I. világháborús emlékmű

Heves, Hősök tere
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Hősi emlékmű
Angol cím:World War I Memorial

Heves
Hősök tere
A régi községháza , ma Helytörténeti Gyűjtemény mögött, a parkban áll.

Felállítás1918

TundeK62
2010.06.03. 16:14
Az alkotás elhelyezésének évszáma körül kis ellentmondást vélek felfedezni. Múlt héten a városról szóló anyagokban én 1922-őt láttam, és most az alkotóról szóló oldalon 1918 van. Ha ez igaz, akkor az országban állított első világháborús emlékművek közötti egyik elsőként elkészült alkotás áll itt, Heves központjában.
Finta Sándor 1881-ben született. Harcolt az első világháborúban. Megsebesült, és a háború vége felé több hősi emlékművet alkotott. Még ma is állnak ezek az emlékművek. Mi is szépen összegyűjtöttük őket itt a Szoborlapon.
Az alkotó 1920-ban elhagyta az országot, és utána máshol folytatta pályáját.
A linken részletes életrajzot olvashattok.

Az emlékmű eredetileg kútszobornak készült. A két oldalán egy-egy oroszlános vízköpőt látni. Manapság már nem folyik a víz belőle, de az emlékmű többi része szépen felújítva áll.

Az álló alakos katonaalak lábánál egy sárkányt látni. Kb. másfélszeres életnagyságú a szobor, egy három méter magas talapzaton. Körben az emlékmű négy oldalán olvashatóak az áldozatok nevei (91 név) ábécérendben.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Finta_S%C3%A1ndor

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Heves
Feltöltő
Azonosító
55870
Feltöltve
2010.06.03. 13:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.03. 13:03

55871

55872
Feltöltve
2010.06.03. 13:04

TundeK62 10.06.03. 13:04

55873

55874
Feltöltve
2010.06.03. 13:05

TundeK62 10.06.03. 13:05

55875

55876
Feltöltve
2010.06.03. 13:06

TundeK62 10.06.03. 13:06

55877

55878
Feltöltve
2010.06.03. 13:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.03. 13:08

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Heves
Feltöltő
Azonosító
60757
Feltöltve
2010.07.17. 08:03
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ900/100 • 1/752 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.07.17. 08:03

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Heves
Feltöltő
Azonosító
95420
Feltöltve
2011.09.27. 18:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.09.27. 18:28
Archív felvétel
Képeslap.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Heves
Feltöltő
Azonosító
100654
Feltöltve
2011.11.25. 08:51
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ40/10 • 1/50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.11.25. 08:51
Archív felvétel
Képeslap.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Heves
Feltöltő
Azonosító
141142
Fotózva
2012. február
Feltöltve
2013.06.20. 21:29
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ35/10 • 1/50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.06.20. 21:29
2012. február
Képeslap.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

képeslap
Alkotó
Település
Heves
Feltöltő
Azonosító
193966
Forrás
Arcanum: 30534
Feltöltve
2015.01.26. 23:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.26. 23:51
Archív felvétel
képeslap

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

képeslap
Alkotó
Település
Heves
Feltöltő
Azonosító
193967
Forrás
Arcanum: 30546
Feltöltve
2015.01.26. 23:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.26. 23:52
Archív felvétel
képeslap

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

képeslap
Alkotó
Település
Heves
Feltöltő
Azonosító
193968
Forrás
Arcanum: 30559
Feltöltve
2015.01.26. 23:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.26. 23:52
Archív felvétel
képeslap
Összesen 16 fotó

Műlap története

13.06.20. 21:29
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
13.05.22. 00:26
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.11.25. 08:51
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
11.09.27. 18:28
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
10.07.17. 08:03
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
10.06.03. 16:14
TundeK62 publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.