Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve

Kolozsvár (Cluj-Napoca), Piata Unirii / Fő tér 9.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Monumentul Stâlpii Împușcați

Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Piata Unirii / Fő tér 9.
A főtér délnyugati sarkában, az egykori Rhédey-palota előtti járdaszakaszon

Felállítás2003


Csuhai István
2010.05.19. 12:35
1989. december 21. estéjén a kolozsvári Főtéren sortűz dördült, mely több halálos áldozatot is követelt a téren aznap délután összegyűlt sokadalom, általában fegyvertelen bámészkodók soraiból (Ceausescu ekkor még hatalomban volt, másnap a déli órák körül menekült el Bukarestből, az események végső kimenetele tehát még eldöntetlen volt). A 2003-ban felállított, hét szabálytalan alakú, golyónyomokat imitáló textúrával rendelkező, függőleges pirogránit oszlopból álló térplasztika nekik, illetve a Kolozsvár más pontjain az 1989 decemberi események során megölt áldozatoknak állít emléket. A járdán fekvő két bronz plaketten a következő 27 név szerepel: Calin Nemes, Dorinel Jurja, Mihai Ticlete, Szabó Attila, Viorel Cioara, Aurel Merca, Vergica Marin, Alexandru Pop, Szabó Stefan, Emil Ciortea, Ballai Csaba, Ioan Valean, Teodor Pop, Ioan Rusu, Lucian Matis, Tabas Iosif, Ioan Sabau, Egyedi Imre, Grigore Bors, Borbély István, Horea Pedestru, Rodica Cristurean, Luminita Misan, Adrian Nasc, Dinu Smical, Ioan Iclezan, Ioan Chira. A záró idézet: 'Nu există iubire / mai mare decât / să-si dea cineva viaţa / pentru prietenii săi.' / Iisus Christos' ['Nincs nagyobb szeretet senkiben annál, mint hogy életét adja a barátaiért.', János evangéliuma, 15,13]

A fentiek közül 13 nevet tartalmaz az a fekete márvány emléktábla is, melyet a Főtér és az Egyetemi utca sarkán, az Egyetemi Könyvesbolt portáljában helyeztek el 1996. december 21-én; és ugyanezen a fronton szerepel egy egymondatos emléktábla is, néhány évvel korábbról, ezt azonban nem töltöttem fel, mert végképp semmilyen szobrászati értéke nincs.

Liviu Mocan emlékműve azonban hatásos modern köztéri alkotás, elhelyezése révén beleépült a városszövetbe, nagyobb gyalogosforgalom esetén a járókelők gyakran használják közlekedésre az oszlopok közötti réseket. Szívesen lefényképeztem volna, amint áthalad rajta egy hosszú lábú csinos lány vagy egy jóképű fiatal fickó (a megfelelő aláhúzandó), de a szomszédos kávéház asztalaitól félrelépő, az ingatlanbizniszben érdekelt maroktelefonáló marcona ügynökökön kívül senki nem használta épp, rájuk meg nem pazaroltam a 9 lehetőségemet.




Cím alapján hasonló

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
53919
Feltöltve
2010.05.19. 00:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.19. 00:42

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
53920
Feltöltve
2010.05.19. 00:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.19. 00:44

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
53921
Feltöltve
2010.05.19. 00:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.19. 00:45

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
53922
Feltöltve
2010.05.19. 00:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.19. 00:46

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
53923
Feltöltve
2010.05.19. 00:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.19. 00:47

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
53924
Feltöltve
2010.05.19. 00:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.19. 00:48

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
53925
Feltöltve
2010.05.19. 00:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.19. 00:49

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
53926
Feltöltve
2010.05.19. 00:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.19. 00:50

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
53927
Feltöltve
2010.05.19. 00:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.19. 00:51

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
117600
Feltöltve
2012.08.30. 08:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/640 • ISO110

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.08.30. 08:13

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
117649
Feltöltve
2012.08.30. 17:49
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ87/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.08.30. 17:49

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
117650
Feltöltve
2012.08.30. 17:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ87/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.08.30. 17:50

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
325411
Feltöltve
2018.09.26. 22:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.26. 22:03

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
325412
Feltöltve
2018.09.26. 22:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.26. 22:04

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
325413
Feltöltve
2018.09.26. 22:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.26. 22:05

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
421159
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.10.19. 14:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.19. 14:48
2019. július

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
421160
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.10.19. 14:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.19. 14:48
2019. július

"Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

2021.07.25-én készült felvételem.
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
453507
Feltöltve
2021.08.04. 17:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/680 • 6.8mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.08.04. 17:10
2021.07.25-én készült felvételem.
Összesen 18 fotó

Műlap története

19 perce
A "Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.08.07. 13:06
Megérintettem a "Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" alkotást
22.12.23. 11:56
A "Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.12.19. 13:36
A "Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.04. 17:10
1 új fotót töltöttem a "Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" műlaphoz
20.10.19. 14:48
2 új fotót töltöttem a "Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" műlaphoz
18.09.26. 22:05
1 új fotót töltöttem a "Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" műlaphoz
18.09.26. 22:04
1 új fotót töltöttem a "Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" műlaphoz
18.09.26. 22:03
1 új fotót töltöttem a "Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" műlaphoz
18.05.11. 09:52
Megérintettem a "Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" alkotást
12.08.30. 17:50
1 új fotót töltöttem a "Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" műlaphoz
12.08.30. 17:49
1 új fotót töltöttem a "Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" műlaphoz
12.08.30. 08:13
1 új fotót töltöttem a "Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" műlaphoz
10.05.19. 12:35
Csuhai István publikálta "Sarok-sortűz - Az 1989 decemberi áldozatok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.