A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai

Budapest, V. kerület, Vigadó tér 2.
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Vigadó tér 2.
A Pesti Vigadó felső párkányán

Felállítás1865

Csuhai István
2010.04.30. 11:47
A révkomáromi Európa Udvar magyar történelmi szoborpantheonjáról korábban már írtam, hogy az a gyűjtemény jelentőségében csak a Hősök tere kolonnádjainak szobraihoz, illetve az itt látható összeállításhoz, a Pesti Vigadó fejszobraihoz hasonlítható.

Ez a sorozat a Hősök teréhez hasonlóan 14 darabot számlál (a révkomáromi több mint 20-at), 10 fej a főhomlokzat, 2-2 fej pedig az északi és déli oldalhomlokzat párkányán kapott helyet. Térbeli elhelyezkedés szerint, balról jobbra haladva a következőképpen: Luxemburgi Zsigmond, Mária Terézia, IV. Béla, Árpádházi Szent Erzsébet, Széchenyi István, Hunyadi János, Nagy Lajos, Mátyás, Zrínyi Miklós, József nádor, Szilágyi Erzsébet, Vabula J., Árpád, Attila.

Ha viszont a teljes épület, Feszl Frigyes minden szempontból átgondolt koncepciójának kifinomult szimmetriáját nézzük, akkor az épület tengelyétől indulva ez a pantheon a következőképpen fest: a középen elhelyezett címertől jobbra és balra a két leghatalmasabb király (Nagy Lajos, Mátyás), mellettük kétoldalt a két legnagyobb hadvezér (Hunyadi János, Zrínyi Miklós), majd a reformkor két kiemelkedő egyénisége, a korszak két nagy mecénása (József nádor és Széchenyi), tőlük kifelé, megintcsak szimmetrikusan jobbra-balra a magyar történelem két nevezetes nőalakja (Szent Erzsébet, Szilágyi Erzsébet), legkívül két nagy ország-újjáépítő (IV. Béla a tatárjárás után, és Vabula Jakab a török hódoltság után). Az északi oldalhomlokzatra két külhoni uralkodóházból a magyar trónra jutott király (Zsigmond, Mária Terézia), a délire a magyarság ősei közül kettő (Attila, Árpád) került.

A Vigadó összes külső díszítőeleme, a lejjebbi zenés szobrok, az oszlopfejeken álló szobrok, az oszlopokon körbefutó domborművek, a címerek stb. mind-mind szerepelt Feszl eredeti tervén, legtöbbjüket ő maga rajzolta meg, ám kivitelezésük gyakran évtizedeket csúszott, és ténylegesen egyik sem Feszl megformálása vagy közvetlen tervének betű szerinti megvalósítása (a hat zene-szobor pl. hat szobrász meghirdetett pályázat alapján felállított, különálló műve). A szoborfejek azonban mind Marschalkó János munkái, és az épület ünnepélyes felavatásakor, 1865-ben készen álltak.

A legkevésbé ismert történelmi személyiségről, Vabula [Fabula] Jakabról, akinek kiléte a magyar interneten rendre viharokat kavar, külön is ajánlom a közelebbi képet - ő a török hódoltság utáni Pest első városbírája volt.

Normál és archív fotók

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Luxemburgi Zsigmond, Mária Terézia
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
52002
Feltöltve
2010.04.30. 10:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.30. 10:24
Luxemburgi Zsigmond, Mária Terézia

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

IV. Béla, Árpádházi Szent Erzsébet, Széchenyi István
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
52003
Feltöltve
2010.04.30. 10:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.30. 10:32
IV. Béla, Árpádházi Szent Erzsébet, Széchenyi István

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Hunyadi János, Nagy Lajos, Mátyás, Zrínyi Miklós
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
52004
Feltöltve
2010.04.30. 10:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.30. 10:36
Hunyadi János, Nagy Lajos, Mátyás, Zrínyi Miklós

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Hunyadi János, Nagy Lajos, Mátyás, Zrínyi Miklós, József nádor
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
52008
Feltöltve
2010.04.30. 10:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.30. 10:40

József nádor, Szilágyi Erzsébet, Vabula J.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
52005
Feltöltve
2010.04.30. 10:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.30. 10:37
József nádor, Szilágyi Erzsébet, Vabula J.

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Árpád, Attila
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
52006
Feltöltve
2010.04.30. 10:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.30. 10:39
Árpád, Attila

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

IV. Béla
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78810
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.02.25. 15:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.25. 15:21
2010. június
IV. Béla

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Árpádházi Szent Erzsébet
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79209
Feltöltve
2011.03.01. 18:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.03.01. 18:57
Árpádházi Szent Erzsébet

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Széchenyi István
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78812
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.02.25. 15:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.25. 15:25
2010. június
Széchenyi István

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Hunyadi János
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79207
Feltöltve
2011.03.01. 18:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.03.01. 18:53
Hunyadi János

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Nagy Lajos és Mátyás király
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
56073
Feltöltve
2010.06.04. 19:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.04. 19:05
Nagy Lajos és Mátyás király

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Zrínyi Miklós
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78809
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.02.25. 15:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.25. 15:20
2010. június
Zrínyi Miklós

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

József nádor
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79208
Feltöltve
2011.03.01. 18:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.03.01. 18:55
József nádor

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Szilágyi Erzsébet
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79211
Feltöltve
2011.03.02. 00:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.03.02. 00:05
Szilágyi Erzsébet

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Vabula J., más írásmóddal: Fabula Jakab
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
52007
Feltöltve
2010.04.30. 10:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.30. 10:40
Vabula J., más írásmóddal: Fabula Jakab

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Árpád, Attila
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78808
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.02.25. 15:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.25. 15:19
2010. június
Árpád, Attila

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

A Vigadó nyugati főhomlokzatának az épületdíszek-szobrok tekintetében legteljesebb nézete, az íves ablakok fölötti párkányrészen a fejszobrokkal.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
52010
Feltöltve
2010.04.30. 10:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.30. 10:56
A Vigadó nyugati főhomlokzatának az épületdíszek-szobrok tekintetében legteljesebb nézete, az...Teljes szövegA Vigadó nyugati főhomlokzatának az épületdíszek-szobrok tekintetében legteljesebb nézete, az íves ablakok fölötti párkányrészen a fejszobrokkal.Kevesebb szöveg

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

A tatarozás végefelé, egy szép téli napon.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
52015
Feltöltve
2010.04.30. 12:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.04.30. 12:07
A tatarozás végefelé, egy szép téli napon.

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79459
Feltöltve
2011.03.06. 01:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ320/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.03.06. 01:24

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79460
Feltöltve
2011.03.06. 01:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ320/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.03.06. 01:32

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79504
Feltöltve
2011.03.06. 20:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ200/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.03.06. 20:20

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215443
Feltöltve
2015.08.22. 22:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.22. 22:53

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215444
Feltöltve
2015.08.22. 22:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.22. 22:54

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215445
Feltöltve
2015.08.22. 22:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.22. 22:55

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
215468
Feltöltve
2015.08.22. 23:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.22. 23:25

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235721
Feltöltve
2016.03.27. 18:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.27. 18:19

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235722
Feltöltve
2016.03.27. 18:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.27. 18:20

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235723

235724
Feltöltve
2016.03.27. 18:21

Göröntsér Vera 16.03.27. 18:21

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
235725
Feltöltve
2016.03.27. 18:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.27. 18:23

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
424445
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2020.11.14. 22:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/550 • 4.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.11.14. 22:29
2014. október

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
538315
Feltöltve
2023.09.17. 08:15
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/640 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.17. 08:15

Archív fotók

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Képeslap 1910
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
52016
Évszám
1910
Feltöltve
2010.04.30. 12:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.04.30. 12:08
1910, Archív felvétel
Képeslap 1910

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Képeslap 70-es évek
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
61112
Feltöltve
2010.07.20. 12:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.07.20. 12:05
Archív felvétel
Képeslap 70-es évek

Adalék vagy máshol

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Ország-Világ, 1957-06-18
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376214
Forrás
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/OrszagVilag1957_1957/?pg=62&layout=s
Évszám
1957
Feltöltve
2019.09.28. 21:26
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 19.09.28. 21:26
1957, Archív felvétel
Ország-Világ, 1957-06-18

"A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. alkotás fotói

Ország-Világ, 1957-06-18 "[...] a Vigadó épületén, a balról számított utolsó, második emeleti ablak fölött. Készítette Alexy Károly 1864...Teljes szövegOrszág-Világ, 1957-06-18
"[...] a Vigadó épületén, a balról számított utolsó, második emeleti ablak fölött. Készítette Alexy
Károly 1864-ben. Hátra van azonban a fő
kérdés: ki volt ez a Varula J. ? Bejelentem,
hogy erre, minden kutatásom ellenére nem
tudok tökéletes választ adni. [...]"Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376215
Forrás
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/OrszagVilag1957_1957/?pg=62&layout=s
Évszám
1957
Feltöltve
2019.09.28. 21:29
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 19.09.28. 21:29
1957, Archív felvétel
Ország-Világ,...Teljes szövegOrszág-Világ, 1957-06-18
"[...] a Vigadó épületén, a balról számított utolsó, második emeleti ablak fölött. Készítette Alexy
Károly 1864-ben. Hátra van azonban a fő
kérdés: ki volt ez a Varula J. ? Bejelentem,
hogy erre, minden kutatásom ellenére nem
tudok tökéletes választ adni. [...]"Kevesebb szöveg
Összesen 36 fotó

Műlap története

23.09.30. 14:30
Megérintettem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" alkotást
23.09.17. 08:15
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
23.09.05. 13:40
Megérintettem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" alkotást
22.02.13. 10:52
Megérintettem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" alkotást
20.11.14. 22:29
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
19.09.28. 21:29
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
19.09.28. 21:26
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
18.12.29. 13:18
Megérintettem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" alkotást
18.10.30. 14:51
Megérintettem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" alkotást
18.07.12. 13:03
Megérintettem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" alkotást
17.08.23. 15:32
Megérintettem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" alkotást
16.11.11. 09:52
Megérintettem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" alkotást
16.03.27. 18:23
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
16.03.27. 18:21
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
16.03.27. 18:20

16.03.27. 18:19
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
15.08.22. 23:25
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
15.08.22. 22:55
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
15.08.22. 22:54
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
15.08.22. 22:53
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
11.03.06. 20:20
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
11.03.06. 01:32
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
11.03.06. 01:24
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
10.07.20. 12:05
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
10.04.30. 12:08
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
10.04.30. 12:07
1 új fotót töltöttem az "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" műlaphoz
10.04.30. 11:47
Csuhai István publikálta "A Pesti Vigadó felső párkányának fejszobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.