A magyar-litván barátság szobra

Tokaj, Serház u. 1.
További képek a Fotólistában

Tokaj
Serház u. 1.
A Tokaj sétálóutcájáról induló Serház utca elején, a ma Magyar-Litván...Teljes szövegA Tokaj sétálóutcájáról induló Serház utca elején, a ma Magyar-Litván Szoborparknak is nevezett kis terecskén, átellenben a Hegyalja GalériávalKevesebb szöveg

Csuhai István
2010.05.25. 20:53
Ipolitas Užkurnys és Antanas Česnulis, a két litván faszobrász 1986-ban volt vendége az akkor még Tokajban működő alkotótelepnek, mely utóbb felvette a Közép-európai Művésztelep és Szabadiskola nevet, még később pedig Tállyára tette át a székhelyét. Kerékgyártó István, aki a Művésztelep vezetője volt az 1990-es években, a következőképpen írja le a művet egyik interjújában: 'A művésztelepen Antanas Tokaj ősfoglalkozásait és mesterségeit kezdte megfaragni, a halászat, a földművelés, a szőlőművelés és a kádármesterség oszlopszobrát, Ipolitas pedig egy lantját pengető, mitikus erőt sugárzó koronás női figurát és egy a mi hajdani jokulátorainkhoz, vagy éppen Tinódi Lantos Sebestyénhez hasonló szakállas pogány litván énekmondót, kezében kantlesszal. Az énekmondó feje fölött három angyalszerű figura nyújtózott, magasra emelve egy tálat, amelyben lobogott a láng a Szovjetunió által letiport három balti köztársaság emlékére. A három női figura Litvániát, Lettországot és Észtországot szimbolizálta'. Ezt a szoborcsoportot - a letipró Szovjetunióra való utalás nélkül - állították fel 1988-ban Tokaj belvárosában, és nevezték el a kis teret a Magyar-Litván Barátság Parkjának.

2008 augusztusában a mellékelt képek szerint volt látható a faszobrokból állított, a fentiek szerint 2 + 4 darabból álló kompozíció. Ipolitas Užkurnys (1926) és Antanas Česnulis (1948) a litván népi fafaragás hazájukban igen nagyra tartott művelői. Amíg nem találtam meg a művet (és elég nehezen találtam rá az interneten), azt gondoltam, a 'Citerázó király' címet adom neki. Több, mint kopjafa, kevesebb, mint a Laokoón-szoborcsoport - viszont létrejöttekor nemes célt szolgált, azóta is azt teszi; és a mienk.
További linkek
http://www.napkut.hu/naput_1999/1999_04/049.htm

Cím alapján hasonló

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
54720
Feltöltve
2010.05.25. 20:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.25. 20:08

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
54721
Feltöltve
2010.05.25. 20:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.25. 20:09

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
54727
Feltöltve
2010.05.25. 20:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.25. 20:14

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
54726
Feltöltve
2010.05.25. 20:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.25. 20:13

54722
Feltöltve
2010.05.25. 20:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.25. 20:10

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
54723
Feltöltve
2010.05.25. 20:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.25. 20:11

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
54725
Feltöltve
2010.05.25. 20:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.25. 20:13

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Szignó-részlet, készítési év
Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
54724
Feltöltve
2010.05.25. 20:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.25. 20:12
Szignó-részlet, készítési év

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
192390
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2015.01.09. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.09. 22:57
2013. július

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Az egyik mű 2013 nyarán erősen sérült volt.
Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
192391
Fotózva
2013. július
Évszám
2013
Feltöltve
2015.01.09. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.09. 22:59
2013. július
Az egyik mű 2013 nyarán erősen sérült volt.

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
192392
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2015.01.09. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.09. 22:59
2013. július

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
192393
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2015.01.09. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.09. 23:00
2013. július

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
192394
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2015.01.09. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.09. 23:00
2013. július

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
229121
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.01.11. 11:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.11. 11:08
2013. április

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
229122
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.01.11. 11:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.11. 11:08
2013. április

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
229123
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.01.11. 11:09
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ36/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.11. 11:09
2013. április

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
232030
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2016.02.14. 22:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.02.14. 22:33
2014. június

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
232031
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2016.02.14. 22:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.02.14. 22:33
2014. június

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
232032
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2016.02.14. 22:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.02.14. 22:34
2014. június

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

A felújított alkotás
Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
232034
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2016.02.14. 22:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.02.14. 22:34
2014. június
A felújított alkotás

"A magyar-litván barátság szobra" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
453877
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2021.08.05. 15:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/125 • 5.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.05. 15:50
2014. március
Összesen 21 fotó

Műlap története

21.10.02. 10:46
Megérintettem az "A magyar-litván barátság szobra" alkotást
21.08.05. 15:50
1 új fotót töltöttem az "A magyar-litván barátság szobra" műlaphoz
16.02.14. 22:34

16.02.14. 22:33

16.01.11. 11:09
1 új fotót töltöttem az "A magyar-litván barátság szobra" műlaphoz
16.01.11. 11:08

15.01.09. 23:00

15.01.09. 22:59

15.01.09. 22:57
1 új fotót töltöttem az "A magyar-litván barátság szobra" műlaphoz
10.05.25. 20:53
Csuhai István publikálta "A magyar-litván barátság szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.