Az első világháború tízezer zsidó hősi halottjának emlékműve

Budapest, X. kerület, Kozma u. 6.

Budapest
X. kerület, Kozma u. 6.
A Kozma utcai zsidó temető főépületétől keletre, a temető felé eső téren

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Mészáros Lajos (építész, közreműködő)

Csuhai István
2010.06.02. 09:42
A Kozma utcai temetőben lépcsős talapzaton álló, kb. 10 m magas obeliszk Budapest másik első világháborús zsidó vonatkozású emlékműve. Az egyik, a Hősök temploma a jól ismertebb: a Vágó László, Deli Lajos, Faragó Ferenc által tervezett épület a Dohány utcai zsinagóga szomszédságában, a Wesselényi utcában áll, és 1931-ben emelték. A temetőben álló talapzatos obeliszk alighanem korábban épült, de felállítási évére eddig nem tudtam rátalálni. Az alkotó személye ugyanilyen bizonytalan, jóllehet az emlékmű déli, illetve északi oldalán látható dombormű komolyabb szobrászi munka; egy helyen megtaláltam ugyan a nevet, de ezt semmilyen más hivatkozás, utalás nem erősítette meg, és nincs nyoma a mértékadó nyomtatott feldolgozásokban sem.

1848-49 mellett az első világháború volt az utolsó alkalom, hogy a magyarországi zsidóságnak hősi halottjai voltak - a második világháború korszaka aljasságával és eszementségével áldozatokat, mártírokat hagyott, összehasonlíthatatlanul nagyobb számban.

Cím alapján hasonló

"Az első világháború tízezer zsidó hősi halottjának emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Gárdos AladárMészáros Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
55543
Feltöltve
2010.06.01. 00:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.01. 00:52

"Az első világháború tízezer zsidó hősi halottjának emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Gárdos AladárMészáros Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
55544
Feltöltve
2010.06.01. 00:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.01. 00:53

55545

55546
Feltöltve
2010.06.01. 00:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.01. 00:54

"Az első világháború tízezer zsidó hősi halottjának emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Gárdos AladárMészáros Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
55547
Feltöltve
2010.06.01. 00:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.01. 00:55

55548

55549
Feltöltve
2010.06.01. 00:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.01. 00:56

"Az első világháború tízezer zsidó hősi halottjának emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Gárdos AladárMészáros Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
55550
Feltöltve
2010.06.01. 00:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.01. 00:57

"Az első világháború tízezer zsidó hősi halottjának emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Gárdos AladárMészáros Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
55551
Feltöltve
2010.06.01. 00:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.01. 00:58

"Az első világháború tízezer zsidó hősi halottjának emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Gárdos AladárMészáros Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
253521
Feltöltve
2016.09.28. 16:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.28. 16:50

"Az első világháború tízezer zsidó hősi halottjának emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Gárdos AladárMészáros Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
253520
Feltöltve
2016.09.28. 16:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • ISO100

253519
Feltöltve
2016.09.28. 16:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/950 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.28. 16:50

"Az első világháború tízezer zsidó hősi halottjának emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Gárdos AladárMészáros Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
253518
Feltöltve
2016.09.28. 16:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.28. 16:49

"Az első világháború tízezer zsidó hősi halottjának emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Gárdos AladárMészáros Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
253517
Feltöltve
2016.09.28. 16:49
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.28. 16:49
Összesen 14 fotó

Műlap története

16.09.28. 16:50
1 új fotót töltöttem az "Az első világháború tízezer zsidó hősi halottjának emlékműve" műlaphoz

16.09.28. 16:49

14.02.11. 14:28
Az "Az első világháború tízezer zsidó hősi halottjának emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.06.02. 09:42
Csuhai István publikálta "Az első világháború tízezer zsidó hősi halottjának emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.