Pápa, Március 15. tér
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Az ihász-pusztai csata emlékére

Pápa
Március 15. tér
A református templom előtti téren, két oldalán Petőfi és Jókai fiatalkori mellszobra

Avatás1896. szeptember 6.

Csuhai István
2010.05.28. 15:17
Ifj. Vastagh György emlékművét 1896-ban állították fel a mai Március 15. téren, a református templom előtti közterületen. Érdekesség, hogy a templomépület jóval fiatalabb, mint az emlékmű: alapkövét 1932-ben tették le (előzőleg elbontották az ott álló Városi Jókai Színházat; az eredeti állapotról Sila töltött föl szép archív képet), felszentelésére 1941-ben került sor.

Az oszlop tetején kiterjesztett szárnyú bronz turulmadár, csőrében a szabadság férgével, mely mindig megmételyezi a magyarokat, hiszen ők a rabság édes túrójában szeretnek henteregni; az oszlop előlapján csatajelenetet ábrázoló bronz dombormű van (katona fekvő holtteste fölött tépett zászlót emelő és előre vagy hátra mutató katona), a hátoldalán olvasható aranybetűs véset: 'A szabadságharc / Pápa mellett vívott ütközetének / emlékére / a honalapítás emlékévében'. Az ihász-pusztai ütközetet 1849. június 27-én vívták, a magyar csapatokat Kmety György vezette, és győzni ugyan nem győztek, hátráltatni tudták az osztrák lovasságot, miközben Pápa felé szorultak.

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
55177
Feltöltve
2010.05.28. 14:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.28. 14:33

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
99306
Feltöltve
2011.11.09. 10:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ71/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.11.09. 10:35

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
55179
Feltöltve
2010.05.28. 14:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.28. 14:39

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
55178
Feltöltve
2010.05.28. 14:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.28. 14:34

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
71036
Feltöltve
2010.11.09. 20:00
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ100/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.11.09. 20:00

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
99086
Feltöltve
2011.11.07. 15:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/125 • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.11.07. 15:21

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

A turulmadár, csőrében a szabadság férgével.
Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
89045
Feltöltve
2011.07.10. 10:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.07.10. 10:58
A turulmadár, csőrében a szabadság férgével.

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

A talapzat domborművének egy részlete
Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
89046
Feltöltve
2011.07.10. 10:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.07.10. 10:58
A talapzat domborművének egy részlete

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

A talapzat domborművének egy másik részlete
Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
89047
Feltöltve
2011.07.10. 11:00
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.07.10. 11:00
A talapzat domborművének egy másik részlete

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
99087
Feltöltve
2011.11.07. 15:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ4/1 • 1/125 • ISO560

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.11.07. 15:23

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
131870
Feltöltve
2013.03.01. 00:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.01. 00:27

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
133807
Feltöltve
2013.03.17. 23:49
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/180

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.17. 23:49

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
143084
Feltöltve
2013.07.14. 21:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.07.14. 21:53

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
176811
Feltöltve
2014.08.23. 22:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.08.23. 22:02

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
143083
Feltöltve
2013.07.14. 21:52
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.07.14. 21:52

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
189020
Feltöltve
2014.12.02. 10:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.12.02. 10:25

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
235816
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2016.03.28. 12:27
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.03.28. 12:27
2011. július

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
353424
Feltöltve
2019.05.04. 10:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.05.04. 10:30

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
365511
Feltöltve
2019.07.16. 13:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/500 • 28.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.16. 13:51

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
365512
Feltöltve
2019.07.16. 13:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 8.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.16. 13:52

Archív fotók

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Háttérben a Jókai Színház. Képeslap.
Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
92408
Feltöltve
2011.08.19. 14:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.08.19. 14:08
Archív felvétel
Háttérben a Jókai Színház. Képeslap.

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
92409
Feltöltve
2011.08.19. 14:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.08.19. 14:09
Archív felvétel
Képeslap.

"Honvéd-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
55187
Feltöltve
2010.05.28. 16:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.05.28. 16:03
Archív felvétel
Képeslap
Összesen 23 fotó

Műlap története

23.04.28. 08:31
A "Honvéd-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.12.28. 12:09
A "Honvéd-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.07.16. 13:52
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
19.07.16. 13:51
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
19.05.04. 10:30
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
16.11.19. 10:24
Megérintettem a "Honvéd-emlékmű" alkotást
16.03.28. 12:27
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
14.12.02. 10:25
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
14.08.23. 22:02
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
13.07.14. 21:53
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
13.07.14. 21:52
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
13.07.08. 16:52
A "Honvéd-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.17. 23:49
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
13.03.01. 00:27
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
11.08.19. 14:09
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
11.08.19. 14:08
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
11.07.10. 11:00
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
11.07.10. 10:58

10.11.09. 20:00
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
10.05.28. 16:03
1 új fotót töltöttem a "Honvéd-emlékmű" műlaphoz
10.05.28. 15:17
Csuhai István publikálta "Honvéd-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.