Tyn-templom díszítményei

Prága (Praha), Staroméstské náméstí
További képek a Fotólistában

Prága (Praha)
Staroméstské náméstí
Az Óváros-téren, a Kinsky-palotától délre látható.

Felállítás1380

Peter Parler (építész, közreműködő)

ATTILA SISKOVITS
2010.06.30. 20:18
A Nagyboldogasszony templomként ismert 'Tyn templom' a város leghíresebb (legjellegzetesebb) épületei közé tartozik.
A háromhajós templom helyén eredetileg királyi majorság (jelentős kulturális, társadalmi és kereskedelmi központ) működött. Majd az idegen kereskedők szállása, kórháza és temploma lett. A gótikus templom 'elődjének' elkerített udvara (1774-ig hatósági vámterület) mindmáig megőrizte reneszánsz stílusát. A templom és szállásterület védelméről a mindenkori uralkodó gondoskodott.
A Tyn templom 200 éven át (1621-ig) az utraquisták (kelyhesek) mérsékelt szárnyának ideológiai fellegváraként funkcionált.
Jelképük, a hatalmas aranyozott kehely a templom homlokzatán függött, egészen addig ameddig az ellenreformáció során ki nem cserélték a régi-új hatalom jelképrendszerébe jobban illő Szűz Máriára (melyet a kelyhesek templomi jelvényéből származó arannyal díszítettek).
-Thomas Cook útikönyvek: Prága. Alexandria kiadó -



Cím alapján hasonló

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

A Luxemburgi János alapította keresztény templomot Peter Parlel kezdte el építeni 1380-ban, a prágai husziták legfőbb temploma volt.
Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
58720
Feltöltve
2010.06.26. 22:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.06.26. 22:13
A Luxemburgi János alapította keresztény templomot Peter Parlel kezdte el építeni 1380-ban, a...Teljes szövegA Luxemburgi János alapította keresztény templomot Peter Parlel kezdte el építeni 1380-ban, a prágai husziták legfőbb temploma volt.Kevesebb szöveg

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
58724
Feltöltve
2010.06.26. 22:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.06.26. 22:22

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Szűz Mária (a kelyhesek szimbólumának aranyából).
Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
58799
Feltöltve
2010.06.28. 08:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.06.28. 08:36
Szűz Mária (a kelyhesek szimbólumának aranyából).

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Az északi bejárat bolthajtásának címeres záróköve.
Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
124826
Feltöltve
2012.11.17. 21:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.11.17. 21:12
Az északi bejárat bolthajtásának címeres záróköve.

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Az északi bejárat timpanonja (1390).
Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
124827
Feltöltve
2012.11.17. 21:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.11.17. 21:14
Az északi bejárat timpanonja (1390).

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
124833
Feltöltve
2012.11.17. 21:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.11.17. 21:34

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
124834
Feltöltve
2012.11.17. 21:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.11.17. 21:41

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
124835
Feltöltve
2012.11.17. 21:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.11.17. 21:43

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
124836
Feltöltve
2012.11.17. 21:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ100/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.11.17. 21:44

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
124837
Feltöltve
2012.11.17. 21:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.11.17. 21:54

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
124860
Feltöltve
2012.11.18. 03:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / X500,D590Z,C470Z
ƒ52/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.11.18. 03:31

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
124861
Feltöltve
2012.11.18. 03:43
EXIF információk...
Panasonic / NV-GS280
ƒ48/10 • 1/500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.11.18. 03:43

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
223469
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2015.10.31. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.31. 17:25
2011. április

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
223467
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2015.10.31. 17:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.31. 17:24
2011. április

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
540998
Feltöltve
2023.10.03. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 30.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 23.10.03. 21:44

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
540999
Feltöltve
2023.10.03. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 23.10.03. 21:44

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
541000
Feltöltve
2023.10.03. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/800 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 23.10.03. 21:44

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
541001
Feltöltve
2023.10.03. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ22/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 23.10.03. 21:44

"Tyn-templom díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Peter Parler (építész, közreműködő)
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
541002
Feltöltve
2023.10.03. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 23.10.03. 21:44
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.10.03. 21:44
5 új fotót töltöttem a "Tyn-templom díszítményei" műlaphoz
19.02.23. 16:19
A "Tyn-templom díszítményei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.10.31. 17:25
1 új fotót töltöttem a "Tyn-templom díszítményei" műlaphoz
15.10.31. 17:24
1 új fotót töltöttem a "Tyn-templom díszítményei" műlaphoz
10.06.30. 20:18
ATTILA SISKOVITS publikálta "Tyn-templom díszítményei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.