Strobl Alajos mellszobra


Szeged
Dóm tér
Dóm tér nyugati oldalán

Felállítás1975


Kozma János
2010.06.12. 07:05
Az eredetileg elhelyezett terrakotta, és a most látható bronz portré - bár ugyanannak a szobrásznak a műve - nem azonos. Az első portré ismeretlen körülmények között tűnt el helyéről 1974-ben. A Magyar Nemzeti galéria szoborgyűjteményében föllelt portré bronz másolatával sikerült pótolni egy évvel később. Damkó József Strobl mesteriskolájának növendéke volt.
Forrás: Tóth Attila Szeged szobrai és muráliái (Szeged,1993)
Nemzeti Emlékcsarnok http://panteon.szegedvaros.hu/component/content/article/105.html
A Strobl-hagyaték (16 db portré) tematikus összetétele is meghatározó volt, a szoborgyűjtemény a Nemzeti Emlékcsarnok megalapozását tette lehetővé, hiszen a szobrok művészeket ábrázoltak, zömükben kortárs festőket, szobrászokat, zeneszerzőket, Erkel Ferenctől Deák Ferencig.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Str%C3%B3bl_Alajos

Kozma János műlapja


Közös gyűjteményben
Szobrok képzőművészekről

Cím alapján hasonló

"Strobl Alajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
57081
Feltöltve
2010.06.12. 06:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.06.12. 06:55

"Strobl Alajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
57082
Feltöltve
2010.06.12. 06:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.06.12. 06:56

"Strobl Alajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
57084
Feltöltve
2010.06.12. 06:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.06.12. 06:58

"Strobl Alajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
57086
Feltöltve
2010.06.12. 07:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.06.12. 07:04

"Strobl Alajos mellszobra" c. alkotás fotói

Nemzeti Emlékcsarnokban
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
57085
Feltöltve
2010.06.12. 07:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.06.12. 07:01
Nemzeti Emlékcsarnokban

"Strobl Alajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
245329
Feltöltve
2016.07.05. 19:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.05. 19:35

"Strobl Alajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
245330
Feltöltve
2016.07.05. 19:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.05. 19:36

"Strobl Alajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
541337
Feltöltve
2023.10.04. 19:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ45/10 • 1/30 • 18.7mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.10.04. 19:54

"Strobl Alajos mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
541338
Feltöltve
2023.10.04. 19:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/50 • 9.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.10.04. 19:54
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.10.04. 19:54
2 új fotót töltöttem a "Strobl Alajos mellszobra" műlaphoz
19.06.04. 16:43
A Közösség megszavazta a Strobl Alajos mellszobra műlapon várakozó szerkesztést
18.11.03. 07:46
A "Strobl Alajos mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.07.05. 19:36
1 új fotót töltöttem a "Strobl Alajos mellszobra" műlaphoz
16.07.05. 19:35
1 új fotót töltöttem a "Strobl Alajos mellszobra" műlaphoz
10.06.12. 07:05
Kozma János publikálta "Strobl Alajos mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.