San Petronio Porta Magna főbejárata keretelésének másolata

Debrecen, Egyetem tér

Debrecen
Egyetem tér
A Debreceni Egyetem Élettudományi Intézetének középső lépcsőházának falán

Felállítás2005

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2010.07.11. 01:30
http://it.wikipedia.org/wiki/File:San_petronio,_portale_maggiore_01.JPG
Az alkotás eredeti elhelyezése képen a fenti linken látható.

Ezzel elérkeztünk a Debreceni Egyetem Élettudományi Intézetének utolsó, még be nem mutatott reneszánsz másolatához.
Az eredetit Jacopo della Quercia 1425 és 1438 között alkotta márványból. A sienai szobrász 1374-ben született. Az alkotás 99 x 92 centiméteres részletekből áll.

Az eredeti kapu jobb és bal oldalán látható öt-öt dombormű egymás fölött helyezkedik el. Ugyanígy mint itt az egyetemen is látható. A bolognai San Petronio Porta Magna főbejáratát keretezik.
Ez a templom a világ 5. legnagyobb temploma, 28 ezer ember fér el benne egyszerre. 132x60 méteres alapterületű.
Quercia Ghiberti és Donatello kortársa volt. 1401-ben ő is részt vett a firenzei Battistero második kapujának pályázatán, amit azonban Ghiberti nyert meg.

Ezt a művet sajnos nem tudta befejezni; azt tanítványai tették meg halála után. Összesen az eredeti kapun 15 jelenet van az Ószövetségből. Itt Debrecenben csak tíz van belőle. A jeleneteket leegyszerűsített formákkal oldotta meg. Az erőteljes alakok nagyméretűek, a keretet egészen betöltik. A háttér itt is lényegtelen, mint a Robbia művén.
Több megszakítással 13 éven át dolgozott a művön.
Quercia művészetében az akt játszik nagy szerepet, a környező természet viszont alig jelenik meg a kompozíciókon.

Jelenleg az egyetemen látható másolatok alatt a következő leírás van :
http://picasaweb.google.com/tundek62/ReneszanszCsodakAzEgyetemen#5492410438922947026
'Az eredeti reliefeket Bolognában az elmúlt évtizedben restaurálták. A jelen gipszöntvényeket Plánka Zsuzsa tisztította le 1998-ban.
E műalkotás restaurálása Debrecen Megyei Jogú város Önkormányzatának támogatásával valósult meg.'

Nekem továbbra is kérdésem: Mikor készült el ez a gipszöntvény? Erre nem tér ki a szöveg. Hogyan került ez, és a többi alkotás a városba? Legfőképp; ha ilyen fantasztikus dolgok birtokába jutott az egyetem, azt miért nem tudja a város művészeteket kedvelő, értő, szerető lakossága? Több képzőművész ismerősöm van. Bárkit megkérdeztem, senki nem tudott a művekről.

Tudom, hogy adós vagyok a részletek , a képek feliratával. De most én is elmegyek nyaralni, és ha megjöttem, pótolom. Addig már nem tudok újra kimenni az egyetemre, csak, ha visszajöttem, utána.
Fő, hogy végre együtt van itt is az oldalon az öt alkotás.
További linkek
Kozma János összeállítása a szobrászról:
http://mierteppenreneszansz.blogspot.com/2010/04/quercia.html

"San Petronio Porta Magna főbejárata keretelésének másolata" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51416
Feltöltve
2010.04.22. 10:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 10:24

51417

51418
Feltöltve
2010.04.22. 10:25

TundeK62 10.04.22. 10:25

51419

51420
Feltöltve
2010.04.22. 10:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 10:26

"San Petronio Porta Magna főbejárata keretelésének másolata" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
51421
Feltöltve
2010.04.22. 10:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.22. 10:27

51422

51423
Feltöltve
2010.04.22. 10:28

TundeK62 10.04.22. 10:28

51424

51425
Feltöltve
2010.04.22. 10:29

TundeK62 10.04.22. 10:29

51426

51427
Feltöltve
2010.04.22. 10:30

TundeK62 10.04.22. 10:30

51428

424313
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2020.11.14. 11:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/50 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.14. 11:16
2018. április
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.11.14. 11:16
1 új fotót töltöttem a "San Petronio Porta Magna főbejárata keretelésének másolata" műlaphoz
10.07.11. 01:30
TundeK62 publikálta "San Petronio Porta Magna főbejárata keretelésének másolata" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.