Szeged, Budapesti út 10.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Szobor a gyár előtt, Anyaság

Szeged
Budapesti út 10.
A volt Szegedi Gumigyár előtti szökőkútba állított posztamensen.

Felállítás1969. március 19.


Kozma János
2010.07.05. 17:57
Az alkotó 1940-ben mintázta fő művét, Budapesten a Dob utcai postapalota nyolc monumentális kőszobrát, http://www.kozterkep.hu/~/9241/_figuralis_szoborcsoport_budapest_boda_gabor_1940.html?l&nr=1 majd Szabó Dezső és Veres Péter népi írók arcmását. Több műve a Nemzeti Galériában látható.
Az Anya gyermekével című szobrát 1969. március 19-én avatták, mészkő, kétszeres életnagyságú. A szobor a néhai EMERGÉ Gumigyár (ma a szegedi ContiTech Rubber Industrial Kft., a Continental ContiTech AG. leányvállalata) előtti halastóban áll mészkő talapzatán, háttal a gyárépületnek. A szobor az ún. egyezrelékes beruházás keretében valósult meg, a történetét a Szegedi Gumigyár 'Az EMERGÉ első 25 éve' című kiadványa így írja le:

'A régebbi időkben az volt a szokás, hogy az ún. nagy beruházások tervezett költségének néhány ezredrészét képzőművészeti alkotásokra lehetett fordítani. Így a mi gyárunk építésekor is elhatározták, hogy egy szobrot fognak felállítani.
A művészeket a Képzőművészeti Alap irányította, náluk rendeltük meg a szobrot. Ma már kideríthetetlen, hogy kik tárgyaltak ebben az ügyben, ki döntötte el, hogy a szobor mit ábrázoljon. A gyár épült, és közben várták a szobrot is. Itt azonban történt egy kis baj. A megbízott művész ún. alkotói válságba került. [...] Végül is, már jóval a gyáravatás után úgy döntöttünk, hogy nem kell a szobor, és visszakértük a 85 ezer forintnyi előleget. Vissza is kaptuk. Ezzel az ügy részünkről befejezettnek tűnt. Egy szép, napos reggelen azonban a gyár előtt találtunk egy teherautót, rajta volt egy szobor, jöttek vele a munkások, kik azonnal nekiláttak, hogy a gyár előtt már korábban megépült kis - eredetileg aranyhalas - medence partján a szobrot felállítsák. Villámgyorsan dolgoztak, délre el is készültek. Itt állt hát a szobor: Anya gyermekével.

Megindult a találgatás, hogy mit jelképezhet ez, hiszen a gumigyártáshoz semmi köze. Többen úgy vélték, a szobor azt jelképezi: mint ahogy az anya védi, óvja, dédelgeti kicsiny gyermekét, úgy fogja a nagyvállalat védeni, óvni, dédelgetni új, szegedi gyárát. Mások azt mondták, nem úgy van az, meg kell nézni, hogy van felállítva a szobor. Az anya tényleg védi és óvja gyermekét, de a gyermek háttal áll a gyárnak, hogy ne is lássa.'

Ki-ki értelmezze a szobor mondanivalóját úgy, ahogyan szíve diktálja.

- Köszönettel tartozom Tumó Mária menedzser asszisztensnek értékes segítségéért, aki rendelkezésemre bocsájtotta a szoborral kapcsolatos ismereteit.

Források: Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái (Szeged,1993);
Wehner Tibor: Modern magyar szobrászat 1945-2010 (Budapest,2010);
Az EMERGÉ első 25 éve, jubileumi kiadvány, 1991
Még több kép: http://www.flickr.com/photos/kjano/sets/72157603631370671/
Források:
http://www.flickr.com/photos/kjano/sets/72157603631370671/page7/
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Boda_G%C3%A1bor_%28szobr%C3%A1sz%29

Kozma János műlapja


Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák
Közös gyűjteményben
Anya és gyermeke-szobrok

Cím alapján hasonló

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
59581
Feltöltve
2010.07.05. 14:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.07.05. 14:44

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
59580
Feltöltve
2010.07.05. 14:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.07.05. 14:42

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
59578
Feltöltve
2010.07.05. 14:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.07.05. 14:25

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
59577
Feltöltve
2010.07.05. 14:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.07.05. 14:22

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
59576
Feltöltve
2010.07.05. 14:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.07.05. 14:13

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
59574
Feltöltve
2010.07.05. 14:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.07.05. 14:08

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
59619
Feltöltve
2010.07.05. 19:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.07.05. 19:30

Archív fotók

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Az EMERGÉ első 25 éve című kiadványból
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
59582
Feltöltve
2010.07.05. 14:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.07.05. 14:47
Archív felvétel
Az EMERGÉ első 25 éve című kiadványból

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Az EMERGÉ első 25 éve című kiadványból
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
59583
Feltöltve
2010.07.05. 14:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.07.05. 14:48
Archív felvétel
Az EMERGÉ első 25 éve című kiadványból

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Fotó: Gyökér
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
176449
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 198. november
Feltöltve
2014.08.20. 12:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.08.20. 12:42
Archív felvétel
Fotó: Gyökér
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.11.30. 11:04
Az "Anya gyermekével" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.08.20. 12:42
1 új fotót töltöttem az "Anya gyermekével" műlaphoz
14.01.29. 08:59
Az "Anya gyermekével" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.07.05. 17:57
Kozma János publikálta "Anya gyermekével" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.