Az Egyetem utcai jezsuita, később piarista templom homlokzati szobordíszei

Kolozsvár (Cluj-Napoca), Strada Universitatii / Egyetem utca

Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Strada Universitatii / Egyetem utca
Az Egyetem utca keleti oldalán, a Farkas utcától a Főtér irányába haladva jobb kézre

Felállítás1724

Csuhai István
2010.07.01. 18:26
Az 1718 és 1724 között épült, 1725. május 13-án felszentelt, a 'Szentháromság dicsőítésének' oltalma alá helyezett, és 'akadémiai templomnak' is nevezett templomépület a jezsuita rend birtokában volt egészen 1773-ig, amikor XIV. Kelemen pápa eltörölte a rendet. A városban a felső fokú egyetemi oktatást amúgy is beindítani kívánó Mária Terézia 1776-ban a jezsuiták helyébe a piaristákat iktatta be, 1778-tól pedig véglegesítette őket új birtokukban (a régi, az Óvárosban lévő templom, ahonnan a piaristák kiköltöztek, a ferenceseké lett, és az a mai napig). A templom fennállása során, az egykori Kolozsvár klasszikus tanintézeteitől körbevéve, elsősorban nevelési célokat szolgált. Tőle közvetlenül jobbra helyezkedett el a Jezsuita Akadémia, mely 1790-től 1848-ig eleinte részben, majd teljes egészében az Erdély adminisztratív irányításáért felelős testületeknek adott helyet. 1872-ben az akkor alakuló, modern, XIX.-XX. századi értelemben vett kolozsvári tudományegyetem költözött a falai közé - az épületet hamarosan lebontották, és a helyén húzták fel 1893-1902 között több ütemben az egyetem ma is álló, téglaberakásos központi épületét, mely két oldalról közrefogja a templomot.

Ide tartozik még, hogy az Egyetem utca Kolozsvár egyetlen olyan köztéri elnevezése, amely az elmúlt évszázadokban nem változott át valami másra, igaz, 1919 óta hivatalosan román nyelven szólítják.

A templom épülete megmaradt, és külső homlokzata ma is őrzi eredeti állapotát. Tervezője nem ismert, valószínűleg egy jezsuita típusterv a helyi viszonyokra alkalmazott változata valósult meg itt, a homlokzati díszítőszobrokat faragó szobrászmester, a Kolozsvárott más műveket is készítő Johannes König neve viszont fennmaradt.

A voltaképpen puritán, egyszerű díszítésű homlokzatról három elem látható ezen a MűLapon közelebbről: a kapubejárat feletti, Szentháromságot ábrázoló dombormű, továbbá a két mellékkapu fölött lévő fülkékbe helyezett, több mint két méter magas mészkő szobor, bal oldalt Loyolai Szent Ignác, jobb oldalt Xavéri Szent Ferenc alakja (mindketten a templomot emelő jezsuita rend alapítói). Sajnos, mindkét szobor kisebb vagy nagyobb mértékben sérült, a hiányzó részek (kezek, ujjak stb.) pótlására a legutóbbi felújítás alkalmából sem került sor.

Az adatok Sas Péter kitűnő Kolozsvár-könyvéből valók (Mesélő képeslapok, Kolozsvár 1867-1919. Noran, 2003).

Cím alapján hasonló

"Az Egyetem utcai jezsuita, később piarista templom homlokzati szobordíszei" c. alkotás fotói

A jobb torony alatti fülkében: Xavéri Szent Ferenc
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
59226
Feltöltve
2010.07.01. 17:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.01. 17:22

A bal torony alatti fülkében: Loyolai Szent Ignác
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
59227

59231
Feltöltve
2010.07.01. 17:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.01. 17:27
A jobb torony alatti fülkében: Xavéri Szent Ferenc

"Az Egyetem utcai jezsuita, később piarista templom homlokzati szobordíszei" c. alkotás fotói

A bal torony alatti fülkében: Loyolai Szent Ignác
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
59232
Feltöltve
2010.07.01. 17:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.01. 17:28

Honori Sanctissimae Trinitatis - A Szentháromság tiszteletére
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
59225
Feltöltve
2010.07.01. 17:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.01. 17:20
Honori Sanctissimae Trinitatis - A Szentháromság tiszteletére

"Az Egyetem utcai jezsuita, később piarista templom homlokzati szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
59229
Feltöltve
2010.07.01. 17:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.01. 17:25

"Az Egyetem utcai jezsuita, később piarista templom homlokzati szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
59228
Feltöltve
2010.07.01. 17:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.01. 17:24

"Az Egyetem utcai jezsuita, később piarista templom homlokzati szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
59230
Feltöltve
2010.07.01. 17:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.01. 17:26

"Az Egyetem utcai jezsuita, később piarista templom homlokzati szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
59233
Feltöltve
2010.07.01. 17:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.01. 17:28

"Az Egyetem utcai jezsuita, később piarista templom homlokzati szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
117646
Feltöltve
2012.08.30. 17:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ42/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.08.30. 17:28

"Az Egyetem utcai jezsuita, később piarista templom homlokzati szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
117647
Feltöltve
2012.08.30. 17:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ47/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.08.30. 17:31

"Az Egyetem utcai jezsuita, később piarista templom homlokzati szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
117648
Feltöltve
2012.08.30. 17:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/250 • ISO140

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.08.30. 17:32
Összesen 12 fotó

Műlap története

12.08.30. 17:32
1 új fotót töltöttem az "Az Egyetem utcai jezsuita, később piarista templom homlokzati szobordíszei" műlaphoz
12.08.30. 17:31
1 új fotót töltöttem az "Az Egyetem utcai jezsuita, később piarista templom homlokzati szobordíszei" műlaphoz
12.08.30. 17:28
1 új fotót töltöttem az "Az Egyetem utcai jezsuita, később piarista templom homlokzati szobordíszei" műlaphoz
10.07.01. 18:26
Csuhai István publikálta "Az Egyetem utcai jezsuita, később piarista templom homlokzati szobordíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.