Göd, Lenkey utca 13-17.

Állapot: Lebontott

Göd
Lenkey utca 13-17.
Felsőgödön a római katolikus templommal szemközti utcában /Lenkey utca...Teljes szövegFelsőgödön a római katolikus templommal szemközti utcában /Lenkey utca / található ez az Országzászló a Kincsem Óvoda előkertjében.Kevesebb szöveg

Felállítás2010. június 4.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Neményi Margó
2010.06.07. 15:38
Ez az Országzászló annak a helyére épült, amit 1934 március 15.-én állítottak fel, majd 1945 után lerombolták. A zászló mellett egy 2 méteres talpazaton áll a Szent Korona. A talpazat három oldalán olvasható: HISZEK EGY ISTENBEN, HISZEK EGY HAZÁBAN, HISZEK EGY ISTENI ÖRÖK IGAZSÁGBAN. Mindhárom oldalon az 1920-as dátum látható. A szobor főoldalán: HISZEK MAGYARORSZÁG FELTÁMADÁSÁBAN. Alatta, egy másik táblán Nagymagyarország és csonka Magyarország térképe látható, a szöveg rajta: Az vész el amiről a nemzet végleg lemond. Deák Ferenc a haza bölcse.

Az Országzászlót 2010. június 4.-én avatták fel.



Közös gyűjteményben
Országzászlók

Cím alapján hasonló

"Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Göd
Feltöltő
Azonosító
56301
Feltöltve
2010.06.07. 10:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.06.07. 10:55

"Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Göd
Feltöltő
Azonosító
56302
Feltöltve
2010.06.07. 10:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.06.07. 10:56

"Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Göd
Feltöltő
Azonosító
56303
Feltöltve
2010.06.07. 10:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.06.07. 10:57

"Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Göd
Feltöltő
Azonosító
56304
Feltöltve
2010.06.07. 10:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.06.07. 10:57
Összesen 4 fotó

Műlap története

10.06.07. 15:38
Neményi Margó publikálta "Országzászló" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.