Salgótarján, Füleki út 54-56.
Archív képek

Salgótarján
Füleki út 54-56.
Szent Lázár Megyei Kórház udvarán

Felállítás1967

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szórád Péter
2010.07.01. 20:45
A kórház udvarának egyik szegletében a Pihenő nő található. Vele átellenben egy szintén díszítő jellegű szobor, az Ülő nő, egészen más felfogású alkotás. A művész az emberi alakra jellemző arányok alkalmazásával, a klasszikus szépségideálnak megfelelő feszes, visszafogott testtartású szobrot készített. A környezet kialakítása szép példája a lehetőségek okos kihasználásának. Habár jól láthatóan a medence már alaposan megkopott, felújításra érett, ennek ellenére néhány gondozott virág, bokor jó érzékű elhelyezése feledtetni tudja a törött csempéket, és így a környezet inkább patinásnak tűnik, mint lepusztultnak.
Szórád Péter
2010.11.27. 20:25
„Kalló Viktor ezen a munkáján az „Ülő parasztasszony” frontális kompozíciója tér vissza, de a díszítő rendeltetést tartotta szem előtt, s annak megfelelően a dekoratív hatást hangsúlyozta. A fehér márványból faragott kútfigura sarkára nehezedő, kezét feje felett összefonó, guggoló nőt ábrázol. Ezúttal is a valós mozdulatból indult ki, de célja érdekében némiképpen módosította a test reális arányait és formáit. A két nagy ütemre felépített kompozíció az összezárt, csupán jelzett lábfejek tömegéből indul ki. A második ütemet a felfelé törő mellkas tömegét, a medence ívelt formái készítik elő. Kompozícióját a két kar és a fej enyhe szimmetriája zárja le. A szembenézetre komponált nőalak tömegritmusával azonos ütemben alakította ki a tömegek térbeli, valamint a szobor körvonalának hullámzását.” (Újvári Béla: Kalló Viktor Bp. 1978, 18. old.)

Kapcsolódó
Pihenő nő
Kapcsolódó
Ülő nő

Cím alapján hasonló

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
59270
Feltöltve
2010.07.01. 20:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.07.01. 20:12

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
59271

59269
Feltöltve
2010.07.01. 20:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.07.01. 20:11

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
359368
Feltöltve
2019.06.09. 18:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ45/10 • 1/400 • 14.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.06.09. 18:21

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
359367
Feltöltve
2019.06.09. 18:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ41/10 • 1/320 • 10.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.06.09. 18:19

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
359369
Feltöltve
2019.06.09. 18:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/640 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.06.09. 18:22

Archív fotók

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
426557
Forrás
Ujvári Béla: Kallo Viktor (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1978)
Feltöltve
2020.12.09. 11:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.12.09. 11:30
Archív felvétel

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
161755
Forrás
Magyar építészet 1965-67 videó (youtube.com)
Évszám
1965
Feltöltve
2014.04.04. 13:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.04.04. 13:05
1965, Archív felvétel
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.12.09. 11:30
1 új fotót töltöttem az "Ülő nő" műlaphoz
19.06.09. 18:22
1 új fotót töltöttem az "Ülő nő" műlaphoz
19.06.09. 18:21
1 új fotót töltöttem az "Ülő nő" műlaphoz
19.06.09. 18:19
1 új fotót töltöttem az "Ülő nő" műlaphoz
14.04.04. 13:05
1 új fotót töltöttem az "Ülő nő" műlaphoz
10.07.01. 20:45
Szórád Péter publikálta "Ülő nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.