Balassagyarmat, Civitas Fortissima tér 3.

Állapot: Ellopták, eltűnt

Balassagyarmat
Civitas Fortissima tér 3.
A főtéri kávézó épületén.

Felállítás1974

Bálint
2010.04.19. 09:00
Szabady Veronika 6 darabból álló munkája az 1974-ben rendezett kiállítása után maradt Balassagyarmaton az azóta eltűnt díszkúttal együtt.

2018 decemberében felújították az épület homlokzatát, melyen a tálak kaptak helyet, azonban a munkálatok végeztével és az állvány elbontása után nem kerültek vissza a tálak.
Források:
Hausel Sándor: Balassagyarmat köztéri alkotásai
András
2010.04.19. 09:00
Hosszasan néztem a képet az épületről, próbáltam rájönni milyen funkciót tölthet be az erkély nélküli erkélyajtó előtt elhelyezett beton lap. Hát nem jöttem rá, de az látható számomra, hogy fölösleges plusz hiba forrást jelenthet nagy esőnél,mert csak a két oldalán nyitott lefelé nem tud távozni a csapadék. Végül meggyőztem magam azért kell a beton lap, hogy tartsa a pirogránit díszeket.
A Bálint friss képén látszik, hogy mégis csak volt ott ajtó a díszek mögött.

András készítette a műlapot

Kapcsolódó
Díszkút

Cím alapján hasonló

"Dísztálak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
50756
Feltöltve
2010.04.19. 08:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.19. 08:42

"Dísztálak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
50757
Feltöltve
2010.04.19. 08:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.19. 08:43

"Dísztálak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
50758

50759
Feltöltve
2010.04.19. 08:44

András 10.04.19. 08:44

"Dísztálak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
50760

A megmaradt tányérok
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
185449
Feltöltve
2014.11.01. 11:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8100fd
ƒ35/10 • 1/120 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bálint 14.11.01. 11:19
A megmaradt tányérok

"Dísztálak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
190224
Feltöltve
2014.12.12. 13:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8100fd
ƒ32/10 • 1/680 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bálint 14.12.12. 13:52

"Dísztálak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
190225
Feltöltve
2014.12.12. 13:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8100fd
ƒ40/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bálint 14.12.12. 13:53

"Dísztálak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
190226
Feltöltve
2014.12.12. 13:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8100fd
ƒ45/10 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bálint 14.12.12. 13:55

"Dísztálak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
190227
Feltöltve
2014.12.12. 13:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8100fd
ƒ45/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bálint 14.12.12. 13:55

"Dísztálak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
209360
Feltöltve
2015.06.19. 16:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.06.19. 16:59

"Dísztálak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
209359
Feltöltve
2015.06.19. 16:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/300 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.06.19. 16:59

"Dísztálak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
209358
Feltöltve
2015.06.19. 16:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.06.19. 16:58

"Dísztálak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
209357
Feltöltve
2015.06.19. 16:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.06.19. 16:58

"Dísztálak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
209356
Feltöltve
2015.06.19. 16:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ800/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.06.19. 16:57
Összesen 15 fotó

Műlap története

15.06.19. 16:59
1 új fotót töltöttem a "Dísztálak" műlaphoz

15.06.19. 16:58

15.06.19. 16:57
1 új fotót töltöttem a "Dísztálak" műlaphoz
15.03.02. 16:05
Megérintettem a "Dísztálak" alkotást
14.11.05. 21:55
A "Dísztálak" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
10.04.19. 09:00
A közösség publikálta Bálint "Dísztálak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.