Szentgyörgyi István síremléke

Kolozsvár (Cluj-Napoca), Házsongárd
Archív képek

A házsongárdi temető a bejárattól felfelé induló középső főútján, bal oldalon

Felállítás1931


Nem köztéri:Temető, sírkert
Csuhai István
2010.05.27. 15:09
Szentgyörgyi István, a Diósjenőn született, fél évszázadon át erdélyi, főként kolozsvári színpadokon szereplő, és Tiborc szerepét még 89 éves korában is eljátszó színész síremléke a házsongárdi temetőben. A fekete márvány obeliszken, melyet felesége állíttatott, Szabó Vera a színészt ábrázoló domborműve látható; emiatt a dombormű miatt töltöttem fel a MűLapot, hogy kerekedjen a SzoborLapon a Szentgyörgyi-sorozat (a marosvásárhelyi büszt és a zilahi Wesselényi-szobor mellékalakján kívül még egy darabja lesz majd). A felállítási év biztos, hogy nem azonos az elhalálozási évvel, de többheti keresés után sem tudtam a valódi évszámra rábukkanni.

A házsongárdi temető zsúfoltsága miatt 1977-ben ugyanebbe a sírba temették Kovács György színészt, egy másik kolozsvári korszak színészlegendáját. Az ő emlékét a síremlék hant-részén bronz halotti maszk őrizte meg - sajnálatos módon ezt az alkotást, mint látható, ellopták. Magyarországon borzalmas a helyzet a köztéri szoborlopás tekintetében - Kolozsvárott mindezt a Ceausescu- és a Funar-korszak szörnyű árnya tetézi.

Akit a házsongárdi temető magas szinten, nem a napi újságírás vagy az internet egyképernyős nívóján érdekel, annak hadd ajánljam a figyelmébe Gaal György kitűnő könyvét: Tört kövön és porladó kereszten. Pusztuló múlt és fájó jelen a házsongárdi temetőben. Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009. 255 oldal + 71 színes kép + 2 térképmelléklet, 54 lei vagy 4200 Ft.




Cím alapján hasonló

"Szentgyörgyi István síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
53731
Feltöltve
2010.05.16. 00:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.16. 00:32

"Szentgyörgyi István síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
53732
Feltöltve
2010.05.16. 00:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.16. 00:33

"Szentgyörgyi István síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
53733
Feltöltve
2010.05.16. 00:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.16. 00:34

"Szentgyörgyi István síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
118048
Feltöltve
2012.09.04. 16:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.09.04. 16:35

"Szentgyörgyi István síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
118049
Feltöltve
2012.09.04. 16:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ51/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.09.04. 16:35

Archív fotók

"Szentgyörgyi István síremléke" c. alkotás fotói

Archív kép a Kincses Kolozsvár című antológiából.
Alkotó
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
53734
Feltöltve
2010.05.16. 00:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.16. 00:35
Archív felvétel
Archív kép a Kincses Kolozsvár című antológiából.
Összesen 6 fotó

Műlap története

19.12.06. 15:12
A "Szentgyörgyi István síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.09.04. 16:35
1 új fotót töltöttem a "Szentgyörgyi István síremléke" műlaphoz
12.09.04. 16:35
1 új fotót töltöttem a "Szentgyörgyi István síremléke" műlaphoz
10.05.27. 15:09
Csuhai István publikálta "Szentgyörgyi István síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.