Balassagyarmat, Deák ferenc utca 17.
További képek a Fotólistában

Balassagyarmat
Deák ferenc utca 17.
A gimnázium udvarán.

Felállítás2000


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
András
2010.06.16. 14:17
Sajnos bemenni nem tudtam, csak a kerítésen kívülről sikerült fotózni. A neten viszont találtam egy archiv képet az iskoláról, és a képen egy 'üres' posztamens látható ott, ahol a mostani új szobor áll.
Szépen faragott másfél méter magas mészkőoszlopon áll a derékig megmintázott költő szobra, akit a szobrászművész írás közben ábrázol.
Az iskola százéves fenn állásának évfordulójára avatták fel.
Balassi Bálint 1554. október 20.-án született Zólyomban. Apja gyarmati Balassi János (Balassa Menyhért báró testvére), aki ekkor a zólyomi vár főkapitánya; anyja Lekcsei Sulyok Anna. A költő szülei 1553 tavaszán kötöttek házasságot. A Balassa család a Sulyok família révén a kor nevezetes személyeivel került rokonságba: Sulyok Sára az egri hősnek, Dobó Istvánnak volt a felesége; Sulyok Krisztina pedig a majdani fejedelemnek, Bocskai Istvánnak adott életet. Bálintnak 1563-ban egy öccse is született, Ferenc.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Balassi_B%C3%A1lint

András készítette a műlapot


Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
57575
Feltöltve
2010.06.16. 13:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.16. 13:45

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
57577
Feltöltve
2010.06.16. 13:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.16. 13:49

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
57578
Feltöltve
2010.06.16. 13:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.16. 13:50

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
384588
Feltöltve
2019.11.23. 21:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ54/10 • 1/80 • 30.7mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.11.23. 21:27

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
384589
Feltöltve
2019.11.23. 21:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ59/10 • 1/125 • 40mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.11.23. 21:29

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
384590
Feltöltve
2019.11.23. 21:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ54/10 • 1/80 • 30.7mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.11.23. 21:30

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
385124
Feltöltve
2019.11.25. 19:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ46/10 • 1/500 • 15.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.11.25. 19:35

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
385125
Feltöltve
2019.11.25. 19:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/200 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.11.25. 19:35

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
385126
Feltöltve
2019.11.25. 19:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/320 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.11.25. 19:36

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
484289
Feltöltve
2022.04.15. 11:27
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/157 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.04.15. 11:27

Adalék vagy máshol

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
57576
Feltöltve
2010.06.16. 13:47
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.16. 13:47
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.04.09. 08:39
Megérintettem a "Balassi Bálint" alkotást
22.04.15. 11:27
1 új fotót töltöttem a "Balassi Bálint" műlaphoz
22.04.15. 11:27
Megérintettem a "Balassi Bálint" alkotást
19.11.25. 19:36
1 új fotót töltöttem a "Balassi Bálint" műlaphoz
19.11.25. 19:35
1 új fotót töltöttem a "Balassi Bálint" műlaphoz
19.11.25. 19:35
1 új fotót töltöttem a "Balassi Bálint" műlaphoz
19.11.23. 21:30
1 új fotót töltöttem a "Balassi Bálint" műlaphoz
19.11.23. 21:29
1 új fotót töltöttem a "Balassi Bálint" műlaphoz
19.11.23. 21:27
1 új fotót töltöttem a "Balassi Bálint" műlaphoz
16.01.23. 20:46
A "Balassi Bálint" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.29. 12:07
A "Balassi Bálint" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.05. 21:55
A "Balassi Bálint" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
10.06.16. 14:17
A közösség publikálta Bálint "Balassi Bálint" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.