Budapest, XIV. kerület, Állatkerti út 6-12.

Budapest
XIV. kerület, Állatkerti út 6-12.
Az Állatkert főbejáratától jobbra, az Elefántház felé indulva az első bokros-fás kis szigeten

Felállítás1989


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Csuhai István
2010.04.20. 11:07
Az igazgatói poszt betöltésének időrendjében az állatkerti szoborpantheon negyedik darabja Nádler Herbert mellszobra, melyet Serák Károly portréjához hasonlóan László Péter készített, és az övével egy időben, 1989-ben állítottak fel. Ebből arra következtetek, hogy a kicsiny gyűjtemény koncepciója ekkoriban alakulhatott ki, de ennek még nem sikerült utánajárnom.

A szokásos másfél méter körüli posztamensen a felirat: 'NÁDLER HERBERT / Igazgató volt 1929-1948 között / Megalapozta Állatkertünk / nemzetközi hírnevét, rangját'.

A szoborpanteon többi darabját a gyűjteményben lehet látni, az egész panteon általános jellemzéséről és az első szoborról, Xantus Jánoséról itt http://www.kozterkep.hu/~/10290/xantus_janos_budapest_patzay_pal_1968.html lehet olvasni.




Cím alapján hasonló

"Nádler Herbert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
50902
Feltöltve
2010.04.20. 01:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.20. 01:19

"Nádler Herbert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
50903
Feltöltve
2010.04.20. 01:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.20. 01:20

"Nádler Herbert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
50904
Feltöltve
2010.04.20. 01:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.20. 01:21

"Nádler Herbert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
175513
Feltöltve
2014.08.13. 11:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.13. 11:16

"Nádler Herbert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
175514
Feltöltve
2014.08.13. 11:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.13. 11:16

"Nádler Herbert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
175515
Feltöltve
2014.08.13. 11:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.13. 11:17

"Nádler Herbert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
175516
Feltöltve
2014.08.13. 11:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.13. 11:17

"Nádler Herbert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
175517
Feltöltve
2014.08.13. 11:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/80 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.13. 11:18
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.10.15. 12:06
Megérintettem a "Nádler Herbert" alkotást
19.08.12. 17:33
A "Nádler Herbert" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.07.05. 11:24
Megérintettem a "Nádler Herbert" alkotást
17.10.06. 15:44
Megérintettem a "Nádler Herbert" alkotást
17.04.29. 13:36
Megérintettem a "Nádler Herbert" alkotást
16.07.15. 13:07
Megérintettem a "Nádler Herbert" alkotást
14.08.13. 11:18
1 új fotót töltöttem a "Nádler Herbert" műlaphoz
14.08.13. 11:17
1 új fotót töltöttem a "Nádler Herbert" műlaphoz
14.08.13. 11:17
1 új fotót töltöttem a "Nádler Herbert" műlaphoz
14.08.13. 11:16
1 új fotót töltöttem a "Nádler Herbert" műlaphoz
14.08.13. 11:16
1 új fotót töltöttem a "Nádler Herbert" műlaphoz
10.04.20. 11:07
Csuhai István publikálta "Nádler Herbert" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.