Balatonboglár, Templom utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Balatonboglár
Templom utca
Balatonboglár központjában a templom melletti téren áll az alkotás.

Felállítás1934. június 29.

Ády
2010.06.17. 13:37
Az alkotás Balatonbogláron a Szent Kereszt felmagasztalása Római katolikus templommal szemközti téren állították fel 1934. június 29-én.
Az álló téglalap alakú mészkő országzászló frontján egy katonát ábrázoló bronz dombormű látható, amit Ditródi Siklódy Lőrincz szobrászművész készített.
Az emlékmű hátoldalán található még egy márványtábla, amin a II. világháborúban elesett katonák nevei találhatóak.

"A felújítás néha funkcióbővüléssel, módosulással jár, és a helyreállított emlékműre a második világháborúban elesett hősök neve is felkerül, mint az például a 2002-ben rekonstruált lajosmizsei turulos országzászló esetében történt. Második világháborús emléktáblával bővítették a felújított balatonboglári országzászlót is, itt azonban az emlékmű eredeti funkcióját nem hangsúlyozták ki, hanem az emlékművet a következő neutrális tartalmú felirattal látták el: Múltért, jövőért."
Források:
Idézet: http://epa.oszk.hu/01300/01326/00036/02Boros.html
További linkek
Siklódy Lőrinc szobrászművész életrajza: http://lexikon.katolikus.hu/S/Sikl%C3%B3dy.html
Hertymorty
2010.12.16. 23:10
Felavatásának napja: 1934. június 29.

Ády műlapja

Közös gyűjteményben
Országzászlók

Cím alapján hasonló

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
57708
Feltöltve
2010.06.17. 12:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.17. 12:29

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
57709

57711
Feltöltve
2010.06.17. 12:32

Ády 10.06.17. 12:32

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
57712

57713

57714
Feltöltve
2010.06.17. 12:33

Ády 10.06.17. 12:33

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
57715

57707
Feltöltve
2010.06.17. 12:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.17. 12:29

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
145692
Feltöltve
2013.08.22. 11:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ71/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.22. 11:16

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
145695
Feltöltve
2013.08.22. 11:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ71/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.22. 11:40

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
145696
Feltöltve
2013.08.22. 11:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/500 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.22. 11:46

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
145693
Feltöltve
2013.08.22. 11:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ63/10 • 1/640 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.22. 11:17

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
145694
Feltöltve
2013.08.22. 11:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ63/10 • 1/640 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.22. 11:24

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
385913
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.30. 17:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.30. 17:58
2019. május

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
385914
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.30. 17:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

385915

385916
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.30. 17:59

Keszthelyi Sándor 19.11.30. 17:59
2019. május

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
385917
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.30. 18:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/100 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.30. 18:00
2019. május

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
385918
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.30. 18:01
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/125 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.30. 18:01
2019. május

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
385919

385920
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.30. 18:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.30. 18:02
2019. május

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
385921
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.30. 18:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/200 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.30. 18:02
2019. május

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
385922
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.30. 18:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/125 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.30. 18:03
2019. május

Archív fotók

"Országzászló" c. alkotás fotói

30-as évek
Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
57716
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2010.06.17. 12:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.17. 12:34
Archív felvétel
30-as évek

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
131954
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2013.03.01. 13:55
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.03.01. 13:55
Archív felvétel

"Országzászló" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
150067
Feltöltve
2013.10.24. 16:56
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.10.24. 16:56
Archív felvétel
Képeslap.

"Országzászló" c. alkotás fotói

60-as évek
Alkotó
Település
Balatonboglár
Feltöltő
Azonosító
128725
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2013.01.11. 11:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.11. 11:09
Archív felvétel
60-as évek
Összesen 27 fotó

Műlap története

19.11.30. 18:03
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz
19.11.30. 18:02

19.11.30. 18:01

19.11.30. 18:00
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz
19.11.30. 17:59
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz
19.11.30. 17:58

13.10.24. 16:56
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz
13.08.22. 11:46
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz
13.08.22. 11:40
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz
13.08.22. 11:24
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz
13.08.22. 11:17
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz
13.08.22. 11:16
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz
13.03.01. 13:55
1 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz
10.06.17. 13:37
Ády publikálta "Országzászló" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.