Balatonlelle, Petőfi Sándor utca 1.

Angol cím:Zoltán Kodály

Balatonlelle
Petőfi Sándor utca 1.
Lelle központjában, az Afrika múzeum elől induló utca végénél található az alkotás.

Felállítás2000

Ády
2010.06.30. 12:23
A Polgármesteri Hivatal mellett találjuk a Jankovich-kúriát, mely ma az általános és zeneiskolának ad otthont. Az iskola előtte lévő gyönyörű parkban találjuk Kodály Zoltán mellszobrát. Gondolom, az iskola kezdeményezésére került ide az alkotás. Eddig nem találtam adatot az alkotóról és a felállítás évéről.

Ligeti Gábortól kaptam ezt a levelet, amelyből kiderülnek a szobor adatai.
Köszönöm szépen!

'Kedves Ádi!

A lellei Kodály-szoborral kapcsolatban pár információ:
Az alkotó Orbán Bianka, mai nevén Bianka Orbán de Salinas. Sokat nem lehet róla tudni, a '80-as években végzett a Képzőművészetiben, de aktív művészi tevékenység helyett férjhez ment egy mexikói úrhoz, és most ott él.
A büszt Lellére úgy került, hogy édesanyja, akinek itt nyaralója van, a városnak ajándékozta a mestergipszet, azzal a kikötéssel, hogy a bronzöntvény méltó helyen legyen felállítva. Azt hiszem, ez sikerült, 2000-ben került a mai helyére.
Apró hibája, hogy a posztamens kicsit széles lett, mert a már kész műkőre - utólag - felragasztottak egy gránit réteget, és annak a vastagsága felborította az arányokat.
További linkek
Kodály Zoltán életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kod%C3%A1ly_Zolt%C3%A1n

Ády műlapja

Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai

Cím alapján hasonló

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
59049
Feltöltve
2010.06.30. 11:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.30. 11:01

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
59050
Feltöltve
2010.06.30. 11:02

Ády 10.06.30. 11:02

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
59051

59052
Feltöltve
2010.06.30. 11:03

Ády 10.06.30. 11:03

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
59053

59054

59055

59048
Feltöltve
2010.06.30. 11:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.30. 11:01

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
59056
Feltöltve
2010.06.30. 11:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.30. 11:04

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
534594
Feltöltve
2023.07.31. 12:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.31. 12:53

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
534593
Feltöltve
2023.07.31. 12:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.31. 12:53

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
534592
Feltöltve
2023.07.31. 12:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/125 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.31. 12:53

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
534591
Feltöltve
2023.07.31. 12:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 270mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.31. 12:53

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
534595
Feltöltve
2023.07.31. 12:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.31. 12:53

"Kodály Zoltán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
534596
Feltöltve
2023.07.31. 12:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.31. 12:53
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.07.31. 12:53
6 új fotót töltöttem a "Kodály Zoltán" műlaphoz
10.06.30. 12:23
Ády publikálta "Kodály Zoltán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.