Leány sarlóval és búzakalásszal

Budapest, II. kerület, Kis Rókus u. 39/a

Budapest
II. kerület, Kis Rókus u. 39/a
A Millenáris Park Kis Rókus utcai kijáratától balra

Felállítás1936

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Csuhai István
2010.05.26. 08:42
Ismét egy olyan épületdísz, amit rendszeresen látok, ha nem is olyan gyakran, mint a kedvenc pestieket, de az elmúlt három évben április végén és néha máskor is ezt mindig lefényképeztem. Ez azért érdekes, mert 2008 és 2009 között a jobb oldali ikerház homlokzatát is felújították, és ennek során ha restaurálni nem is restaurálták, legalább megtisztították a búzakévét és sarlót a kezében tartó lányt.

A mindkét ikerházat befogó képek pedig azt árulják el, hogy eredetileg az épületdíszek szimmetrikusan voltak elhelyezve; középen, a bejáratoknál a 2-2 váza még mindkét oldalon megvan, de bal oldalon az eredetileg ott lévő szobor már nincs, csak a szobortartó konzol árválkodik. Maguk a vázák sem érdektelenek, finom kis relief látható rajtuk.

A szobor véleményem szerint testvéri, de legalábbis unokatestvéri viszonyban áll a Pannónia utcai (9960) és a siófoki (7606) lány-kalász-sarló szobrokkal. Mióta feltöltöttem, arra jutottam, hogy ezek sorozatban, nagyobb számban elkészített, épületdíszítésre szánt egyendarabok, de mivel az idő másképp koptatta őket, sok pedig végleg eltűnt közülük, valamiképpen egyéniséget nyertek mégis.

Korábban a II. kerületi helyi újság, a Budai Polgár egy, a házzal foglalkozó cikke Seenger Béla cégét nevezte meg az épület egyik kivitelezőjeként. Seenger azonban az 1930-as évek közepén már nem volt aktív kőfaragó (egykori műtermét a József utcában Maróti Géza, Ferenczy Béni, később Martsa István használta), túlzás és félrevezető lenne tehát alkotóként őt feltüntetni - ugyanakkor az adat mégis valószínűsíti a fenti, a sorozatgyártásra vonatkozó hipotézist.



Kapcsolódó
Ceres istennő
Kapcsolódó
Nőalak sarlóval

Cím alapján hasonló

"Leány sarlóval és búzakalásszal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
54783
Feltöltve
2010.05.25. 23:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.25. 23:36

"Leány sarlóval és búzakalásszal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
54788
Feltöltve
2010.05.25. 23:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.25. 23:41

"Leány sarlóval és búzakalásszal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
54915
Feltöltve
2010.05.26. 14:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.26. 14:18

"Leány sarlóval és búzakalásszal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
54786
Feltöltve
2010.05.25. 23:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.25. 23:39

"Leány sarlóval és búzakalásszal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
54787
Feltöltve
2010.05.25. 23:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.25. 23:40

"Leány sarlóval és búzakalásszal" c. alkotás fotói

A 39/b bal oldali vázája, relieffel
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57570
Feltöltve
2010.06.16. 11:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.16. 11:56
A 39/b bal oldali vázája, relieffel

"Leány sarlóval és búzakalásszal" c. alkotás fotói

A 39/b jobbra eső vázája, felújított relieffel, 2008 novemberében
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57571
Évszám
2008
Feltöltve
2010.06.16. 11:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.16. 11:57
2008
A 39/b jobbra eső vázája, felújított relieffel, 2008 novemberében

"Leány sarlóval és búzakalásszal" c. alkotás fotói

Az ikerházak: a 39/b már felújítva, a közelebb eső 39/a még nem (2008)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
54789
Évszám
2008
Feltöltve
2010.05.25. 23:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.25. 23:43
2008
Az ikerházak: a 39/b már felújítva, a közelebb eső 39/a még nem (2008)

"Leány sarlóval és búzakalásszal" c. alkotás fotói

2010: Kis Rókus u. 39/a és b egyaránt felújítva, közelről az üres konzol
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
54784
Évszám
2010
Feltöltve
2010.05.25. 23:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.25. 23:38
2010
2010: Kis Rókus u. 39/a és b egyaránt felújítva, közelről az üres konzol

"Leány sarlóval és búzakalásszal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403173
Feltöltve
2020.05.07. 12:11
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/14 • 3.6mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 20.05.07. 12:11
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.05.07. 12:11
1 új fotót töltöttem a "Leány sarlóval és búzakalásszal" műlaphoz
18.11.12. 16:35
Megérintettem a "Leány sarlóval és búzakalásszal" alkotást
17.07.03. 17:17
Megérintettem a "Leány sarlóval és búzakalásszal" alkotást
17.03.20. 17:31
Megérintettem a "Leány sarlóval és búzakalásszal" alkotást
16.01.25. 16:55
Megérintettem a "Leány sarlóval és búzakalásszal" alkotást
10.05.26. 08:42
Csuhai István publikálta "Leány sarlóval és búzakalásszal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.