IV. Béla-lovasszobor

Szeged, Széchenyi tér
További képek a Fotólistában

Szeged
Széchenyi tér
a Széchenyi téren a Zsótér-ház előtti parktükörben kapott helyet.

Felállítás2010. május 21.

Kozma János
2010.05.19. 22:23
Avatták 2010. május 21-én. (Dr. Botka László polgármester.)
IV. Béla 1:1 léptékű lovasszobrát a csongrádi szobrászművész, Tóth Béla és fia, Dávid készítette. Talapzatával együtt a mű összesen 7 méter 80 centiméter magas. Az uralkodó a Kárász utca felé tekint.
A talapzat terveit a szobrász öccse, Tóth Tamás készítette, a kertészeti terv az ugyancsak csongrádi Török Péter munkája. Családi összefogással négy és fél hónap alatt született meg a monumentális alkotás. A talapzat egy 3,3 méter magas rézsűs dombra épült, a szegedi várat idézi.

IV. Béla lovasszobrának felállításával Szeged a városépítő király koronázásának és trónra kerülésének 775. évfordulójára emlékezik.
http://www.hirextra.hu/2010/05/22/felavattak-iv-bela-bronz-lovas-szobrat/

Eredetileg II. Rákóczi Ferenc lovasszobra állt itt 1912-től 1930-ig. Majd a II. világháború után szovjet hősi emlékmű. http://www.kozterkep.hu/~/130/_ii_rakoczi_ferenc_szobor_szeged_vastagh_gyorgy_ifj_1912.html?l&nr=1
További linkek
Video: http://www.youtube.com/user/TheN2photo#p/u/6/9pKC_-TlpFI
Dr.Tóth Attila: Szeged szobrai http://www.szeged.hu/kultura/szobrok/6457-jokor-jo-idben-iv-bela-lovas-szobra.html
Vajda Zsófi
2010.05.23. 17:03
Ezt találtuk :) http://belvaros.blogspot.com/2010/05/szeged-iv-bela-szobor-lovasszobra.html

Kozma János műlapja

Cím alapján hasonló

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
54303
Feltöltve
2010.05.21. 20:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.05.21. 20:05

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Szobor leleplezés
Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
54410
Feltöltve
2010.05.22. 20:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.05.22. 20:01
Szobor leleplezés

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
54449
Feltöltve
2010.05.23. 11:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.05.23. 11:10

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
54448
Feltöltve
2010.05.23. 11:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.05.23. 11:08

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

A háttérben a volt Szeged-Csongrádi takarékpénztár homlokzatán látható szimbólumok domborműve. http://www.szoborlap.hu/537_kereskedelem_mezogazdasag_ipar_allegoriaja_szeged_.html
Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
54305
Feltöltve
2010.05.21. 20:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.05.21. 20:09
A háttérben a volt Szeged-Csongrádi takarékpénztár homlokzatán látható szimbólumok domborműve....Teljes szövegA háttérben a volt Szeged-Csongrádi takarékpénztár homlokzatán látható szimbólumok domborműve. http://www.szoborlap.hu/537_kereskedelem_mezogazdasag_ipar_allegoriaja_szeged_.htmlKevesebb szöveg

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
54452
Feltöltve
2010.05.23. 11:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.05.23. 11:14

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
54450
Feltöltve
2010.05.23. 11:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.05.23. 11:11

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
54453
Feltöltve
2010.05.23. 11:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.05.23. 11:15

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Tóth Dávid szobrász művész utolsó simításai a műterembe
Fotó: Dr. Tóth Attila
Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
54438
Feltöltve
2010.05.23. 08:14
Képinfó
Alkotó a képen
(Tóth Béla)

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.05.23. 08:14
Tóth Dávid szobrász művész utolsó simításai a műterembe
Fotó: Dr. Tóth Attila

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
54973
Feltöltve
2010.05.27. 09:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.05.27. 09:22

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
54974

67341
Feltöltve
2010.09.28. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ7
ƒ80/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.09.28. 11:25

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128820
Feltöltve
2013.01.11. 23:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.01.11. 23:57

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128819
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2013.01.11. 23:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.01.11. 23:57
2011. június

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128818
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2013.01.11. 23:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ340/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.01.11. 23:56
2011. június

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128817
Feltöltve
2013.01.11. 23:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/480 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.01.11. 23:56

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
189383
Feltöltve
2014.12.04. 23:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.04. 23:01

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
189384
Feltöltve
2014.12.04. 23:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.04. 23:01

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
189385
Feltöltve
2014.12.04. 23:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.04. 23:01

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
277049
Feltöltve
2017.05.09. 09:08
EXIF információk...
Samsung / SM-J510FN
ƒ190/100 • 1/1338 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

AgnesT 17.05.09. 09:08

"IV. Béla-lovasszobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
489336
Fotózva
2020. május
Feltöltve
2022.06.13. 05:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/640 • 13.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 22.06.13. 05:38
2020. május
Összesen 21 fotó

Műlap története

23.11.30. 14:47
Megérintettem az "IV. Béla-lovasszobor" alkotást
22.06.13. 05:38
1 új fotót töltöttem az "IV. Béla-lovasszobor" műlaphoz
21.12.19. 13:20
Megérintettem az "IV. Béla-lovasszobor" alkotást
18.09.23. 14:47
Megérintettem az "IV. Béla-lovasszobor" alkotást
17.05.09. 09:08
1 új fotót töltöttem az "IV. Béla-lovasszobor" műlaphoz
14.12.04. 23:01

13.05.30. 08:13
Az "IV. Béla-lovasszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.01.11. 23:57
1 új fotót töltöttem az "IV. Béla-lovasszobor" műlaphoz
13.01.11. 23:57
1 új fotót töltöttem az "IV. Béla-lovasszobor" műlaphoz
13.01.11. 23:56

10.05.27. 09:22

10.05.19. 22:23
Kozma János publikálta "IV. Béla-lovasszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.