Ópusztaszer, Szoborkert 68.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Ópusztaszer
Szoborkert 68.
Nemzeti Történeti Emlékpark, a monostor közelében

Avatás1996
Avatás1897. május 21.

Berczik Gyula (építész, közreműködő)
Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Cedrus
2010.05.20. 07:30
"Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark fő szimbóluma a millenniumi Árpád-emlékmű.
A millennium korában az országgyűlés az 1896. évi VII. törvénycikkben örökítette meg a honfoglalás ezredik évfordulóját ("a honalapítás évezredes emlékének törvénybe iktatásáról"). A VIII. törvénycikk rendelkezik "a honalapítás ezredik évfordulójának megörökítésére alkotandó művekről", köztük a pusztaszeri emlékműről, melyet - romantikus szóhasználattal élve - az első országgyűlés emlékére állíttattak.

Az emlékmű alapkövét 1896. június 27-én helyezték el, az avatására 1897. május 21-én került sor.

Az emlékmű Kallós Ede szobrász és Berczik Gyula építész közös alkotása. A távolba tekintő vezért szablyával a kezében, ülő helyzetben láthatjuk. Azt a pillanatot örökítette meg a szobrász, amikor Árpád és a vezérek ezen a helyen sátrat verve, 34 napon keresztül az ország szokástörvényeit rendezték. Árpád itt magányosan, egyedül, ülve a távolba tekint. Háta mögött Kelet, előtte Nyugat, tekintete pedig Dél-Nyugatra fordul, mintha a jövőbe nézne, az „Örök Város”, Róma felé."

A százéves szobrokat Buzál Károly faragta újra. Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotunda épületében látható. (Archív fotók) Az oroszlánok eredeti szobrai az emlékműhöz vezető út két oldalán vannak elhelyezve.

Az emlékművön látható koronás címert tölgyfa- és mirtusz ág fogja közre.
Források:
http://opusztaszer.hu/hu/arpad-emlekmu/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Fájl:Árpád_emlékmű_Ópusztaszer1.JPG
http://epa.oszk.hu/01300/01326/00052/03kovacs.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/árpád_nagyfejedelem
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kallós_Ede

Cedrus műlapja

Kapcsolódó
Oroszlánok
Kapcsolódó
Árpád fejedelem
Közös gyűjteményben
Árpád-szobrok
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278274
Feltöltve
2017.05.18. 12:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ45/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 12:55

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
54040
Feltöltve
2010.05.20. 07:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.05.20. 07:15

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
54042
Feltöltve
2010.05.20. 07:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.05.20. 07:17

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Ebben a képben csak az érdekes, hogy 1981-ben - tehát 30 éve készítettem...
Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
78297
Évszám
1981
Feltöltve
2011.02.20. 17:04
EXIF információk...
Film Scanner / Filmscan 35mm
ƒ0/1 • 1/11 • ISO0

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 11.02.20. 17:04
1981
Ebben a képben csak az érdekes, hogy 1981-ben - tehát 30 éve készítettem...

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

2003. május.
Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
80494
Évszám
2003
Feltöltve
2011.03.17. 11:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.17. 11:30
2003
2003. május.

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
80502
Feltöltve
2011.03.17. 11:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.03.17. 11:46

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
108448
Feltöltve
2012.04.08. 18:52
EXIF információk...
SONY / NEX-5
ƒ11/1 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 12.04.08. 18:52

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278276
Feltöltve
2017.05.18. 12:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ53/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 12:56

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278277
Feltöltve
2017.05.18. 12:57
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ57/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 12:57

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278278
Feltöltve
2017.05.18. 12:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ45/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 12:58

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278279
Feltöltve
2017.05.18. 12:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ56/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 12:59

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278280
Feltöltve
2017.05.18. 12:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ67/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 12:59

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278281
Feltöltve
2017.05.18. 13:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ44/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 13:00

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Ünnepi díszben.
Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
369917
Feltöltve
2019.08.19. 19:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ71/10 • 1/200 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.08.19. 19:45
Ünnepi díszben.

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508290
Feltöltve
2022.11.10. 12:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.10. 12:28

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508291
Feltöltve
2022.11.10. 12:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

508292
Feltöltve
2022.11.10. 12:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/320 • 44.8mm • ISO100

508293

508294
Feltöltve
2022.11.10. 12:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ36/10 • 1/250 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.10. 12:29

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508295
Feltöltve
2022.11.10. 12:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

508296
Feltöltve
2022.11.10. 12:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ46/10 • 1/60 • 13.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.10. 12:29

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
539790
Fotózva
2022. november
Feltöltve
2023.09.27. 08:29
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/376 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 08:29
2022. november

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
539791
Fotózva
2022. november
Feltöltve
2023.09.27. 08:30
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/498 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 08:30
2022. november

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
539792
Fotózva
2022. november
Feltöltve
2023.09.27. 08:30
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/603 • 5.2mm • ISO32

539793
Fotózva
2022. november
Feltöltve
2023.09.27. 08:30
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/470 • 5.2mm • ISO32

539794
Fotózva
2022. november
Feltöltve
2023.09.27. 08:30
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/484 • 5.2mm • ISO32

539795
Fotózva
2022. november
Feltöltve
2023.09.27. 08:30
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/411 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 08:30
2022. november

Archív fotók

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
54237
Feltöltve
2010.05.20. 19:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.05.20. 19:22
Archív felvétel

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
173578
Feltöltve
2014.07.24. 15:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.07.24. 15:00
Archív felvétel

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában
Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278373
Feltöltve
2017.05.19. 08:47
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 08:47

278374
Feltöltve
2017.05.19. 08:47
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/15 • ISO400

278375
Feltöltve
2017.05.19. 08:48
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 08:48
Archív felvétel
Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában
Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278376
Feltöltve
2017.05.19. 08:49
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 08:49
Archív felvétel
Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában
Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278377

278378
Feltöltve
2017.05.19. 08:51
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 08:51
Archív felvétel
Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában
Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278379
Feltöltve
2017.05.19. 08:52
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 08:52
Archív felvétel
Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában
Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278380
Feltöltve
2017.05.19. 08:53
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/8 • ISO450

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 08:53
Archív felvétel
Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában
Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278382
Feltöltve
2017.05.19. 09:05
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ31/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 09:05
Archív felvétel
Árpád fejedelem eredeti szobra a Rotundában

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Árpád-emlékmű, 1896
Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278381
Forrás
http://opusztaszer.hu/hu/az-emlekpark-tortenete/
Feltöltve
2017.05.19. 08:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.19. 08:55
Archív felvétel
Árpád-emlékmű, 1896

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Gyarapodó Ópusztaszer, Somogyi Károlyné képe
Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
280919
Forrás
Délmagyarország, 1985. október 12., 8. oldal
Évszám
1985
Feltöltve
2017.06.09. 18:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.06.09. 18:01
1985, Archív felvétel
Gyarapodó Ópusztaszer, Somogyi Károlyné képe

"Árpád-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kallós EdeBerczik Gyula (építész, közreműködő)Buzál Károly (kőfaragó, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
365174
Évszám
1972
Feltöltve
2019.07.13. 14:03
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet G3010

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 19.07.13. 14:03
1972, Archív felvétel

365175

Összesen 42 fotó

Műlap története

23.09.27. 08:30
2 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz

1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz
23.09.27. 08:29
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz
22.11.10. 12:29
3 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz
22.11.10. 12:28
4 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz
19.08.19. 19:45
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz
19.08.19. 12:06
Megérintettem az "Árpád-emlékmű" alkotást
19.07.13. 14:03
2 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz
17.06.09. 18:01
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz
17.04.18. 19:21
Az "Árpád-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.04.18. 19:15
Az "Árpád-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.24. 15:00
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz
12.04.08. 18:52
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz
11.03.17. 11:46
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz
11.03.17. 11:30
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz
11.02.20. 17:04
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz
10.05.20. 19:22
1 új fotót töltöttem az "Árpád-emlékmű" műlaphoz
10.05.20. 07:30
Cedrus publikálta "Árpád-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.