Az Etter-ház homlokzatának fejszobrai

Esztergom, Deák Ferenc utca 7.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Történelmi portrék

Esztergom
Deák Ferenc utca 7.
A Széchenyi térről nyíló Deák Ferenc utca elején.

Felállítás1860


Törölt Tag - 201
2010.06.10. 20:51
Emlékszem, gyermekkoromban mindig nagy élmény volt a Deák Ferenc utcában sétálni. Évszaktól függetlenül én folyton csak makkot kerestem a fák tövében, mert az óvó néni azt mesélte, hogy minden makkban és minden görbe ágban lakik egy manó. A görbe ágban hamar csalódtam, hiszen rengeteget találtam belőle, de manó egyikből sem nézett vissza rám, viszont a makk még élénken éltette a reményt. Ilyet sokkal nehezebb volt találni, s úgy gondoltam, hogy talán éppen azért, mert a manócskák jól elrejtik a kuckójukat!

Közben felnőttem, de manóra sohasem akadtam! Ez persze nem bizonyíték a létük ellen (ki tudja, hogy szabad szemmel láthatóak-e egyáltalán), de gyanítom, hogy az óvó nénik szava sem mindig igaz :)

Egyszóval ovis koromban csakis lefelé néztem, így nem is láthattam a kissé fentebb elhelyezkedő fejszobrocskákat. Pedig ha észreveszi őket az ember, utána már odafigyel. Vonzza a tekintetet ez a négy hazafi, kiknek határozott, átható (sohasem pislogó) nézése a kis méretek ellenére is tekintélyt parancsol.

A négy nemes fej négy különböző karaktert mutat be. Balról elsőként Garibaldi, olasz forradalmár vezér egyik hazai (esetleg esztergomi) harcosát láthatjuk. Őt követi sorrendben Bercsényi Miklós gróf, a Rákóczi szabadságharc ezredesének portréja. Tovább haladva Széchenyi István arcszobra következik, majd végül egy kurucsüveges szabadságharcost mintázó alkotás zárja a sort.

Maga az épület, ahol a szobrok helyet kaptak, egyszintes, romantikus stílusban épített ház, mely 1860-ban készült el. Első tulajdonosa Etter Lőrinc serfőző volt, aki 1837-ben jött a németországi Thalhausenből, hogy ezt az általam is nagyon kedvelt nemes italt a magyar sörisszáknak is elkészítse. Házának tervezésével Prokopp János, neves pest-budai építészt bízta meg, akinek azt is meghagyta, hogy az építményt szobrászati díszítéssel tervezze meg. Ennek a kívánalomnak Prokopp ízléssel tett eleget, hiszen a ház első számú ékeinek és egyben jellegzetességének számító, a homlokzaton található négy szoborportrét Marschalkó Jánossal készíttette el. Így a XIX. század második felében kiteljesedő romantika nagymesterének számító alkotó, az esztergomiak nagy büszkeségére, az ősi fővárosban is itt hagyta keze nyomát.



Cím alapján hasonló

"Az Etter-ház homlokzatának fejszobrai" c. alkotás fotói

A teljes homlokzat
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
56872
Feltöltve
2010.06.10. 19:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.06.10. 19:41
A teljes homlokzat

"Az Etter-ház homlokzatának fejszobrai" c. alkotás fotói

Garibaldi katonája
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
56873
Feltöltve
2010.06.10. 19:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.06.10. 19:42
Garibaldi katonája

"Az Etter-ház homlokzatának fejszobrai" c. alkotás fotói

Bercsényi Miklós gróf
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
56874
Feltöltve
2010.06.10. 19:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.06.10. 19:43
Bercsényi Miklós gróf

"Az Etter-ház homlokzatának fejszobrai" c. alkotás fotói

Széchenyi István
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
56875
Feltöltve
2010.06.10. 19:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.06.10. 19:44
Széchenyi István

"Az Etter-ház homlokzatának fejszobrai" c. alkotás fotói

A kurucsüveges szabadságharcos
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
56876
Feltöltve
2010.06.10. 19:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.06.10. 19:45
A kurucsüveges szabadságharcos

"Az Etter-ház homlokzatának fejszobrai" c. alkotás fotói

A díszítő kerámiafríz motívum alatt látszik az építés dátuma
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
56877
Feltöltve
2010.06.10. 19:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.06.10. 19:46
A díszítő kerámiafríz motívum alatt látszik az építés dátuma

Archív fotók

"Az Etter-ház homlokzatának fejszobrai" c. alkotás fotói

Forrás: http://franka-egom.ofm.hu/irattar/irasok_gondolatok/konyvismertetesek/konyvek_8/prokoppne/esztergom_belvaros.htm
Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
56878
Feltöltve
2010.06.10. 19:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 10.06.10. 19:46
Archív felvétel
Forrás: http://franka-egom.ofm.hu/irattar/irasok_gondolatok/konyvismertetesek/konyvek_8/prokoppne/esztergom_belvaros.htm
Összesen 7 fotó

Műlap története

10.06.10. 20:51
Törölt Tag - 201 publikálta "Az Etter-ház homlokzatának fejszobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.