Wass Albert-emlékmű

Mátészalka, Kölcsey utca

Mátészalka
Kölcsey utca
A Kölcsey utca 17. magasságában lévő téren áll.

Avatás2009. május 25.

TundeK62
2010.07.01. 22:21
Elkövettem hétfőn egy nagy hibát. A térkép nem az én kezemben volt, hanem a barátnőmében. Így aztán, mivel ő már amúgy is ismerte a várost, a szobrok listája meg rajta volt a térkép hátulján; ő meg csak szaladt. Ránézett a listára, és rögtön tudta az útvonalat. Később kiderült, hogy ezt az alkotást amúgy sem lehet pontosan a térképre helyezni, mert nincs neve az utcának. Valami köz, a Városháza mellett.

A Wass Albert-emlékmű itt Mátészalkán sokkal izgalmasabbra sikerült, mint amit eddig láttunk a témához kapcsolódva.
Egy nyitott, dupla ablakban két emberi alak részlete fedezhető fel. Az idősebbik, amelyik fentről lefelé néz, egy könyvet tart a kezében, rajta intelem:
'Hogy a törvények közt az első a szeretet legyen'.
A fiatal férfifej meg a könyv felé fordulva olvassa az azon látható előbbi mondatot.

Az alkotás feliratait viszont nem értem, és nagyon nem tartom helyesnek ezt a megoldást. Akárhová álltam, nem tudtam összerakni, elolvasni a helyszínen. Le is tettem róla. Körben lefotóztam, és gondoltam, majd itthon, a laptopon megnézem, mit is akarnak velünk közölni. A képkeretbe nem fér bele, de el kell nekem hinni, hogy az alábbi szöveg van az alkotáson: 'Wass Albert erőt, hitet és reményt adó munkássága előtt tisztelegve állíttatták Mátészalka város polgárai az úr 2009. évében
Szobrász: Párkányi Raab Péter'.
Ez a felirat van barna színnel írva. A másik, mely csak bevésett betűkből áll, még a fotókról is teljes homály. Az három oldalon NEM olvasható. Ha jól veszem ki, egy idézet akarna lenni.
Mindenképp szerencsésebb megoldásnak találnám, ha egyben, olvasható módon is leírnák valahová. Művészi szabadság ide, művészi szabadság oda, ez így nem érthető.
Tudom, a műalkotásoknak nem elsősorban szöveggel kell hatniuk!

Kár érte, mert az emlékmű felső része figyelemre méltóan újszerű. Végre egy nem megszokott mellszobor vagy dombormű, ami az írónak állít emléket.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Wass_Albert

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Wass Albert-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59260
Feltöltve
2010.07.01. 18:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.01. 18:25

"Wass Albert-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59261
Feltöltve
2010.07.01. 18:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.01. 18:26

"Wass Albert-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59262

59263
Feltöltve
2010.07.01. 18:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.01. 18:27

"Wass Albert-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59264

59265
Feltöltve
2010.07.01. 18:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.01. 18:28

"Wass Albert-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59266

59267
Feltöltve
2010.07.01. 18:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.07.01. 18:29

"Wass Albert-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
59268

420086
Feltöltve
2020.10.14. 09:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.14. 09:20

"Wass Albert-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátészalka
Feltöltő
Azonosító
420087

420088

Összesen 12 fotó

Műlap története

20.10.18. 20:15
A "Wass Albert-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.18. 18:36
A "Wass Albert-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.14. 09:20
3 új fotót töltöttem a "Wass Albert-emlékmű" műlaphoz
17.12.30. 11:38
Megérintettem a "Wass Albert-emlékmű" alkotást
10.07.01. 22:21
TundeK62 publikálta "Wass Albert-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.