Ad Astra – Horthy István-emlékmű

Siófok, Vitorlás utca
Archív képek

Alternatív, helyi címek:"A csillagok felé"
Angol cím:Towards the Stars – István Horthy's Memorial

Siófok
Vitorlás utca
A siófoki kikötőben a kis szigeten áll az alkotás.

Avatás2013. augusztus 20.
Avatás1943

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2010.05.22. 20:49
Felavatták a Kormányzóhelyettes siófoki emlékművét

Ragyogó napsütésben leplezték le Siófokon, a MAC klubház pompás kertjében, a hősi halált halt Kormányzóhelyettes emlékművét.
Az avatási ünnepélyen Füred felől közeledtek a MAC hősi emlékverseny vitorláshajói és fél 12 óra tájban befutottak a siófoki öbölbe, éppen akkor, amikor lélekemelő külsőségek között kezdődött a hősi halált halt Kormányzóhelyettes emlékművének leleplezése.
Siófokon, a MAC klubház kertjében lepel alatt állt még az emlékmű, amely Kisfaludi Stobl Zsigmond alkotása és felfelé emelkedő ifjú férfit ábrázol.
A szoboravatási ünnepség előtt tábori szentmise volt, melyet Endrédy Vendel zirci apát celebrált. A levegőben zúgó motorral a Horthy Miklós repülőalap gépei írtak le tiszteletköröket, az emlékmű körül evezőlapátos leventék sorfala, a kikötőben tarka látványt nyújtottak a vitorlások és a balatoni hajók, valamint más vízi járművek.
Ágyú dörrent, majd kürtszó harsant. Megérkezett a Kormányzó képviselője. A levente zenekarok a Himnuszt játszották. Álgya-Papp Sándor, a MAC elnöke mondott üdvötlő szavakat, majd Reményi Schneller Lajos pénzügyminiszter, a Balatoni Sportfejlesztő Bizottság elnöke, emelkedett hangú szoboravató beszédében kegyelettel adózott a magyarság hősi halottainak, elsősorban Magyarország dicsőséges halált halt Kormányzóhelyettesének, aki életében tökéletesen és buzgón teljesítette kötelességét és ha sportról volt szó, akkor is egész ember, valódi sportférfiú volt.
A pénzügyminiszter beszéde alatt a szobrot takaró leplet hat fehér léggömb emelte a magasba.
Balatoni Kurir, 1943. szept. 9. 1. p. http://www.konyvtar-siofok.hu/kiadvany/gallerz/ebook_siofok.pdf

Beszélő cikk:
'Kisfaludi egyedül létrejött Horthy-emlékművét Siófokon, a jachtklub parkjában állították fel 1943-ban. Az Ad astra (A csillagok felé) címen ismert szobor egy földgömbön álló, szívére szorított kezekkel az ég felé forduló ifjú alakjából állt.4 A kőszobor fejét 1945-ben leverték, majd az egész eltűnt, egyesek szerint a szovjet csapatok vihették magukkal. 2002-ben Siófok fideszes polgármestere kezdeményezte a kulturális miniszternél, hogy a Horthy-szobrot is vegyék fel arra a műkincsjegyzékre, amelyen az Oroszországtól visszakövetelt kulturális javak szerepelnek, ugyanis elterjedt, hogy Kisfaludi művét valaki látta Moszkvában, s a város szeretné újra felállítani a szobrot vagy annak másolatát. A moszkvai megtalálás alaptalan híresztelésnek bizonyult, ezért 2002-ben felásták az egykori jachtklub területét, hátha ott van elásva a ledöntött szobor, de csak a talapzatát találták meg.
Forrás: http://beszelo.c3.hu/cikkek/dezertalt-emlekezet

Több kivitel is található belőle, még Kisfaludi Stobl Zsigmond sírját is ez díszíti, de csak ez készült márványból.
További linkek
A filmhíradó videón: http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5158
Horthy István életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Horthy_Istv%C3%A1n
Papp János
2012.05.21. 10:42
2012-ben újabb lépések: Siófok vezetése döntött arról is, hogy társadalmi adakozásból megpróbálják megtalálni Kisfaludi Strobl Zsigmond Horthy István-emlékművének maradványait, és rekonstruálni, majd eredeti helyére visszahelyezni az alkotást.
Balázs Árpád elmondta, azért döntöttek így, mert az Ad astra néven ismert, a 'csillagok közé szálló fiúról' szóló alkotás művészetileg értékes, továbbá Horthy István is kötődött Siófokhoz. Halála után az első emlékművét is ott állíttatták fel. A második világháborúban három hónapig folytak a harcok Siófoknál, és akkor a szobor is megsérült.
Arra csak egy Karinthy Ferenc-novella utal, hogy a szobor részei a föld alá kerültek - mondta a polgármester.
...Kisfaludi Strobl Zsigmond Ad astra című alkotásának rekonstruálásához a mű bronzváltozata rendelkezésre áll, a Kerepesi úti temetőben ma is látható a szobrász síremlékén. (MTI)
Ády
2013.08.26. 10:31
2013. augusztus 20-án Horthy István főhadnagy halálának 71. évfordulójára újra elkészítették és felavatták a szobrot. http://nemzeti.net/l.php?u=1320239
http://www.honvedelem.hu/cikk/39583_csillagok_fele_elkeszult_az_elveszett_szobor_hu_masolata

Nem tartom értelmét új műlapot készíteni, mert ugyan ott áll mint a régi alkotás.

Ády műlapja

Kapcsolódó
Ad Astra-szobor

Cím alapján hasonló

"Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
146471
Feltöltve
2013.09.02. 12:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.09.02. 12:12

"Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
146469
Feltöltve
2013.09.02. 12:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.09.02. 12:04

146470
Feltöltve
2013.09.02. 12:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.09.02. 12:05

"Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
146466
Feltöltve
2013.09.02. 12:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.09.02. 12:04

"Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
146467

146465

146468

145891
Feltöltve
2013.08.24. 08:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/500 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.24. 08:11

"Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
146071
Feltöltve
2013.08.25. 23:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ50/10 • 1/400 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.25. 23:32

"Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
145890
Feltöltve
2013.08.24. 08:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/1250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.24. 08:09

"Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
145883
Feltöltve
2013.08.24. 00:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ56/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.24. 00:54

"Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
146069
Feltöltve
2013.08.25. 23:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ160/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.08.25. 23:29

Archív fotók

"Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. alkotás fotói

balaton.hu
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
118512
Feltöltve
2012.09.12. 13:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.09.12. 13:32
Archív felvétel
balaton.hu

"Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. alkotás fotói

Forrás: www.filmhiradok.nava.hu
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
54370
Feltöltve
2010.05.22. 16:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.05.22. 16:28
Archív felvétel
Forrás: www.filmhiradok.nava.hu

"Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. alkotás fotói

Forrás: www.filmhiradok.nava.hu
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
54369
Feltöltve
2010.05.22. 16:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.05.22. 16:27
Archív felvétel
Forrás: www.filmhiradok.nava.hu

"Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. alkotás fotói

Forrás: www.filmhiradok.nava.hu
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
54371
Feltöltve
2010.05.22. 16:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.05.22. 16:29
Archív felvétel
Forrás: www.filmhiradok.nava.hu

"Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. alkotás fotói

Forrás: www.filmhiradok.nava.hu
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
54368
Feltöltve
2010.05.22. 16:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.05.22. 16:26
Archív felvétel
Forrás: www.filmhiradok.nava.hu

"Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. alkotás fotói

A már megcsonkított szobor.
Orig: Ember Károly
Kép - 85235
Alkotó
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
213788
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.08.03. 13:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.08.03. 13:33
Archív felvétel
A már megcsonkított szobor.
Orig: Ember Károly
Kép - 85235
Összesen 18 fotó

Műlap története

21.06.12. 13:27
Megérintettem az "Ad Astra – Horthy István-emlékmű" alkotást
20.07.19. 20:27
Megérintettem az "Ad Astra – Horthy István-emlékmű" alkotást
15.03.09. 10:24
Az "Ad Astra – Horthy István-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.08.26. 10:57
Az "Ad Astra – Horthy István-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.08.25. 23:32
1 új fotót töltöttem az "Ad Astra – Horthy István-emlékmű" műlaphoz
13.08.25. 23:29
1 új fotót töltöttem az "Ad Astra – Horthy István-emlékmű" műlaphoz
13.08.24. 08:11
1 új fotót töltöttem az "Ad Astra – Horthy István-emlékmű" műlaphoz
13.08.24. 08:09
1 új fotót töltöttem az "Ad Astra – Horthy István-emlékmű" műlaphoz
13.08.24. 00:54
1 új fotót töltöttem az "Ad Astra – Horthy István-emlékmű" műlaphoz
10.05.22. 20:49
Ády publikálta "Ad Astra – Horthy István-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.