 15:21
1 új fotót töltöttem az "Árvízi emlékmű" műlaphoz
21.07.27. 12:48
Megérintettem az "Árvízi emlékmű" alkotást
20.11.27. 15:21
1 új fotót töltöttem az "Árvízi emlékmű" műlaphoz
16.11.23. 00:27
Az "Árvízi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.03.29. 16:45
Az "Árvízi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.02.12. 19:24
1 új fotót töltöttem az "Árvízi emlékmű" műlaphoz
10.07.10. 19:25
TundeK62 publikálta "Árvízi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.